5 fejezet: Majd nem pofon (Jenna)

- Az a pöcsfejű hülye állat megcsókolt! – próbáltam mutogatni!

- És ezért fekszik a földön?

- Ha azt láttad volna! – mondta John – még nekem is fájt!

-  Ezt most elcsesztem! Miért nem jöttem hamarabb?! – mondta Gabi és szomorú fejet vágott!

- Nem kellett volna hamarabb jönnöd, és nem kellett volna műsort rendezdi! – ennek meg minek kell ide jönnie?

- Nem tudnál egyszer leszakadni rólam? – dühömben felálltam! Megfogta a kezemet.

- Nem, nem tudnék! – magához húzott. A szája már csücsörödött!

- Hagyd békén. – állt közénk John!

- Te mit avatkozol bele? – mondta Tom.

- Elmész, vagy elengeded és leülsz a seggedre? – állt Tom mögé Roger! John leült az asztalunkhoz.

- Jó, inkább leülök! – közelebb hajolt hozzám. – nem fogsz olyan könnyen elfelejteni. – majd leült az asztalhoz, aminél mi ülünk. Leültem én is, pont vele szembe. Nem szóltunk egymáshoz, de mindig flörtölni próbált!

- Jó én ezt nem bírom tovább! – kitoltam a lábammal a széket és felálltam. Elindultam kifelé. Kivágtam az ajtót, mindenki engem nézett, de nem érdekelt. Hazafelé vettem az irányt. Olya dühös voltam. Suliba is mindenki előtt csesztetett. Mindig megbántott. De őt ezt nem érdekli, még régen tetszett is, de mos már, hogy megtudtam milyen már inkább ugyan azt érzem iránta, csak fordítva.

- Jenna várj! – kiabált utánam. Nem álltam meg tudtam, hogy Tom az! – Jenna! – megálltam. Megfogta a vállam. Ökölbe szorítottam a kezemet és megfordultam. Majdnem behúztam neki egyet.

- Héj! – fogta meg a kezemet John.

- Ó bocsi. Azt hittem az, az állat az. – mondtam mérgesen.

- Amúgy honnan ismered? – kérdezte féltékenyen.

- Még gimiben ismertem meg. Sajnos évfolyamtársak voltunk.

- Ahh. És jártatok? – kérdezte még mindig a kezemet fogva.

- Azzal? Neem! Mentsen meg tőle a dögvész! – mondtam undokan.

- Ha még egyszer ilyet csinál, csak szólj! – néztem a nagy zöld szemeibe. Csak néztük egymást. És még mindig a kezemet fogta.

- Nem akarod elengedni a kezemet? – végig a szemébe néztem. Egyszerűen megbabonázott.

- Jajj bocsi. – engedte el.

- Nekem most mennem kell. – indultam elfelé.

- Ne! – álltam meg. - Nem akarsz vissza jönni a fagyizóba?

- Oda? Hát, esetleg ha elmegy az a tuskó! – mutogattam. Belekarolt a kezembe és visszavitt a fagyizóba. Mikor beléptünk már nem volt ott Tom.

- Jujj, de jó, hogy nincs itt! – megkönnyebbülve mondtam. Edward és Gabi egymás mellett ültek. Gondoltam, hogy rögtön egymásra „találnak”. Donovan és Roger a pultnál voltak. Odamentem hozzájuk. Rátámaszkodtam a pultra és nevettem rajtuk.

- Amúgy majd jönnek Katyék! – mosolygott Roger.

- Ez szuper! – indultam a sarokban lévő asztalhoz!

- De ugye nem volt semmi? – kérdezte Gabi.

- Nem volt semmi, ha arra gondoltok. – fordultam meg. – nem ültök ide? – oda ültek majd komoly dolgokról kérdeztek minket.

- Van tetkótok? – kérdezték egyszerre.

- Nincs! – vágta rá Gabi.

- Mi az, hogy nincs? – néztem hülyén Gabira. – ne is figyeljetek rá! Van neki, csak jól titkolja!

- Na és hol? – kíváncsiskodott Ed.

- A hasfalára van tetoválva egy nyíl lefelé, és az van ráírva, hogy tépd le rólam! – elég hülye fejet vágtak, biztos elhitték.

- Nincs is rajtam te szemét! – ütögette a hátamat Gabi. – neki meg az van a hasfalára írva, hogy….. – gondolkozott.

- Na mi is van? He-he? – mosolyogtam – nem tudsz mit mondani mert nincs is semmi. Háháá – nevettem. Régen éreztem már magam ilyen jól.

- Haha! – nevettünk - Na és cigiztek? – kérdezte John.

- Persze, naponta öt-hat kartonnal. – vágtam rá.

- Ez tényleg?

- De hogy is! Úgy nézünk mi ki? – mondtam.

- Soha nem lehet tudni. – mosolygott. Hallottam, hogy csapódik az ajtó. Az ikrek nagy szemekkel nézték őket, hogy kik lehetnek azok. Megfordultam és láttam ,hogy….

5. fejezet: Egy jó napnak ígérkezik. (John)

- Az a pöcsfejű hülye állat megcsókolt! – mutogatott. Nem akartam hinni a fülemnek, amit mondott.

- És ezért fekszik a földön? – kérdezte Gabi.

- Ha azt láttad volna. – szólaltam föl. – még nekem is fájt. – fájdalmas fejet vágtam.

- Ezt most elcsesztem! Miért nem jöttem hamarabb?!

- Nem kellett volna hamarabb jönnöd, és nem kellett volna műsort rendezdi! – sántikált hozzájuk a srác!

- Nem tudnál egyszer leszakadni rólam? – állt föl Jenna. A srác megfogta a kezét.

- Nem, nem tudnék! – magához húzta. Nem bírtam tovább nézni.

- Hagyd békén! – álltam elé.

- Te mit avatkozol bele? – nézett rám hülyén.

- Elmész, vagy elengeded és leülsz a seggedre? – kérdezte Roger. Én szépen visszaültem.

- Jó inkább leülök! – közelebb hajolt Jennához és valamit súgott a fülébe, majd leült az asztalukhoz. Jenna vele szembe ült vissza. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Mi is csak ültünk Eddel és néztük egymást.

- Jó, én ezt nem bírom tovább! – felállt Jenna és elindult kifelé. A srác is elindult utána. Fölálltam és én is elindultam kifelé. Megfogtam a srác vállát.

- Te itt maradsz! – húztam vissza. Egy fejjel magasabb voltam, mint ő. Kimentem az ajtón, láttam, hogy Jenna sietve megy lefelé az úton. Utána loholtam.

- Jenna várj! – kiabáltam. Mindenki engem nézett. De ő nem fordult vissza. – Jenna! – kiabáltam ismét, majd megállt. Mögé álltam, megfogtam a vállát. Az öklével fordult felém, már majdnem behúzott egyet.

- Héj! – fogtam meg a kezét.

- Ó bocsi. Azt hittem az, az állat az. – dühösen nézett.

- Amúgy honnan ismered?

- Még gimiben ismertem meg. Sajnos évfolyamtársak voltunk.

- Ahh. És jártatok? – még mindig a kezét fogtam.

- Azzal? Neem! Mentsen meg tőle a dögvész! – mondta undokan!

- Ha még egyszer ilyet csinál, csak szólj! – néztem a zöld szemeiben. Pár másodpercig csak egymást néztük.

- Nem akarod elengedni a kezem? – miközben ezt mondta végig a szemembe nézett. Nem is tudom, miért néztem!

- Jajj bocs! – engedtem el a kezét.

- Nekem most mennem kell! – indult elfelé.

- Ne! – az első rajongó vissza hívása. - Nem akarsz vissza jönni a fagyizóba?

- Oda? Hát, esetleg ha elmegy az a tuskó! – mutogatott. Belekaroltam a kezébe és vittem magammal. Mikor beléptünk az üzletbe már nem volt ott az a srác.

- Jujj de jó, hogy nincs itt! – hallatszódott rajta, hogy megkönnyebbült. Edward és Gabi egymás mellett ültek. Donovan pedig Rogernél volt a pult mögött! Jenna oda ment hozzájuk.

- Ejnye fiatalok! – léptem közelebb hozzájuk.

- Na mi volt? – kérdezte halkan Ed.

- Mi lett volna? Visszahoztam! – mosolyogtam.

- Nem úgy értettem! – hülye fejet vágott Edward.

- De, ugye nem volt semmi? – hajolt közelebb Gabi.

- Nem volt semmi, ha arra gondoltok! – mondta Jenna a helyünkön ülve. – nem ültök ide? – átültünk oda és beszélgetünk.

- Van tetkótok? – kérdeztük egyszerre Edwarddel.

- Nincs! – vágta rá Gabi.

- Mi az, hogy nincs? – nézett hülyén Gabira. – ne is figyeljetek rá! Van neki, csak jól titkolja!

- Na és hol? – kíváncsiskodott Ed.

- A hasfalára van tetoválva egy nyíl lefelé, és az van ráírva, hogy tépd le rólam! – mondta hangsúlyozva. Eddel elég furcsa fejet vágtunk.

- Nincs is rajtam te szemét! – ütögette Jenna hátát Gabi. – neki meg az van a hasfalára írva, hogy….. – gondolkozott.

- Na mi is van? He-he? – mosolygott. – nem tudsz mit mondani mert nincs is semmi. Háháá – kacagott.

- Haha! – nevettünk - Na és cigiztek? – kérdeztem.

- Persze, naponta öt-hat kartonnal. – az álam leesett és Edwadre néztem.

- Ez tényleg?

- De hogy is! Úgy nézünk mi ki? – mondta Jenna.

- Soha nem lehet tudni. – mosolyogtam. Az ajtón megint bejöttek valakik, elég nagy hangzavarral voltak.

4. fejezet: Illúzió romboló!! (Jenna)

Kézen fogott Donovan mikor kiléptünk az ajtón és húzott magával. Roger bácsikám fagyizójába mentünk. Szeretek ott lenni, hisz nála laktam másfélévig. A saját gyerekeként nevelt és foglalkozott velem. Mindig érdeklődik irántam. Apu testvére és nagyon hasonlítanak egymásra. Fél év után már apának szólítottam. Nagyon szeretem őket. Van egy lánya, aki jövőre érettségizik és egy fia, aki nálam egy évvel idősebb. Testvérükként fogadtak engem.

Mikor beléptünk az üzletbe Donovan oda szaladt a fagyis pulthoz.

- Szia régen láttalak! – állt föl a pult alól Roger.

- Szia apu! Hát elég régen volt már az.

- Mit kértek?

- Egy nagy… nem is! Egy óriási fagylalt kelyhet.

- Na és milyet?

- Az teljesen mindegy!

- Meg lesz! És amúgy jól vagy?

- Miért ne lennék jól? – vágtam hülye fejet.

- Csak, mert nemsoká lesz a….

- Igen tudom! – elcsuklott hangom. – majd kihozod? – egyértelműen bólogatott. Elindultam egy üres helyre pont a sarok melletti. Akik ott voltak elég csúnyán néztem rájuk, az volt egykor még a törzs helyünk a családdal. Donovan úgy oda rohant, hogy majdnem neki esett az asztalnak.

- Donovan, lassan! – szóltam rá.

- Hol a fagyi? És milyen lesz? – pattogott.

- Majd meglátod!

- Meghoztam! – tette le a két óriási kelyhet az asztalra.

- Köszönjük! – azzal vissza is indult! Donovan arcára a „jujj, de milyen nagy és milyen sok” szavak íródtak. Nagyon aranyos volt. Azonnal elkezdte kanalazni befelé. Az arca tiszta fagyis volt, mintha bajsza lett volna. Elkezdtem ezen kuncogni.

- Várjál csak! – végig húztam a kezem a kehely alján és szakállat rajzoltam az álára. Mögülem kuncogás hallatszódott. Leszállt a székről és elkezdett rohangálni körben-körben. Nem tudtam mást kitalálni, felhívtam Gabit.

-Azonnal gyere ide! – kiabáltam.

- Leállíthatatlan?

- Megint megbolondult!

- Jó máris megyek!

- Oké, siess! – kiabáltam a telefonba.

- Donovan állj meg! – épp, hogy letettem a telefont. Próbáltam utána menni és leállítani, de nem bírtam. A pult előtt álltam, mikor megfordultam és a sarokban lévő asztalhoz néztem. Oda mentem hozzájuk.

- Sziasztok ti itt? – álltam az asztalhoz.

- Szia, hát ez a legjobb hely. – kacsintott rám Ed. – igaz John? – rúgott belé.

- Igaz hát! – mosolygott zavarában.

- Azt látom. – mutattam a kehelyre, ami teli volt.

- Úgy viselkedik, mint egy tini, aki szerelmes. Igazam van? – nézett Edward Johnra.

- Nem is igaz! – és akkor bejött az ajtón Tom, aki rám volt szállva már a gimis bálok óta. Minden éven legalább kétszer megtalált. Gondoltam, hogy nem vesz észre, és sunyin bemegyek a pult mögé, de sikertelen próbálkozás volt. Mikor a megfordultam ő oda ért hozzám.

- Szia édes! – a számra nyomott egy puszit.

- Te szemét köcsög! – pofoztam föl.

- Én is szeretlek édes! – majd megcsókolt. A balkezemmel elkezdtem ütni a vállát, de csak szorított magához.

- Szakadj már le rólam! – löktem el magamtól.

- De mi mindig is egypár voltunk!

- Te elmebeteg vagy! – majd megint megcsókolt. A lábamat a lábai közé csúsztattam és izomból beletérdeltem az ágyékába!

- Ez tartson örökké benned! Te gyökér! – mérgesen a mentem vissza a helyemre.

- Jó voltál Jenna néni! – rohant hozzám Donovan. John mögöttem elkezdett nevetni.

- Ne nevess! – mondtam durcásan.

- Na itt vagyok! – ült le mellém Gabi. – mi a baj? Az meg miért fekszik a földön? – mutatott Tomra.

4. fejezet: Kis csalódás! (John)

A kedvenc fagyizónkba mentünk. Nagyon sok és finom és még jó áron is van. Imádom azt a helyet. Alig járnak oda, most is csak páran voltunk.

- Te vedd meg én leülök a helyünkre míg szabad! – rohant a sarokban lévő asztalhoz. A pulthoz léptem. A jól meg szokott fickó állt a pult mögött.

- Szia fiam megint itt?

- Jó napot! Már elég régen voltunk itt. – mosolyogtam.

- Mit kértek? – nyúlt a fagylaltos kanálhoz.

- A szokásos lesz. – nem volt kedvem azon gondolkodni, hogy milyen legyen.

- Majd kiviszem! –

- Oké! – motyogtam magam elé. Leültem az asztalhoz. Edward már nagyon ideges volt.

- Na hol van? Mikor hozzák már? – idegeskedett. Nem nagyon érdekelt, most kivételesen. Bambultam kifelé az ablakon és közben Jennán gondolkodtam. Vajon miért hazudott? Lehet nem akarta elmondani? Roger zavarta meg a gondolat menetemet.

- Meghoztam! – rakta elém a kelyhet.

- Köszönjük – mondta Ed. Majd visszaállt a pult mögé Roger.

- Mi van veled? – rúgott belém Edward az asztal alatt.

- Semmi te hülye!

- Azt látom. Ne legyél ilyen egy nagy Német turné előtt.

- Jó nem leszek ilyen! – Edward egy kicsit furcsán nézett. – Na mi van?

- Ne fordulj meg!

- Jó, de miért? – mire kimondtam hallottam azt a bizonyos hangot és nevet.

- Donovan, lassan! – nem kellett megfordulni ahhoz, hogy tudjam, hogy ki az.

- De most mi a baj? – hajolt közelebb Ed.

- Nem érted? Hazudott! – hajoltam oda.

- És akkor mi van? Te is hazudtál neki.

- Igen csak ő tudta, hogy kivagyok.

- Te is tudtad, hogy ő ki, csak a nevét nem.

- De én… áhh mindegy. – kanalaztam a fagyit. Bambultam kifelé megint az ablakon, mikor Edwardre lettem figyelmes. Grimaszokat vágott, de nem tudtam mire.

- Veled meg mi van? – nem figyelt. – héj veled meg mi van? – rúgtam belé.

- Áúúú ez fáj! – nevettem. Hallottam, hogy valaki nevet mögöttem. Nem fordultam meg. Megint csak bambultam kifelé az ablakon. Lehet, nem kellene rá haragudnom. Hisz én is hazudtam neki. Egye fene, oda megyek hozzá.

- Azonnal gyere ide!.... Megint megbolondult!...... Oké, siess! – kiabált Jenna.

- Donovan állj meg! – megfordultam és Donovan rohangált körbe-körbe. Leállíthatatlan volt. Nagyon vicces volt.

- Sziasztok, ti itt? – állt az asztal mellé Jenna.

- Szia, hát ez a legjobb hely. – kacsintott Ed, majd rám nézett. – igaz John? – rúgott belém.

- Igaz hát. – mosolyogtam zavaromban.

- Azt látom! – mutatott a kehelyre és mosolygott.

- Úgy viselkedik, mint egy tini, aki szerelmes. Igazam van? – nézett rám.

- Nem is igaz! – valaki bejött az ajtón mert Jenna elég fura fejet vágott és hátrébb lépett. Nem tudtam hova tenni, hogy mit csinál. Oda ment hozzá egy srác és megcsókolta. Látványosan leesett az álam. Nem bírtam tovább.

- Te szemét köcsög! – adott neki egy kisebb pofont. Egy kicsit megkönnyebbültem.

- Én is szeretlek édes. – majd megint megcsókolta. Azon gondolkodtam, hogy oda megyek és elintézem, de nem kellett.

- Szakadj már le rólam! – lökte arrébb.

- De mi mindig is egy pár voltunk! – neki nyomta a falnak.

- Elmebeteg vagy! – majd megint megcsókolta. Most már tényleg oda megyek! Már majdnem felálltam mikor, Jenna a lábát a srác lábai közé csúsztatta és tökön rúgta.

- Áúú ez még nekem is fájt. – mondtam Ednek aki szintén áúgatott. A srác szépen lassan lefeküdt a földre.

- Ezt tartson örökké benned! Te gyökér! – hajolt közelebb hozzá, majd leült, ahol eddig is ült. Mögém.

- Jó voltál Jenna néni. – rohant oda hozzá Donovan. Nem bírtam ki nevetés nélkül ezt a bizonyos Jenna néni szöveget.

- Ne nevess! – mondta halkan.

- Na itt vagyok! – libbent be mellé Gabi. – mi a baj? Az meg miért fekszik a földön? – hátra fordultam.

3. fejezet: Kisebb randi!? (John)

Donovan ment előttünk, Jennyt vitte magával. Gyerekhez kisebb kutya. Jill pedig vitte azt a nagy kutyát. Párszor megrántotta, néha majdnem elesett.

- Ne vigyem én? – udvariaskodtam.

- Meg vagyok vele. – intett le.

- Amúgy van tesód? – kérdezősködtem.

- Nincsen sajnos. – lesütötte a tekintetét. Valami nem stimmelhet a családjával.

- Ah, értem. Nekem van egy bátyám és egy… öhm… - huh na most ez jó elmondjam neki vagy ne?

- Ne erőlködj! Nem áll jól. – nevetett. Kérdően néztem rá. - John vagy. Ha azt várod, hogy sikítozzak, és ugráljak, nem fogok. Túl tinisnek tartom, én pedig már rég nem vagyok az.

- Honnan jöttél rá? – csodálkoztam, eddig senki nem ismert fel.

- Na hát most a szemed, a szád, a ruhád, hát meg, hogy nem tudom, de lényeg az, hogy csak az nem ismert fel, aki nem akart. – ebbe majdnem belepirultam.

- Ennyire gáz? – húztam le a pulóveremet.

- Neem csak nekem elsőre leesett, hogy kivagy. Tudod ez nem olyan fanatikus és megszállott jelző hanem olyan, olyan….

- Olyan a legnagyobb és legjobb rajongónk vagy! – jó sok mindent tudhat rólunk.

- Azért nem, de…

- Pedig nagyon is és még ráadásul nem is olyan, mint a többiek. Aranyos és értelmesekről tudunk beszélgetni nem úgy, mint az egyik csaj, aki csaj azt hajtogatta, hogy had legyek a barátnőd, had legyek a barátnőd. – próbáltam utánozni.

- Na ilyen nem leszek én! Még akkor sem, ha tizenhat lennék. Vagy pár évvel fiatalabb.

- Miért hány éves vagy?

- Az titok. Elég öreg.

- Na mond már el! Légyszi!

- Húsz leszek novemberben!

- Háhá öregebb vagyok! – nevettem! – de gondolom, ezt tudtad!? – védekeztem.

- Joshról nem tudtam, de Johnról igen. - mosolygott

- Oh John bácsi! Vele van tele Jenna szobája. – mondta Donovan.

- Ki az a Jenna? – megálltam, kicsit túl sok ez így egyszerre.

- Hát öhm…- dadogott. Mikor már majdnem elmondta megcsörrent a telefonom. Egy SMS. „Gyere a hotelbe! Van egy infóm és egy hírem is. Örülni fogsz neki.” Edward pont jókor.

- Nekem most mennem kell – ki vettem a zsebemből egy cetlit, amin a számom volt közelebb léptem hozzá – remélem, még találkozunk! – a zsebébe csúsztattam majd elindultam vissza a hotelbe. Nem volt messze. Alig vettem észre, hogy így elrepült az idő. Már rég elmúlt kilenc is. Mikor vissza értem a hotelbe Ed teljesen felpörgött.

- Olyat tudtam meg! – ugrott elém.

- Na várjál! Kiről és miről és mit? – léptem beljebb.

- Azokról a csajokról!

- Melyikekről? - fordultam meg!

- Akik tegnap a dedikáláson voltak!

- És mit tudtál meg? – kíváncsiskodtam.

- Elsőnek is nekem jött az a csaj, akit Gabinak hívtak.

- Na basszus! – csaptam a homlokomra.

- Mi az?

- Majd elmondom, folytasd.

- Nekem jött a kis boltba mikor éppen a gabonapelyheknél kutattam. És megtudtam, hogy-hogy hívják a másik csajt. – kajánul vigyorgott.

- Na és hogy? – mintha nem tudnám.

- Úgy hívják hoooooooooooooogy. – húzta.

- Na!? – löktem meg.

- Hogy Jenna Andrews. – Hogy mi?? Nem, nem így hívják! Ezek szerint hazudott.

- Ez tök jó hír! – mondtam csalódottan.

- Na és mit akartál mondani? – ült le mellém. Elmeséltem neki a mai esetet. És nem nagyon tudott szóhoz jutni.

- Na szóval akkor elmehetnénk fagyizni! Nem? – pattant föl.

- Hát öhm. – vakartam a tarkóm.

- Jajj ne izélj már mint egy hisztérikus csaj. Gyere már! – húzott föl. Nem tudtam ellenkezni, inkább nem is akartam. Mentem utána.

3. fejezet: Lepel! (Jenna)

John is jött velünk. Donovan elöl ment Jennyvel. Én meg Demonnal szenvedtem. Párszor megrántotta a pórázt.

- Ne vigyem én? – kérdezte John.

- Meg vagyok vele. – intettem le.

- Amúgy van tesód? – kérdezte.

- Nincsen sajnos. – sütöttem le a tekintetemet. Mindig a sírás kerülgetett mikor a családomról kellett beszélnem.

- Ah, értem. Nekem van egy bátyám és egy… öhm… - dadogott.

- Ne erőlködj! Nem áll jól. – nevettem. Kérdően nézett rám. – John vagy. Ha azt várod, hogy sikítozzak, és ugráljak, nem fogok. Túl tinisnek tartom, én pedig már rég nem vagyok az.

- Honnan jöttél rá? – nézett hülyén.

- Na hát most a szemed, a szád, a ruhád, hát meg, hogy nem tudom, de lényeg az, hogy csak az nem ismert fel aki nem akart. – mosolyogtam.

- Ennyire gáz? – húzta le a pulcsiját.

- Neem csak nekem elsőre leesett, hogy kivagy. Tudod ez nem olyan fanatikus és megszállott jelző hanem olyan, olyan…. – törtem a fejem.

- Olyan a legnagyobb és legjobb rajongónk vagy! – csodálkozott.

- Azért nem, de…

- Pedig nagyon is és még ráadásul nem is olyan, mint a többiek. Aranyos és értelmesekről tudunk beszélgetni nem úgy, mint az egyik csaj, aki csaj azt hajtogatta, hogy had legyek a barátnőd, had legyek a barátnőd. – mondta nyálas hangon.

- Na ilyen nem leszek én! Még akkor sem, ha tizenhat lennék. Vagy pár évvel fiatalabb.

- Miért hány éves vagy?

- Az titok. Elég öreg.

- Na mond már el! Légyszi! – nézett kerek szemeivel.

- Húsz leszek novemberben!

- Háhá öregebb vagyok! – nevetett. – de ezt gondolom, tudtad?!          

- Joshról nem tudtam, de Johnról igen.

- Oh John bácsi! Vele van tele Jenna szobája. – basszus nem mondtam el, az igazi nevem.

-Ki az a Jenna? – megállt.

- Hát öhm… - abban a pillanatban meg csörrent a telefonja

- Nekem most mennem kell. – közelebb lépett hozzám. – remélem, még találkozunk. – a zsebembe csúsztatott valamit, majd lelépett. Nem mondtam el neki, hogy-hogy hívnak igazából. Most azt hiszi Jill vagyok. Szép teljesítmény tőled Jenna, ügyes vagy. A kutyákat visszavittük a gazdikhoz. Szegény Demont kikellett kötnöm mert Amanda néni nem volt otthon. Mikor beléptünk a házba Gabi már otthon volt.

- Hol voltatok ilyen sokáig? – állt elém.

- Fuh ne is mond! – raktam a kulcsot a pultra.

- Na mi volt már!?

- Mondtam már, hogy egy nagy pancser vagyok? – ültem le a pult melletti székre.

- Mit csináltál már? – kérdezte Gabi.

- Hazudtam Johnnak! – támaszkodtam a pultnak.

- Jaa értem.

- Nem értem miért nem… Álljunk csak meg! Csak ennyi, hogy értem? – néztem föl.

- Hát öhm izéé – dörzsölte a tarkóját.

- Mondjad már! – csaptam a pultra. Annyira felidegesített.

- Jól van na! Neki mentem Ednek! – összefonta az ujjait és elpirult.

- Ilyen szerencsénk nincs.

- De van! És még a számomat is oda adtam neki! – súgta a fülembe majd elindult a szobájába.

- Oh te szemét! – mentem utána. – Donovanért mikor jönnek? – mondtam a szobája ajtajában.

- Nem jönnek értem, mert nem vettél fagyit! – elém állt, összekulcsolta a kezét és elkezdett dobolni a lábával.

- Jól van már hisztérika! Megyünk már! – felöltöztünk és mentünk fagyizni. A főtéren van egy nagyon kis takaros és barátságos fagylaltozó, és még ismerem is a tulajt. A bácsikám dolgozik ott, akinél felnőttem, vagyis ő nevelt fél évig ameddig egyetemre nem mentem.

2. fejezet egy különleges reggel! (John)

Este alig aludtam valamit. Csak arra a csajra gondoltam. Reggel olyan hétkörül kelhettem fel a földön. Edward még aludt. Ki csuszogtam a konyhába és ittam egy pohár narancslevet. Közben végig arra a lányra gondoltam. Ilyen még nem volt velem, hogy egy lányra ennyit gondoljak. Olyan más, mint a többi rajongó és még normálisan is tud viselkedni, nem sikítozik, nem beszél hülyeségeket. Úgy viselkedik, mint egy gyerek és ez bejön. Ha van első látásra szerelem, akkor ez az, vagy mégsem?  Nézelődtem egy ideig a hűtőben, de semmi jó és friss kaja. Lemegyek a közeli kis pékségbe. Felvettem valami álruhát. Egy nagy pulcsi, fekete csőnadrág meg egy sportcipő. Amennyire tudtam takartam az arcom.

A bolt persze még zárva volt. Kilenckor nyit. Jellemző. Kisétáltam a parkba kiszellőztetni a fejemet. Éppen azon a csajon járt a fejem mikor egy kutya elkezdett felém szaladni. Nem tudtam hírtelen mit csinálni, ha futok utánam, fut.

- Demon állj meg! Demon! – jött a dombok mögül egy ismerős hang. De csak beképzelem, hogy az ő hangja és reménykedek, hogy ő az. A kutya rám ugrott és elkezdte nyaldosni az arcomat.

- Áh ez csikiz. – simogattam, hogy hagyja abba. De csaj folytatta.

- Demon nem szabad! Gyere ide! – most már tényleg beképzelem, hogy az a csaj az aki tegnap hülyült a barátnőjével.

- Demon mássz le róla! – lelökte rólam a kutyát. – Jól vagy? – nyújtotta a kezét.

- Igen csak… - tényleg ő az. Az a csaj, aki a boltban volt. – egy kicsit poros lettem.

- Sajnálom , soha nem csinált még ilyet…. – nem figyeltem amit mond, elvesztem az arcában. A szeme pedig gyönyörű volt. – meddig fekszel még ott? – hajolt közelebb. Meg ragadtam a kezét és felhúztam magam.

- Jo… - gyorsan egy másik nevet. – Josh vagyok.

- Jill vagyok! – rázta magabiztosan a kezemet.

- Egyedül vagy? – tereltem a szót.

- Nem! Donovannal és Demonnal. – fordult meg. – Ő lenne… Hol van? Donovan! – kiabált. Nézelődtem egy kicsit, hogy hol lehet. Láttam a fán. Nem akartam szólni.

- Ő kicsoda? – kérdeztem.

- Gabi öccse! – és ki az a Gabi? Lehet, hogy tudja, ki vagyok?

- Gyere ide madárka! – mondta a kisfiú a fán.

- Te mit keresel ott? Gyere le! – lépett a fa alá.

- De ott a madárka!  - Edwarddel mi is ilyenek voltunk.

- Gyere le onnét! – anyáskodott.

- Nem megyek! – nyújtotta a nyelvét. – csak ha veszel két gombóc fagyit.

- Egyet sem veszek, ha nem jössz le most azonnal! – parancsolt rá!

- Egyet! Légyszi! – mászott lefelé.

- Nem veszek neked! – össze kulcsolta a kezét.

- Akkor nem megyek le. – ült az egyik ágra.

- Hívom Gabit!

- Nem megyek le! – mondta durcás hangon.

- Hívom ayukádat. – mondta emelkedő hangon.

- Ő nem bánt!

- Akkor hívom apukádat.

- Jó lemászok. – leugrott a fáról és összekulcsolta a kezét.

- Na ezt már szeretem.

- Akkor veszel nekem fagyit? – nézett rá gonoszan.

- Igen veszek. De hol van a kutya?

- Nem tudom!

- Hogy nézett ki a kutya? – léptem közelebb.

- Úgy nézett ki mint egy kis őz. Vékony láb, kis fej.

- Nézd! Ott van! – mutattam a bokorra.

- Jenny gyere ide! – hívta magához Donovan Jennyt a kutyát.

- Áh szóval Jenny.

- Hasonlít a te nevedre. Je…- Je…? Nem Jill? Befogta Donovan száját.

- Igen nem vagyis, de! – mosolygott zavarában.

- Menny már innét! – lökte arrébb a kezét. Elindultak kifelé a parkból én pedig mentem utánuk..

2. fejezet: Demon! (Jenna)

Másnap reggel Donovan ébresztett! Gabi 10 éves öccse! Imádom a kis gyereket. Hiperaktív és semmi sem köti le. Mindig más és más játékot kel neki kitalálni.

- Ébredj! Ébredj! - ugrált az ágyamon. De én meg se mozdultam, halottnak tetettem magam. -Jenna néni kellj fel! Ébredj! Meghaltál? -lökdösött.

- Wáh nem haltam meg! -ugrottam föl. Szegény megijedt és hátra esett. Felsegítettem és kimentünk a nappaliba.

- Na mi legyen a napi program? - szürcsöltem egy pohár vizet!

- Nem tudom! Találd ki! - mindig ezt mondja. A parkba még úgysem voltunk és a kutyákat is elkéne  vinni, sétálni! Egy csivavát és egy golden retrivelt! Szomszédok kutyusai.

- Lemegyünk a parkba kutyát sétáltatni? - indultam vissza felé a szobámba.

- Igeen! -ugrándozott.

-átöltözök és mehetünk is! - gyorsan felvettem egy fekete felsőt, a kedvenc sötétkék farmeromat és egy fekete sportcipőt.

- Mehetünk is! -indultam az ajtó felé. - Gabi hol van? -szaladtam utána a lépcsőn.

- Boltba van! - nyitotta a fő ajtót. Átmentünk a mellettünk lévő házba. Donovan alig bírt várni. Járkált el vissza.

- Jó reggelt, jöttem Demonért.

- Óh tessék csak, ha visszahozod, és nem leszek itthon a pórázzal, kösd a kerítéshez, ja és a szomszédba van még egy kutyus, Miriam nénié megteszed, hogy elviszed? Köszönöm! -beszállt a kocsijába és elhajtott.

- Hát Demon lesz egy haverod! -elég furcsa neve van, de kedves és értelmes egy kutya! Bekopogtam a nénihez és elhoztam a kutyát, akinek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Úgy nézett ki mint egy őzike. Olyan vékony volt, de most ha ilyen fajta? Szerencse, hogy Donovent nem rántotta el.

- Hova megyünk még? - kérdezte Donovan!

- Egy fagyi?

- Háhá azt szeretem! - csapott a tenyerembe. A tisztásra értünk mikor Demon kirántotta a kezemből a pórázt és elkezdett szaladni!

- Demon állj meg! Demon! - kiabáltam utána, de nem állt meg! Egy srác felé kezdett futni.

- Demon nem szabad! Gyere ide! -loholtam utána. Mire oda értem a srác már a földön volt.

- Demon, mássz le róla!- löktem arrébb a kutyát! - jól vagy? - nyújtottam a kezem.

 - Igen, csak...- megállt egy pillanatra és a szemembe nézett. Gyönyörű szép kék szemei voltak.- egy kicsit poros lettem.

- Sajnálom, soha nem csinált még ilyet. Egyszerűen csak kirántotta a kezemből a pórázt. - csak nézett a nagy szemeivel, olyan ismerős volt. Olyan John Grimesos szemei voltak. - meddig fekszel még ott? - hajoltam közelebb hozzá. A kezem még mindig nyújtva volt. Hirtelen elkapta és felállt.

-Jo... Josh vagyok! – tudtam, hogy nem, úgy hívják..

-Jill vagyok. - ráztam a kezét. Ha ő is, én is hazudok.

- Egyedül vagy? -nézett körül.

- Nem! Donovannal és Demonnal. - megfordultam. - ő lenne... Hol van? Donovan!! -kiabáltam.

- Ő kicsoda?- kérdezte Josh. Aki persze John volt.

- Gabi öccse! - forogtam körbe- körbe. Nézelődtem össze vissza.

-Gyere ide madárka! - jött egy hang fentről. Felnéztem a fára, ami mögöttem volt.

- Te mit keresel ott? Gyere le! - léptem Donovan alá, aki a fán volt.

- De ott a madárka! - nyúlt a madárfészek felé.

- Gyere le onnét! – mutogattam. Demon szaladgált el vissza. Ő vissza jön

- Nem megyek! – nyújtotta a nyelvét. – csak ha veszel két gombóc fagyit.

- Egyet sem veszek, ha nem jössz le most azonnal! – parancsoltam rá!

- Egyet! Légyszi! – mászott lefelé.

- Nem veszek neked! – kulcsoltam össze a karomat.

- Akkor nem megyek le. – ült az egyik ágra.

- Hívom Gabit!

- Nem megyek le! – mondta durcás hangon.

- Hívom ayukádat.

- Ő nem bánt!

- Akkor hívom apukádat.

- Jó lemászok. – leugrott a fáról és összekulcsolta a kezét.

- Na ezt már szeretem.

- Akkor veszel nekem fagyit? – nézett gonoszan.

- Igen veszek. De hol van a kutya?

- Nem tudom!

- Hogy nézett ki a kutya? – lépett közelebb Josh vagyis John.

- Úgy nézett ki mint egy kis őz. Vékony láb, kis fej.

- Nézd! Ott van! – mutatott a bokorra.

- Jenny gyere ide! – hívta magához Donovan Jennyt vagy kit.

- Áh szóval Jenny.

- Hasonlít a te nevedre. Je…

- Igen nem vagyis, de! – fogtam be Donovan száját.

- Menny már innét! – lökte el a kezem.

Elindultunk kifelé a parkból.

1. fejezet: Szokásos délután. (John)

Délelőtt Edwarddel szét barmultuk a hotel szobát. Párna csatáztunk és ugráltunk az ágyon. Olyan délkörül felhívott Liam, hogy délután egy elég hosszú dedikálás vár ránk. Bár szeretünk autógrammokat osztogatni, de most az utolsó embernek is adni kell. Elég hosszú délutánunk lesz. Kajáltunk majd egy rövid kétórás készülődés után elindultunk. Már tele volt az a kicsi bolt. Csináljunk fényképet, Sisinek, Anginek, Marianak és sokan másoknak. A végére már kezdtem unni a sok fant. Máskor pedig mindig van kedvem meg hangulatom. Már a kezem majd leszáradt mire végig írtunk minden lapot.

- Te Gabi, mi vagyunk az utolsóak! – mondta egy lány háttal. Végig néztem rajta és elég takaros volt.

- Ezt örömmel hallom. – mondtam unott hangon. Megfordult és egész furcsa lány volt, vagyis elég szép. Egyetemistának nézem vagy gimis végzősnek.

- Már én is kezdem megunni az árcsorgást. – lesütetötte a tekintetét. Kicsit szomorkás volt.

- Le ne száradjon a lábad babám. – a másik csaj végig húzta a kezét az arcán. Egy enyhe mosoly kerekedett az arcomon.

- Nem fog mami. – bújt hozzá. Olyan aranyosan oda bújt mellé. – ha gyorsan le nem ülök. – hadarta.

- Na mi a helyzet? – ez az én szövegem.

- Csak egy autógramm kéne aztán lépünk is.

- Sietünk! Nehogy leszáradjon a lábad! – nevettem. Gyorsan alá írtuk a kártyákat. Rá írtam a hátuljára, hogy köszönöm a jó kedvet. =) John. Ed összefirkálta a cuki csaj kezét.

- Héj! – elrántotta, majd elkezdte lefelé dörzsölni. Annyi hangulatom volt, hogy nem bírtam neki szólni, hogy alkoholos és nem fog lejönni.

- Háhá, nem fog lejönni! Alkoholos. – na végre kösz tesó, kimentettél.

- Le fog száradni mami? – kérdezte kislányosan.

- Legalább nem fogsz dúrkálni az orrodban. – az álam automatikusan leesett.

- John is szokott! – vágta rá Edward.

- De most miért árultál el? – a csajjal egyszerre mondtuk. Nevettünk egy sort, majd a csaj kezébe nyomtam a kártyát, amire írtam az üzenetet. Az első rajongó, aki nem sikítozik, és nem ugrál körbe.

- Gracias! – mondta spanyolul Gabi. Azt hiszem így hívják.

- Ne nyalizz már! – lökött rajta egyet. A csaj majdnem elesett. – inkább vigyél ki! – ráugrott a hátára és elkezdett Gabi forogni, ahogy én szoktam Edwardöt megsergetni, majd szaladt kifelé a boltból.

- Ezek sem normálisak. – nevettem.

- Nem százasak az biztos. – mondta Edward. Még csináltunk pár videót odakint majd beszálltunk a kocsiba.

- Csak nekem jár rajtuk az agyam? Vagy neked is? – kérdezte Edward.

- Én is rajtuk töröm a fejem. Vajon kik lehettek? – mondtam, közben elindultunk.

- Rajongók az biztos, és mások mint a többiek. – áradozott.

- Srácok ennek nem lesz jó vége! – szólt hátra Liam.

- Mi baj lehet belőle? – vágtam oda.

- Talán egy szerelem?!

- Már gyerekünk is van tőlük. – nevetett Edward. A hotelig csak róluk beszéltünk és Liam elméletéről! Nem is tudom! Lehet, hogy soha nem látjuk őket, de az biztos bedobták magukat a köztudatunkba. Felmentünk a szobába Liamtől távol és megint róluk beszéltük.

- Olyan mintha láttam volna valahol őket. Valamelyik koncerten. – ültem le az ágyra.

- Mégis mit gondoltál? Rajongók és nem jönnek el egy londoni koncertre?

- Jajj, úgy értettem, hogy több koncerten is láttam volna már őket. – indultam a fürdőbe.

- Meg… én megyek hamarabb! – előzött be Ed.

- Én vagyok az idősebb! – megfogtam a haját és visszarántottam. Kisebb verekedés tört ki köztünk. Jól megcibáltam, majd győztesen és maga biztosan letusoltam. Átöltöztem pizsomába és bebújtam az ágyba, és magamra húztam a takarót. Kaptam még pár párnát és egy térdet a gyomromba.

- Na jó éjt John. – feküdtbe, az ágyába. Ki húztam a párnát a fejem alól, és hozzá vágtam, majd ráugrottam. Ütöttük vágtuk, ahol értük egymást. Úgy elfáradtunk, hogy egymás hegyén, hátán aludtunk el.

1. fejezet: Csak akarni kell! (Jenna)

Hosszú szőkés hullámos haj, zöld szem, kicsit duci, ám takaros. Kedves az emberekkel, nem beképzelt, nem flegma, kicsit csendes és elég bolond. Hát ez lennék én. Jenna Andrewnak hívnak, húsz éves, vagyok. Londonban élek egy panelben a barátnőmmel Gabival. Hosszú fekete haja van és vérbeli Spanyol, de elég furcsa nyelv tudása van. Angolul folyékonyan beszél, de spanyolul viszont nem tudott egy szót sem. Két éve kezdett el, tanulni a spanyolt az óta mindig úgy beszél hozzám és én egy szót sem értek belőle. A szüleim két és féléve meghaltak egy autó balesetben. Egyedüli gyerek vagyok.

Rendezvényszervező, protokoll és ügyintéző szakon vagyok a fősulin. Két éve vagyok itt. Pár hete egy disszertációt adtak fel. Persze már egy egész regényt írtam. Számomra a leghülyébb, legbolondabb és legjobb fejekről írok.

- Jenna! – kiabált Gabi. – nem jössz a dedikálásra? – lépett be a szobámba.

- Milyen dedikálásra? – álltam föl.

- Tudod a los muchachos most, dedikálnak a cd boltban. – mutogatott.

- A kik és mik? És minek menjek én oda? – ültem le az ágyamra.

- Tudod a Jedward, gyere már! – lökdösött.

- Ne már! Komolyan? – pattantam föl. Mint egy tizenhat éves kis rajongó pattogtam a szobában.

- Si, si! De vegyél fel valami el vestidot! – mutatott a szekrényre. Soha nem értettem mit beszél. – úgy is róluk írod a disszertációdat, beszélhetnél velük.

- Te megőrültél? Akkor nem megyek! – ültem vissza. – inkább megbukok, de én nem birok velük beszélni.

- Pedig tudnál velük. – indult kifelé.

- Na jó elmegyek, de én nem beszélek velük! – nyitottam ki a szekrényajtót. Felvettem egy koptatott farmert, egy rózsaszín felsőt, egy szürke bő pulcsit és a piros converse cipőmet. Kiléptem az ajtómon és Gabi már idegesen várt.

- Siess már! Enyém Ed és nem akarom, hogy mások lenyúlják, szóval siess!

- Jól van már készen, vagyok! Indulhatunk? – lóbáltam a kocsi kulcsot.

- Nem kocsival megyünk! Gyalog! Úgy sokkal jobb. – indult az ajtóhoz.

- Ha te mondod! – mentem utána. Egész úton Edward arcát elemezte.

- Olyan kis aranyos, és az a mosoly. Áh elolvadok. – ábrándozott.

- Na hát itt lennénk. – álltam meg a bolt előtt. Minden porcikám bele remegett, hogy láthatom őket. Mikor beléptünk a rajongók tolongottak egymás után. Lökdösődtek és nyomorogtak csak, hogy egy autógrammot kapjanak. Órákig álltunk sorba és mögöttünk nem volt senki.

- Te Gabi. Mi vagyunk az utolsóak! – mondtam háttal.

- Ezt örömmel hallom. – mondta valaki. Megfordultam és az asztalnál álltam ahol ők ültek.

- Már én is untam az ácsorgást. – sütöttem le a tekintetemet.
- Le ne száradjon a lábad babám! – húzta végig a kezét az arcomon Gabi.

- Nem fog mami! – bújtam hozzá, mint egy kis lány. – ha gyorsan le nem ülök. – hadartam.

- Na mi a helyzet? – kérdezte Ed.

- Csak egy autógramm kéne aztán lépünk is. – lökte oda Gabi.

- Sietünk! Ne, hogy leszáradjon a lábad! – kuncogott John. A kezemmel rátámaszkodtam az asztalra. A lábam már alig tartott annyit álltam, és még pisilnem is kellett. Valami hideget éreztem a kezemen. Lenéztem és Edward végig, húzta a filcet a kézfejemen.

- Héj! – rántottam el a kezemet. Elkezdtem lefelé dörzsölni, de nem jött le.

- Háhá nem fog lejönni. Alkoholos. – nevetett Ed.

- Le fog száradni mami? - nyomtam Gabi orra alá a kezemet.

- Legalább nem fogsz dúrkálni az orrodban! – szorított magához.

- John is szokott. – vágta rá Edward.

- De most miért árultál el? – mondtuk egyszerre Johnnal. Nagyot nevettünk majd oda adták az autógrammot.

- Gracias! – mondta Gabi és megfordult!

- Ne nyalizz már! – löktem rajta egyet. – inkább vigyél ki! – ugrottam a hátára.

- Te akartad! – mondta, majd elkezdett forogni utána meg szaladni kifelé. Én végig sikítottam az utat. Mikor kiértünk ledobott magáról. Hazáig a fiúkról beszélgettünk. Beléptem a szobámba és felszúrtam a sokadik autógramm kártyámat a táblára. Ez egy kicsit furcsa „lap” volt. Valami írás volt a hátulján. „Köszönöm a jó kedvet. =) John”.