Átmentem a szobánkba és lehuppantam az ágyra. Gondolkodni kezdtem azon, hogy mit vegyek föl. Nem vehetem fel a szokásost. A bőröndhöz léptem és keresgélni kezdtem benne. Végig néztem minden bőröndöt. De semmi jó és értelmes. Kutattam ameddig meg nem találtam a megfelelőt. Egy jó óra hosszát keresgéltem. Lezuhanyoztam, és készülődni kezdtem. Háromnegyed nyolcra készen lettem.
- Te hova készülődsz? – lépett be Edward egy doboz gabona pehellyel.
- Randira. – húztam a cipőmet.
- Áh értem. – mosolygott.
- Tényleg veled és Gabival mi van? – igazgattam a hajamat. Se hogy sem állt jól.
- Hát… még semmi komoly. – pirult bele. Az órára néztem és már nyolc lesz pár perc múlva.
- Na én lépek. Majd jövök valamikor. – indultam az ajtó felé.
- Sok szerencsét… vagy lehet nem lesz sok dolgod. – csapott a hátamra.
Lementem a recepciós pulthoz, ahol széthullottak a papírjai. Hosszas perceken átvártam rá. De még nyolc után sem jött. Biztos a haját csinálja. Még negyedkor sem volt sehol. Hallottam, hogy egy lift jött le. Biztos nem ő az. Kinyílt az ajtó és egy üzletember szerűség szállt ki belőle. Várok még pár percet, és ha nem jön, felmegyek hozzá. Siető cipőkopogásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és megláttam őt. Fodros szoknya és testhez simuló krémszínű felső.
- Hölgyem! – hajoltam meg előtte.
- Uram! – pukedlizett. Nem bírta ki nevetés nélkül. – na jó nekem ez nem megy. – nevetett.
- Akkor indulhatunk? – húztam fel a pulóveremen a cipzárt. Bólintott és elindultunk kifelé. Még nem tudom, hogy hová viszem, de majd út közben kitalálom.
- Hova megyünk? – kérdezte mosolyogva.
- Titok! – mondtam. Pedig nem tudom, hogy hova viszem. Talán egy fagyi, vagy egy park.
- Szeretem a rejtelmes helyeket. – mondta.
- Amúgy Gabival mióta ismeritek egymást? – lassítottam a séta tempón.
- Már gyerekkorunk óta. Mintha a testvérem lenne. Inkább nem is, mintha az ikrem lenne. Mindent együt csinálunk. De ezt gondolom, tudod milyen? – nézett rám.
- Azt hiszem. Volt már komoly kapcsolatod? – furán nézett rám. – na ez hülye kérdés volt.
- Nem! Nem volt még. Se komoly se futó. – vágta rá.
- Akkor Tom? Ő hogy? – mutogattam.
- Rám volt és van szállva. Tudod a gimiben. Azt hitte, hogy a barátnője vagyok. Nem tudom mi okból, és jól ott hagytam, mikor meg akart csókolni. Vagyis pofon vágtam. Azóta bosszúra vágyik. Ugyanis a haverjai előtt pofoztam föl.
- Áh már értem.
- Ezért volt ott a múltkor. Akkor is, ha nem jössz, akkor megfojt. Esetleg más is történt volna.
- Ha legközelebb, csak a közeledbe megy én, esküszöm, hogy szétszaggatom. – mondtam dühösen. Csak sétáltunk egyenesen. Nem is gondoltam arra, hogy hova vigyem.
- Na szó… - megállt egy tábla mellett.
- Na mi az? – léptem mellé. Tátott szájjal nézett felfelé.
- Jé élethű Jedward plakát. – fogdosta a képen lévő lábamat.
- De most miért fogdosod azt, ha itt van az igazi? – nyújtottam elé a lábamat.
- Ekkorát még nem láttam. – mutatott a plakátra. - Amúgy hova is megyünk? – lépett közel hozzám. Istenem, de kíváncsi.
- Mondtam már, hogy titok. – indultam tovább. Nem hallottam volna, hogy utánam, jön.
- Hé várj meg! – futott utánam. Az idő borongós volt. Remélem, hogy nem fog esni. Egy park felé közeledtünk.
- Mesélj magadról! – fordultam a park felé.
- Hát azt ugye tudod, hogy a szüleim meghaltak lassan három éve. Fősulin vagyok, de ezt is tudod. Hülyén hülye vagyok. Mindenből viccet csinálok. Nem bulizok, nem cigizek, nem rúgok be. Ja és nem szívok, szedek anyagot. Mármint drogot. – ült le az egyik padra. Mellé ültem és hallgattam tovább. – nem hallgatok lélekgyalázó és az őrületbe kergető zenéket. Nem vagdosom az ereimet. Semmi tetkóm nincs. Bár egyszer szerettem volna, de anya megtiltotta.
- És a sulis évek? – vágtam közbe. Rám nézett és megvakarta a tarkóját.
- Hát az. Huh az régen volt. Hát azt hiszem még nyolc éves voltam mikor balettozni kezdtem.
- Igen-igen. Láttalak egyszer táncolni. És na…
- Tudom, hogy nagyon jól táncoltam, de van rá okom, hogy miért hagytam abba. – vágott a szavamba.
- Mondtad már. És megértem. – mondtam fapofával.
- Na mindegy. –kezét maga mellé rakta, és lóbálni kezdte a lábait.
- Mesélj még! – mondtam gyerekesen.
- Mit? Már annyi mindent mondtam. Nem emlékszem már, hogy miket is mondtam.
- Mesélnél a szüleidről. – na ezt kár volt. - de csak, ha akarod! – vágtam rá. Nagy levegőt vett és belekezdett.
- Nem nagyon szoktam róluk beszélni, de neked mesélek. – mondta komoran. – apa egy cégnél dolgozott. Elsőnek kis irodában. Aztán valamiért elment a főnök. Mivel apa volt akkor a hónap dolgozója őt nevezték ki. Annyira örült neki. Suli után mindennap bementem hozzá. – egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – néha csak tíz után jött haza. Aztán anya jelentkezett a cégnél állásra, de nem sikerült neki elsőre. Mindenki az hitte és még most is az hiszi, hogy apa intézte el, hogy felvegyék. De nem így volt. – komolyan rám nézett. Majd újra a földet kezdte bámulni. – anya még egyszer jelentkezett. Apa nem is tudott az egészről. Csak anya egy másik irodába jelentkezett. Oda elsőre felvették. Tanácsadó vagy minek is jelentkezett.
- Ott ismerte meg Liamet. Ha jól tudom. – megint megszakítottam.
- Igen. De már azelőtt is ismerték egymást. – és folytatta. Órákon keresztül mesélt a szüleiről. Ennyi infót a suliban nem tanultam, de ezt jobban megjegyeztem. Ha feleltetnének belőle hibátlan ötös, lenne. Vissza felé úton is mesélt még. Nem lehetett megunni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése