19. fejezet:Tűz (John)

A telefonom csak csörgött és csörgött. Alig bírtam elő venni. Mikor meg láttam, hogy anya hív azonnal felvettem.

- Szia! – álltam föl.

- Szia. Hogy vagytok? Minden rendben? – hadarta. Elindultam Jenna szobája felé. Mindenki hülyén nézett rám.

- Igen minden rendben. Jól elvagyunk. – csuktam be az ajtót.

- És Edward?

- Ő is jól van. – ültem le az ágyra. Ezer meg kettőször megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Ha akartam se tudtam volna neki hazudni. Pár percig beszélgettünk, ami több mint fél óra volt. Majd letetettük.

- Bekennél? – nyitotta ki az ajtót Jenna. Egy szál fekete fehérneműben állt az ajtóban, kezében a testápolóval. Kicsit elgondolkodtam rajta.

- Persze! – nyeltem egy nagyot.

- Csak a hátamat kell. – lépett közelebb. Letettem a telefont az éjjeli szekrényre. Kezembe nyomta a testápolót majd lefeküdt az ágyra. Kezembe nyomtam és elkezdtem szétkenni a hátán. A melltartó pántja alá is kentem. Nem, azért mert nem akartam összekenni, hanem nem akartam levenni róla.

- Kicsatolhatod. – mondta.

- De nem akarom összekenni. – vágtam rá. Hátra nyúlt és egy mozdulattal kicsatolta. Csak bámultam, hogy-hogy csinálta. Ezt el kell sajátítanom. Mint a profi masszőrök úgy kentem szét a hátán. Kicsit libabőrös lett.

- Köszönöm. – mondta. – becsatolnád? – nagyot nyeltem. Nem tudom miért, de izgultam. Becsatoltam majd elhajoltam.

- Neked nem kell? – ült fel.

- Hát már rám fér. – mosolyogtam. Levettem a felsőmet és hátrafeküdtem. Ráült a csípőmre és a hasamra nyomta a testápolót.

- Ááá ez hideg. – rándultam össze. Már az is elég izgató, hogy fehérneműben ül rajtam. Uralkodni kell magamon. Egy rossz pillantás vagy mozdulat és végem. Lassan szétkente az egész hasamon. Mellei úgy vonzották a tekintetemet, mint a mágnes. Felfelé haladt. Mikor elért a vállamhoz, a kezemet a csípőjére tettem. Majd felfelé kezdtem csúsztatni. Keze a nyakamra csúszott. Közelebb hajolt hozzám és csókolni kezdett. Magamhoz szorítottam és viszonyozni kezdtem. Kezem racátlankodni kezdett. Vagyis én irányítottam oda. Végig húztam az oldalán és megmarkoltam a mellét. Most már nem tudok magamon uralkodni. Másik kezemet is felcsúsztattam a pántjához, hogy majd kicsatolom, úgy ahogy ő.

- Jöttök… - lépett be Gabi. – uh bocsánat. – takarta el a szemét és kiment.

- Mindig megzavarnak. – nyomta a fejét a vállamba. – csak, hogy nem tud kopogni. – mászott le rólam. Felvett egy hosszú pólót és kiment. Követtem. Félmeztelenül mentem utána. Edward és Gabi is ott voltak a nappaliban. Jenna éppen a hűtőben keresgélt.

- Mit csináltok? – álltam mögéjük.

- Tévézünk! – mondta Edward. Megvontam a vállam és elindultam Jenna felé. Háttal áll nekem. Mögé léptem és átkaroltam.

- Mit eszünk? – pusziltam meg a nyakát.

- Kis szenyát! – lépett odébb, de nem engedtem el. Letette a kést és megfordult. A pultnak támaszkodtam. Kezét a nyakamra rakta és ismét csókolni kezdett.

- Hú ott lesz valami! – kiabálta Edward. Jenna elhajolt mellettem.

- Lett volna! Ha valaki nem zavar meg! – emelte meg a hangját.

- Jól van, na! Tudjam, hogy éppen mit csináltok? – sipákolt Gabi.

- Tanulj meg kopogni! Soha nem kopogsz! Egyszer még leszakadna a kezed. – indult feléjük Jenna. Soha nem láttam ilyennek. Teli volt méreggel.

- Te meg soha nem tudsz normálisan beszélni! – állt elé Gabi. Edwarddel egymásra néztünk. Jenna szemében égett a tűz.

- Vagy tudom már mi a baj! – kulcsolta össze a karjait. – nem tudod mi az a kopogás. Tudod, van az ajtó. Na arra ráteszed a kezedet és bedörömbölsz. – mutogatta.

- Köszönöm az infót. Most már értem. – mondta Gabi. Megvonta a vállát és elindult a szobája felé.

- Idióta. És ő a legjobb barátnőm. – mondta mérgesen Jenna. Kezembe vettem a szendvicseket, amit csinált és elindultam a szobája felé. Beleharaptam az egyikbe.

- Nem jössz? – mondtam teli szájjal. Tiszta finom volt.

- Meg ne edd! – kiabálta. – várj! – szaladt a konyhába. Neki támaszkodtam a falnak és vártam. Egy tál szőlővel állt elém. Besétáltunk a szobába és leütünk az ágyra. Felfaltuk a szendvicseket majd a szőlővel kezdtünk hülyülni. Egymás szájába próbáltuk bedobálni. De nem nagyon sikerültek. Lassan lefeküdtünk aludni, azon a kis ágyon. Éppen, hogy elférünk. Közelebb bújtam hozzá és átöleltem.

- Hmm… - fogta meg a kezemet. Olyan meleg kezei voltak, és bársonyos. A fejemet belenyomtam a hátába és aludni próbáltam.

18. fejezet: Együtt (Jenna)

Négy hónap hosszú idő. Hogy mi is történt ez idő alatt? Ott hagytam a fősulit. Johnnal még párszor randiztunk, de valami nagyon furcsa volt kettőnk között. Néha úgy éreztem, hogy nem illünk össze. Tovább rajongok értük, de már nem úgy. Jelenleg a világ leghelyesebb, legtökéletesebb, legmindenjobb pasiját tudhatom magam mellett, aki épp most zuhanyzik. A tv-t kapcsolgattam, mikor mellém ugrott.

- De megijesztettél! – bújtam hozzá.

- Ilyen ijesztő vagyok? – karolt át.

- Nem. Vagyis ha jobban bele gondolok, akkor igen. – mosolyogtam.

- Bíztam benned. – mondta és levette a kezét a vállamról.

- Tudod, hogy csak hülyülök. – bújtam még közelebb hozzá és a lehető legnagyobb szemekkel néztem rá.

- Ezzel mindig leveszel a lábaimról. – mondta, majd apró puszikat adott. Egyre erősebben nyomott hátra felé. Lassan ledöntött és felém mászott. Egy ideig csak nézett. Nem bírtam várni. Megmarkoltam a pólóját és magamhoz rántottam. Ajkaink csókba forrtak össze. Mindig is erre vágytam. Már nem úgy tekintek rá, mint egy sztárra. Teljesen kiismertem.

- Jessun pepi! – kiabálta Gabi. – nem láttatok! – szaladt a szobájába.

- Ez se normális! – nevettem, majd egy puszit adott. – de sose volt az! – majd megint csókolni kezdett. Vadabbnál vadabbul csókolt. Lassan átért a nyakamra. Kezdtem egyre jobban élvezni a pillanatot.

- Nem láttátok Gabit? – állt a kanapé mellé Edward.

- Szerinted láttuk? – forgatta a szemeit John.

- Öhm lehet! – nézett hülyén Edward.

- Nem láttuk. És most magunkra hagynál? – mondta idegesen John. Megvonta a vállát majd elindult a konyha felé. John ismét a nyakamat kezdte csókolgatni. Nem bírtam ki, hogy el ne áruljam Gabit. Párat csettintettem a kezemmel, hogy figyeljen Edward és a szoba felé mutattam.

- Kösz! – suttogta. Majd elindult, vagyis szaladt a szoba felé. John egyre jobban faldosta a nyakamat. Lassan visszatért az ajkaimhoz. Keze a csípőmre tévedt. Majd a combom felé kezdett haladni. Simogatni kezdte, majd a csípőjéhez emelte.

- Áááh. Segíts! Segítsetek! Meg fog ölni! Neee! – sikongatott Gabi.

- Ti mit csináltok már? – húzta el a fejét John.

- Edward, nem mondtam semmi rosszat. – futott a pult mögé Gabi.

- De megütöttél! – futott utána Edward.

- Te meg meghúztad a hajamat! – mondta Gabi. Johnnal kérdően néztünk egymásra.

- Mint két gyerek. – mondtam.

- Szerintem szét kéne őket szedni! – mondta John. – bár hagyjuk. – mosolygott.

- Ne ölj meg! – sikította Gabi. Megadóan lépett ki a pult mögül. Edward elé lépett, hátra döntötte és egy csókot adott neki.

- Na szent a béke? – dőltem egy kicsit előre.

- Szerintem igen. – fordult felém John. Pár másodpercig még néztem őket. Olyan aranyosak voltak. – amúgy mondani akartam valamit. – sütötte le a tekintetét John.

- Ilyen rossz? – mondtam féléken.

- Hát nekem nem, meg szerintem neked se csak kicsit korai még. – vakarta a tarkóját.

- Na mondjad már! – mondtam idegesen.

- Anyuék ide jönnek! – nézett rám. Köpni, nyelni nem tudtam.

- És mikor? – szemeim elkerekedtek.

- Holnap után. – mondta szerényen.

- És miért nem szóltál hamarabb? – aggódni kezdtem.

- Hát mert csak… nem volt jobb pillanat, hogy megszívassalak. – kacagott fel.

- Óóó… de ez most. Áh. – nevettem.

- Hogy elhitte. – kacagott Gabi és Ed. John telefonjának a csörgése zavart meg minket. 

17. fejezet: Álmok! (Jenna)

Gabi felöltözve rohant ki a fürdőszobából. Nem tudtam mire vélni. Felálltam és az ablakhoz léptem. Kinéztem rajta. Gyönyörű kilátás nyílt a városra. Elbambultam benne. Az ajtó csukódását hallottam. Biztos Gabi jött vissza. De bezárta az ajtót.

- Gabi, te…- fordultam meg. – John?

- Shhh! – lépett közelebb. Nem tudtam, mit akar. Ingben volt. Legszívesebben letámadtam volna. Nem mertem szólni egy szót sem. Egy lépésnyire megállt előttem. Mélyen a szemembe nézett. Szemei csillogtak. Kezét a csípőmre rakta és magához rántott.

- Akarlak! – suttogta a fülembe. Kezemet a nyaka köré csavartam és vadul csókolni kezdtem. Az ágy felé kezdtem tolni. Keze a pólóm alatt csúszott felfelé. Lassan levette rólam, és a földre dobta. Ledöntött az ágyra és a nyakamat kezdte csókolgatni. A nadrágom gombjával kezdett bajlódni, majd kigombolta és lehúzta rólam. Ajkait a hasamra nyomta. Megfogtam a nyakkendőjét és felhúztam magamhoz. Nem bírtam tovább, hogy rajtam már semmi nincs, de rajta még kész felszerelés van. Kapkodni kezdtem a nyakkendőjével. Kilazítottam. Elhajolt tőlem és mivel túl sok gomb volt az ingen széttépte magán. Eldobta, majd ismét a nyakamat kezdte csókolgatni. Elidőzött ott majd lefelé kezdett haladni. A bugyimnál megállt és elgondolkodott pár másodpercre majd lehúzta rólam. Orrát a belső combomon húzta végig.

Majd John bársonyos hangjára ébredtem.

- Jó reggelt! – suttogta a fülembe majd végig húzta az arcomon az orrát.

- Jó reggelt! – de mit keres az ágyamban. És hol vagyok?

- Mi ez a fej? – kérdezte.

- Csak egy kicsit furát álmodtam. – mondtam álmosan.

- Elég fura volt a tegnap este is! – mondta majd csókolni kezdett. Keze a mellemet markolászta. Nem álom volt?

- Jenna! Gyere! – rontott a szobába Edward. Magam mellé néztem. John sehol.

- Mi az? – mondtam álmosan.

- John valamit rólad álmodott és hát… tudod… rá izgult. Vagyis rád. – mondta szaggatottan. Tátott szájjal néztem.

- Jenna! Jenna! Kelj fel! – rázogatott Gabi. Ijedtemben felültem az ágyban. Szaporán vettem a levegőt.

- Csak álom volt! Huh! – dőltem vissza.

- De még milyen álom. Úgy nyögtél. – törölgette a haját.

- Mennyi az idő? – ültem fel ismét.

- Háromnegyed nyolc.

- Te jesszus! – pattantam ki az ágyból. Keresgélni kezdtem a ruháim között.

- Mi ez a sietés? – állt mögém.

- Az első hivatalos randim vele. Nem késhetek el! – keresgéltem tovább. Nem találtam semmi izgalmasat.

- Vedd fel ezt! – dobott a kezembe egy szoknyát. – ebben biztos bejössz neki. – mosolygott. Kerestem hozzá egy krémszínű felsőt. Pár perc alatt készen is lettem. Már csak smink és a hajamat kell megcsinálni.

18. fejezet: Mégsem? (John)

Átmentem a szobánkba és lehuppantam az ágyra. Gondolkodni kezdtem azon, hogy mit vegyek föl. Nem vehetem fel a szokásost. A bőröndhöz léptem és keresgélni kezdtem benne. Végig néztem minden bőröndöt. De semmi jó és értelmes. Kutattam ameddig meg nem találtam a megfelelőt. Egy jó óra hosszát keresgéltem. Lezuhanyoztam, és készülődni kezdtem. Háromnegyed nyolcra készen lettem.

- Te hova készülődsz? – lépett be Edward egy doboz gabona pehellyel.

- Randira. – húztam a cipőmet.

- Áh értem. – mosolygott.

- Tényleg veled és Gabival mi van? – igazgattam a hajamat. Se hogy sem állt jól.

- Hát… még semmi komoly. – pirult bele. Az órára néztem és már nyolc lesz pár perc múlva.

- Na én lépek. Majd jövök valamikor. – indultam az ajtó felé.

- Sok szerencsét… vagy lehet nem lesz sok dolgod. – csapott a hátamra.

Lementem a recepciós pulthoz, ahol széthullottak a papírjai. Hosszas perceken átvártam rá. De még nyolc után sem jött. Biztos a haját csinálja. Még negyedkor sem volt sehol. Hallottam, hogy egy lift jött le. Biztos nem ő az. Kinyílt az ajtó és egy üzletember szerűség szállt ki belőle. Várok még pár percet, és ha nem jön, felmegyek hozzá. Siető cipőkopogásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és megláttam őt. Fodros szoknya és testhez simuló krémszínű felső.

- Hölgyem! – hajoltam meg előtte.

- Uram! – pukedlizett. Nem bírta ki nevetés nélkül. – na jó nekem ez nem megy. – nevetett.

- Akkor indulhatunk? – húztam fel a pulóveremen a cipzárt. Bólintott és elindultunk kifelé. Még nem tudom, hogy hová viszem, de majd út közben kitalálom.

- Hova megyünk? – kérdezte mosolyogva.

- Titok! – mondtam. Pedig nem tudom, hogy hova viszem. Talán egy fagyi, vagy egy park.

- Szeretem a rejtelmes helyeket. – mondta.

- Amúgy Gabival mióta ismeritek egymást? – lassítottam a séta tempón.

- Már gyerekkorunk óta. Mintha a testvérem lenne. Inkább nem is, mintha az ikrem lenne. Mindent együt csinálunk. De ezt gondolom, tudod milyen? – nézett rám.

- Azt hiszem. Volt már komoly kapcsolatod? – furán nézett rám. – na ez hülye kérdés volt.

- Nem! Nem volt még. Se komoly se futó. – vágta rá.

- Akkor Tom? Ő hogy? – mutogattam.

- Rám volt és van szállva. Tudod a gimiben. Azt hitte, hogy a barátnője vagyok. Nem tudom mi okból, és jól ott hagytam, mikor meg akart csókolni. Vagyis pofon vágtam. Azóta bosszúra vágyik. Ugyanis a haverjai előtt pofoztam föl.

- Áh már értem.

- Ezért volt ott a múltkor. Akkor is, ha nem jössz, akkor megfojt. Esetleg más is történt volna.

