Kézen fogott Donovan mikor kiléptünk az ajtón és húzott magával. Roger bácsikám fagyizójába mentünk. Szeretek ott lenni, hisz nála laktam másfélévig. A saját gyerekeként nevelt és foglalkozott velem. Mindig érdeklődik irántam. Apu testvére és nagyon hasonlítanak egymásra. Fél év után már apának szólítottam. Nagyon szeretem őket. Van egy lánya, aki jövőre érettségizik és egy fia, aki nálam egy évvel idősebb. Testvérükként fogadtak engem.
Mikor beléptünk az üzletbe Donovan oda szaladt a fagyis pulthoz.
- Szia régen láttalak! – állt föl a pult alól Roger.
- Szia apu! Hát elég régen volt már az.
- Mit kértek?
- Egy nagy… nem is! Egy óriási fagylalt kelyhet.
- Na és milyet?
- Az teljesen mindegy!
- Meg lesz! És amúgy jól vagy?
- Miért ne lennék jól? – vágtam hülye fejet.
- Csak, mert nemsoká lesz a….
- Igen tudom! – elcsuklott hangom. – majd kihozod? – egyértelműen bólogatott. Elindultam egy üres helyre pont a sarok melletti. Akik ott voltak elég csúnyán néztem rájuk, az volt egykor még a törzs helyünk a családdal. Donovan úgy oda rohant, hogy majdnem neki esett az asztalnak.
- Donovan, lassan! – szóltam rá.
- Hol a fagyi? És milyen lesz? – pattogott.
- Majd meglátod!- Meghoztam! – tette le a két óriási kelyhet az asztalra.
- Köszönjük! – azzal vissza is indult! Donovan arcára a „jujj, de milyen nagy és milyen sok” szavak íródtak. Nagyon aranyos volt. Azonnal elkezdte kanalazni befelé. Az arca tiszta fagyis volt, mintha bajsza lett volna. Elkezdtem ezen kuncogni.
- Várjál csak! – végig húztam a kezem a kehely alján és szakállat rajzoltam az álára. Mögülem kuncogás hallatszódott. Leszállt a székről és elkezdett rohangálni körben-körben. Nem tudtam mást kitalálni, felhívtam Gabit.
-Azonnal gyere ide! – kiabáltam.
- Leállíthatatlan?
- Megint megbolondult!
- Jó máris megyek!
- Oké, siess! – kiabáltam a telefonba.
- Donovan állj meg! – épp, hogy letettem a telefont. Próbáltam utána menni és leállítani, de nem bírtam. A pult előtt álltam, mikor megfordultam és a sarokban lévő asztalhoz néztem. Oda mentem hozzájuk.
- Sziasztok ti itt? – álltam az asztalhoz.
- Szia, hát ez a legjobb hely. – kacsintott rám Ed. – igaz John? – rúgott belé.
- Igaz hát! – mosolygott zavarában.
- Azt látom. – mutattam a kehelyre, ami teli volt.
- Úgy viselkedik, mint egy tini, aki szerelmes. Igazam van? – nézett Edward Johnra.
- Nem is igaz! – és akkor bejött az ajtón Tom, aki rám volt szállva már a gimis bálok óta. Minden éven legalább kétszer megtalált. Gondoltam, hogy nem vesz észre, és sunyin bemegyek a pult mögé, de sikertelen próbálkozás volt. Mikor a megfordultam ő oda ért hozzám.
- Szia édes! – a számra nyomott egy puszit.
- Te szemét köcsög! – pofoztam föl.
- Én is szeretlek édes! – majd megcsókolt. A balkezemmel elkezdtem ütni a vállát, de csak szorított magához.
- Szakadj már le rólam! – löktem el magamtól.
- De mi mindig is egypár voltunk!
- Te elmebeteg vagy! – majd megint megcsókolt. A lábamat a lábai közé csúsztattam és izomból beletérdeltem az ágyékába!
- Ez tartson örökké benned! Te gyökér! – mérgesen a mentem vissza a helyemre.
- Jó voltál Jenna néni! – rohant hozzám Donovan. John mögöttem elkezdett nevetni.
- Ne nevess! – mondtam durcásan.
- Na itt vagyok! – ült le mellém Gabi. – mi a baj? Az meg miért fekszik a földön? – mutatott Tomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése