Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Reggel hétkor keltem, pedig soha nem szoktam ekkor. Kicsoszogtam a fürdőbe, és fogat mostam. Benéztem Gabihoz ki még bőszen aludt. Oda léptem mellé és elkezdtem lökdösni.
- Kelj föl. Indul a gépünk. – ütögettem.
- Hogy mi? – fordult egyet és ki esett az ágyból.
- Majd négy óra múlva. – mosolyogtam.
- Akkor miért most ébresztesz fel? – állt felfelé.
- Mert a reptéren mindig hamarabb ott kell lenni. – indultam kifelé. – de látom nincs még összepakolva a cuccod! – dobtam egy bugyit az ágyára.
Szerencsésen földet értünk, de a bőröndök elkeveredtek.
- Sajnálom! – mondta a személyzet.
- Benne volt az összes cuccom. Most mit vegyek fel? Hmm? – fakadtam ki.
- Amennyit meg tudunk tenni azt meg teszünk! – mondta nyugodtan.
- Hát azt remélem is! – mondtam mérgesen.
- Itt van két bőrönd ez nem a maguké? - kérdezte egy kedvesnek kinéző hölgy.
- Azt már csak remélni tudom! – leguggoltam a bőröndhöz és kicipzároztam. Boxer, fekete cső farmer, csicsás öltönyök és csicsás Adidas cipők.
- Gabi ezt tudod kié? – néztem rá.
- Már sejtem. – mosolygott.
- Ez nem a mi bőröndünk! – húztam vissza a cipzárt.
- Oh… . leguggolt a hölgy és megnézte a cédulát rajta. – maga Jenna Andrews? – nézet rám.
- Igen én. – kérdően nézetem rá.
- Akkor ez a magáé. – állt föl.
- Maga szerint én majd boxerben fogok sambázni és öltönyt, veszek föl? – mondtam dühösen. Eléggé elgurult a gyógyszerem.
- Innen nem tudunk mit tenni! Sajnáljuk. – mondta a fiatal férfi, majd elmentek mindketten.
- Még jó, hogy tudom kié a bőrönd! – indultam kifelé helységből.
- De hol lehetnek? - kérdezte Gabi, mikor kiértünk a 2-es terminálba. Gondoltam nagy tömeg van körülöttük. Körbe néztem, de sehol se láttam nagy tömeget.
- Kérdezz meg valakit! – bökött oldalba Gabi.
- Miért mindig én?
- Egyáltalán, ha tudnak angolul! – mondta Gabi. Gondolom, ismerik őket itt. Egy arra sétáló fiatal lányt kaptam ki a kis tömeg közül.
- Jedward? – léptem közelebb hozzá, majd maga mögé mutatott és mondott is valamit, de nem értettem. – gyere! - húztam magammal Gabit. Egy bizonyos sikítozás és kiabálás hallatszódott ki egy folyosó felől. Elindultunk a zaj forrása felé. Mikor befordultunk három embert láttam meg egy ajtó mellett. Közelebb mentünk.
- Szerintem oda nem kéne menni! – mondta ijedt hangon Gabi.
- Most valahogy vissza kell cserélni! – indultam a három fickó felé. Mindenem megremegett, de most ez létfontosságú dolog mindkettőnknek.
- Mit akar itt maga? – állt elém az egyik kigyúrt pasas. Köpni, nyelni nem tudtam.
- Csak oda akarok menni… - néztem át a válla fölött.
- Oda nem mehet! – tolt el.
- De… de… - dadogtam.
- Értse meg, hogy nem mehet oda. – egy erő teljesebbet lökött rajtam és a fenekemre huppantam.
- Na tudja kit, lökdössön? Még fel se segítene! Bunkó… - álltam föl.
- Mi történt? – lépett oda Liam.
- Ez a nő be akart menni! – mondta az a kigyúrt állat.
- Ne engedjen… - nézett rám. – oh Jenna? – lépett elém.
- Igen, úgy nézek ki! – förmedtem rá.
- De mit akartál? – kérdezte.
- A bőröndök el lettek cserélve. – lépett mellém Gabi.
- Áh igen! Volt vele egy kis balhé! Gyertek. – mutatott az ajtóra. Csúnyán mértem végig a biztonságit, aki szint úgy viszonyozta. Megint egy hosszú folyosón mentünk végig. Majd az utcára keveredtünk valahogy.
-Ott vannak a bőröndök. – mutatott egy fekete jeep-re csomagtartójára Liam. Odaléptem és feltéptem. „Szürke, rózsaszín. Szürke, rózsaszín. Szürke, rózsaszín.” Cikázott a szemem a sok táska között.
- Áh meg van! – húztam ki a szürke rózsaszín bőröndömet.
- Még jó, hogy az enyém, meg van! – szorította magához a bőröndjét Gabi.
- Nem is értem, hogy lehetett összekavarni őket. John teljesen kiakadt! – vakarta a tarkóját Liam. Te jó ég, John boxerét fogdostam!
- Hát még Jenna! – mondta Gabi. – azt hallani kellett volna. – mosolygott.
- Na jó! Nekünk mennünk kell. Ja és a fiúknak egy szót se! – mondtam Liamnek. Egy taxit fogtunk, be cuccoltunk a csomagtartóba és elindultunk a hotelbe. Persze a taxi sofőr eltévesztette a címet, így körbe kocsikáztuk Berlint. Mikor elértünk a Hotelhoz a sofőr ismét kiakadt. Kevesebb pénzt adtam neki. A mai napra elég volt ennyi kavarodás. Keresni kezdtem a disszertációmat. Ez most mindennél fontosabb. – mondtam magamban. Magamhoz szorítottam és elindultam befelé. A forgóajtó után a telefonom után kezdtem kutatni, ha az is eltűnt megőrülök. Láttam egy fazont sietve kifelé tartott. Gondoltam, hogy majd kikerül, de nem nekem jött. A egész disszertáció kirepült a kezemből, én ismét a hátsómra érkeztem. Az volt a szerencsém, hogy nem volt össze fűzve, így még a recepciós pult mögött is volt.
- Még egy bocsi vagy valami? – szóltam utána, de csak sietve tovább ment. Elkezdtem össze felé szedni a papírokat, mikor két pár egyforma cipőre lettem figyelmes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése