4. fejezet: Kis csalódás! (John)

A kedvenc fagyizónkba mentünk. Nagyon sok és finom és még jó áron is van. Imádom azt a helyet. Alig járnak oda, most is csak páran voltunk.

- Te vedd meg én leülök a helyünkre míg szabad! – rohant a sarokban lévő asztalhoz. A pulthoz léptem. A jól meg szokott fickó állt a pult mögött.

- Szia fiam megint itt?

- Jó napot! Már elég régen voltunk itt. – mosolyogtam.

- Mit kértek? – nyúlt a fagylaltos kanálhoz.

- A szokásos lesz. – nem volt kedvem azon gondolkodni, hogy milyen legyen.

- Majd kiviszem! –

- Oké! – motyogtam magam elé. Leültem az asztalhoz. Edward már nagyon ideges volt.

- Na hol van? Mikor hozzák már? – idegeskedett. Nem nagyon érdekelt, most kivételesen. Bambultam kifelé az ablakon és közben Jennán gondolkodtam. Vajon miért hazudott? Lehet nem akarta elmondani? Roger zavarta meg a gondolat menetemet.

- Meghoztam! – rakta elém a kelyhet.

- Köszönjük – mondta Ed. Majd visszaállt a pult mögé Roger.

- Mi van veled? – rúgott belém Edward az asztal alatt.

- Semmi te hülye!

- Azt látom. Ne legyél ilyen egy nagy Német turné előtt.

- Jó nem leszek ilyen! – Edward egy kicsit furcsán nézett. – Na mi van?

- Ne fordulj meg!

- Jó, de miért? – mire kimondtam hallottam azt a bizonyos hangot és nevet.

- Donovan, lassan! – nem kellett megfordulni ahhoz, hogy tudjam, hogy ki az.

- De most mi a baj? – hajolt közelebb Ed.

- Nem érted? Hazudott! – hajoltam oda.

- És akkor mi van? Te is hazudtál neki.

- Igen csak ő tudta, hogy kivagyok.

- Te is tudtad, hogy ő ki, csak a nevét nem.

- De én… áhh mindegy. – kanalaztam a fagyit. Bambultam kifelé megint az ablakon, mikor Edwardre lettem figyelmes. Grimaszokat vágott, de nem tudtam mire.

- Veled meg mi van? – nem figyelt. – héj veled meg mi van? – rúgtam belé.

- Áúúú ez fáj! – nevettem. Hallottam, hogy valaki nevet mögöttem. Nem fordultam meg. Megint csak bambultam kifelé az ablakon. Lehet, nem kellene rá haragudnom. Hisz én is hazudtam neki. Egye fene, oda megyek hozzá.

- Azonnal gyere ide!.... Megint megbolondult!...... Oké, siess! – kiabált Jenna.

- Donovan állj meg! – megfordultam és Donovan rohangált körbe-körbe. Leállíthatatlan volt. Nagyon vicces volt.

- Sziasztok, ti itt? – állt az asztal mellé Jenna.

- Szia, hát ez a legjobb hely. – kacsintott Ed, majd rám nézett. – igaz John? – rúgott belém.

- Igaz hát. – mosolyogtam zavaromban.

- Azt látom! – mutatott a kehelyre és mosolygott.

- Úgy viselkedik, mint egy tini, aki szerelmes. Igazam van? – nézett rám.

- Nem is igaz! – valaki bejött az ajtón mert Jenna elég fura fejet vágott és hátrébb lépett. Nem tudtam hova tenni, hogy mit csinál. Oda ment hozzá egy srác és megcsókolta. Látványosan leesett az álam. Nem bírtam tovább.

- Te szemét köcsög! – adott neki egy kisebb pofont. Egy kicsit megkönnyebbültem.

- Én is szeretlek édes. – majd megint megcsókolta. Azon gondolkodtam, hogy oda megyek és elintézem, de nem kellett.

- Szakadj már le rólam! – lökte arrébb.

- De mi mindig is egy pár voltunk! – neki nyomta a falnak.

- Elmebeteg vagy! – majd megint megcsókolta. Most már tényleg oda megyek! Már majdnem felálltam mikor, Jenna a lábát a srác lábai közé csúsztatta és tökön rúgta.

- Áúú ez még nekem is fájt. – mondtam Ednek aki szintén áúgatott. A srác szépen lassan lefeküdt a földre.

- Ezt tartson örökké benned! Te gyökér! – hajolt közelebb hozzá, majd leült, ahol eddig is ült. Mögém.

- Jó voltál Jenna néni. – rohant oda hozzá Donovan. Nem bírtam ki nevetés nélkül ezt a bizonyos Jenna néni szöveget.

- Ne nevess! – mondta halkan.

- Na itt vagyok! – libbent be mellé Gabi. – mi a baj? Az meg miért fekszik a földön? – hátra fordultam.