- Ha legközelebb, csak a közeledbe megy én, esküszöm, hogy szétszaggatom. – mondtam dühösen. Csak sétáltunk egyenesen. Nem is gondoltam arra, hogy hova vigyem.

- Na szó… - megállt egy tábla mellett.

- Na mi az? – léptem mellé. Tátott szájjal nézett felfelé.

- Jé élethű Jedward plakát. – fogdosta a képen lévő lábamat.

- De most miért fogdosod azt, ha itt van az igazi? – nyújtottam elé a lábamat.

- Ekkorát még nem láttam. – mutatott a plakátra. - Amúgy hova is megyünk? – lépett közel hozzám. Istenem, de kíváncsi.

- Mondtam már, hogy titok. – indultam tovább. Nem hallottam volna, hogy utánam, jön.

- Hé várj meg! – futott utánam. Az idő borongós volt. Remélem, hogy nem fog esni. Egy park felé közeledtünk.

- Mesélj magadról! – fordultam a park felé.

- Hát azt ugye tudod, hogy a szüleim meghaltak lassan három éve. Fősulin vagyok, de ezt is tudod. Hülyén hülye vagyok. Mindenből viccet csinálok. Nem bulizok, nem cigizek, nem rúgok be. Ja és nem szívok, szedek anyagot. Mármint drogot. – ült le az egyik padra. Mellé ültem és hallgattam tovább. – nem hallgatok lélekgyalázó és az őrületbe kergető zenéket. Nem vagdosom az ereimet. Semmi tetkóm nincs. Bár egyszer szerettem volna, de anya megtiltotta.

- És a sulis évek? – vágtam közbe. Rám nézett és megvakarta a tarkóját.

- Hát az. Huh az régen volt. Hát azt hiszem még nyolc éves voltam mikor balettozni kezdtem.

- Igen-igen. Láttalak egyszer táncolni. És na…

- Tudom, hogy nagyon jól táncoltam, de van rá okom, hogy miért hagytam abba. – vágott a szavamba.

- Mondtad már. És megértem. – mondtam fapofával.

- Na mindegy. –kezét maga mellé rakta, és lóbálni kezdte a lábait.

- Mesélj még! – mondtam gyerekesen.

- Mit? Már annyi mindent mondtam. Nem emlékszem már, hogy miket is mondtam.

- Mesélnél a szüleidről. – na ezt kár volt. - de csak, ha akarod! – vágtam rá. Nagy levegőt vett és belekezdett.

- Nem nagyon szoktam róluk beszélni, de neked mesélek. – mondta komoran. – apa egy cégnél dolgozott. Elsőnek kis irodában. Aztán valamiért elment a főnök. Mivel apa volt akkor a hónap dolgozója őt nevezték ki. Annyira örült neki. Suli után mindennap bementem hozzá. – egy halvány mosoly jelent meg az arcán. – néha csak tíz után jött haza. Aztán anya jelentkezett a cégnél állásra, de nem sikerült neki elsőre. Mindenki az hitte és még most is az hiszi, hogy apa intézte el, hogy felvegyék. De nem így volt. – komolyan rám nézett. Majd újra a földet kezdte bámulni. – anya még egyszer jelentkezett. Apa nem is tudott az egészről. Csak anya egy másik irodába jelentkezett. Oda elsőre felvették. Tanácsadó vagy minek is jelentkezett.

- Ott ismerte meg Liamet. Ha jól tudom. – megint megszakítottam.

- Igen. De már azelőtt is ismerték egymást. – és folytatta. Órákon keresztül mesélt a szüleiről. Ennyi infót a suliban nem tanultam, de ezt jobban megjegyeztem. Ha feleltetnének belőle hibátlan ötös, lenne. Vissza felé úton is mesélt még. Nem lehetett megunni.

17.fejezet: Deja vu (John)

- Segítünk! – mondtuk. Összeszedtük a széthullott papírokat. Jó sok papír, vajon mit írhat, és ki lehet ő? Oda adtuk neki a papírokat. De megint kicsúszott a kezéből.

- Ez a nap már csak ilyen. – mondta búsan.

- Lesz jobb is. – mondta Edward. Még egy papír volt a földön.

- Oh, majd én fölveszem. – hajoltam a papírérét. Megakadt rajta a szemem. Jenna Andrews. Szóval ezért nem nézett a szemembe. Olvasgattam egy kicsit.

- Szóval egy disszertációt írsz? – fordítottam meg a lapot. – és rólunk! Kedves Jenna Andrews!

- Jó! Igen. El akartam mondani. – tört ki belőle. Ha mondta volna segítettem volna neki.

- És mikor akartad? – kérdezte Edward. Olvasgatni kezdtem a disszertációt.

- Öhm… nem tudom. Leget, hogy…

- Sármos tekintetű. Szeme csillog, mint a nap… hmm ezt nem is tudtam. – szakítottam félbe.

- Na jó! – kikapta a kezemből a papírt.

- Látom sok minden, hiányzik róla. – nem szólt semmit csak tovább ment. – semmi kösz. – mondtam Edwardnek.

- Na menjünk. Cuccoljunk ki. – csapott a hátamra. A hotel inasai már behozták a bőröndöket. Jobban szemügyre vettem a saját bőröndömet. Megnéztem rajta a cédulát. Jenna Andrews ez a név kísért engem, de nem bánom. Bementünk a szobába és szemügyre vettük a terepet. A kilátás ezres. Az ágy rugója is király, legalábbis bírja a terhelést.

- Tiszta király a fürdő. – csatlakozott hozzám Edward. Együtt ugráltunk azon a nagy ágyon. Tök király, mint két gyerek. De ezt, kit érdekel? Hisz azok vagyunk.

- Amúgy ki hozta vissza a bőröndöt? – ült az ágyra.

- Jenna… tényleg meg sem köszöntem neki. – ugrottam le az ágyról és kisiettem a szobából. Felhívtam, de nem ő vette fel. Gabi volt az.

- Na hol vagytok?

- 143-as. Épp fürdeni készül. – mondta halkan.

- Mindjárt ott vagyok. – nyomtam ki a telefont. Szerencsére nem volt messze. A folyosó végén volt. Mikor oda értem bekopogtam.

- Gondolom nem hozzám, jöttél. – engedett be Gabi.

- Ezt jól gondoltad. – ültem le az ágyra. – csak megköszönni jöttem a bőröndöt.

- Az nagyon nagy. Úgy kiakadt mint még sose. „Maga szerint én majd boxerben fogok sambázni…” azt hallani kellett volna. – nevetett.

- Amúgy szerinted hova vigyem el randizni?- vakartam a tarkóm.

- Valahova… - lépett ki a fürdőből Jenna, egy száltörülközőben.

- Oh szia megint. – végig néztem rajta. Te jó ég. Milyen jó alakja van és milyen csinos. Egyre közeledett felém. Nagyot nyeltem, visszafojtva a nyögést. Kivett valamit a bőröndből majd elindult visszafelé.

- Amúgy kösz a bőröndöt.

- Csak természetes. – mondta.

- Hallom szambázni akartál a boxeremben! – mintha megint nem mondtam volna semmit. Belépett a fürdőbe. Fel álltam és utána mentem. Halkan benyitottam és becsuktam az ajtót. Elbambult. Mögéléptem.

- Megnéztelek volna abban a boxerba! – suttogtam a fülébe. Kezemet a csípőjére csúsztattam. Megfordult és a szemembe nézett. Olyan szép zöld szemei vannak. Kezét a nyakam köré fonta. Szeme összevissza cikázott az arcomon. Már tudom miért estem bele ilyen hamar. Megbabonázott a tekintetével. Közelebb húztam magamhoz, majd csókolni kezdett. Lassan csókolt. Az ajkaim megadták magukat, és viszonozni kezdtem a csókot. Olyan mintha már ismerném és nem kéne róla semmit tudnom. Deja vu érzés csapott meg. Mintha már megtörtén volna ez egyszer.

- Neked nincs olyan érzésed, mintha már ez megtörtént volna? – szakítottam félbe a csókunkat.

- Igen, van. Tegnap ugyan itt jártunk. – mondta, majd elkezdett tolni. Közben csókolt. Nem értettem ez mire jó, de az a csók. Nekinyomott az ajtónak. Azt hittem, hogy felfal.

- Na de most menj! – hajolt el tőlem.

- Este rá érsz? – kérdeztem.

- Azt hiszem igen. Bár majd megnézem a naptáromba. – kacsintott. Nem tudtam tőle elszakadni. Eltoltam magamat az ajtótól és magamhoz rántottam.

- Nyolckor a hallban. – egy rövid puszit adtam neki, és magára hagytam. Leültem Gabi mellé. Furán nézett rám. Kajánul mosolygott.

- Most mi van? – kérdeztem.

- Hallottam azt a pillanatot. Jól neki nyomtad az ajtónak. – mosolygott.

- Nem én voltam. Ő nyomott neki. – tátott szájjal nézett rám.

- Áhá. Szóval rád indult. Bár eddig is rád volt. – mondta. Na jó, minden rajongó ilyen. De ő más. Nem nézném ki belőle, hogy csak azért lenne velem, hogy híres legyen. Felöltözve lépett ki a fürdőből.

- Gyors voltál. – mértem végig.

- Nem pepecselünk. Valahol szomjaznak – ült mellém. Csak az ajtó csapódást hallottam és a kulcs elfordítását. – na egy óráig nem látjuk. – mosolyogott.

- Akkor nyolc a hallban. – álltam föl.

- Mit vegyek fel? Mármint nadrág vagy szoknya? – nézett rám.

- Amit jónak látsz. – kacsintottam majd kimentem a szobából.

16. fejezet: Deja vu (Jenna)

Tudtam, hogy ők azok. Nem mertem felnézni és John szemébe nézni.

- Segítünk! – gondosan elkezdték összeszedni a papírokat. Mikor végeztek és én is összeszedtem a körülöttem lévő papírokat felakartam állni, de ismét kicsúszott a kezemből a papír.

- Ez a nap már csak ilyen! – mondtam.

- Lesz jobb is! – mondta Edward. Ismét összeszedték a papírokat, mikor még egy a földön maradt.

- Oh, majd én fölveszem. – hajolt le John. Fölvette a papírt és megakadt rajta a szeme. Elsőnek azon lepődtem meg, hogy nem ismert föl. Másodjára azon, hogy ilyen segítőkészek.

- Szóval egy disszertációt írsz? – forgatta a lapot. – és rólunk. Kedves Jenna Andrews!

- Jó! Igen. El akartam mondani. – vágtam rá. Most biztos azt hiszi, hogy kihasználom. Pedig nem.

- És mikor akartad? – kérdezte Edward.

- Öhm… nem tudom. Leget, hogy…

- Sármos tekintetű. Szeme csillog, mint a nap… hmm ezt nem is tudtam. – idézte John.

- Na jó! – kaptam ki a kezéből a papírlapot.

- Látom sok minden, hiányzik róla. – mondta. Úgy tettem mintha nem hallottam volna. Elindultam a recepciós pult felé. Kikértem a szoba kulcsot. Gabi külön szobát kért magának. Nem értem miért. Felhurcoltam a táskámat a szobába. Elkezdtem kifelé pakolni. A disszertáció papírjai össze vissza voltak. Ledobtam az ágyra. Majd a fürdő felé vettem az irányt. Valaki kopogott. Kinyitottam az ajtót. Gabi volt az egy bőrönddel.

- Te? – engedtem be.

- Én itt. Átkértem magam. Nem tudom miért kértem magamnak másik szobába. Olyan uncsi egyedül. – dobta le a cuccait az ágyra.

- Nyugodtan cuccolj szét. Én le zuhanyzok! – indultam ismét a fürdőbe. Megnyitottam a csapot had folyjon a víz. Levetkőztem majd egy fehér törülközőbe csavartam magam. A hajam leengedve volt. Kimentem egy hajgumiért.

- Valahova… - szakítottam félbe Gabi mondani valóját. Kijjebb léptem, majd megláttam John gyönyörű szempárját, ami úgy csillogott, mint a nap.

- Oh szia megint! – majd egy nagyot nyelt. A bőröndömhöz léptem ami mellette volt. Párszor végig mért szemével. Kihalásztam a bőröndömből a hajgumit majd elindultam visszafelé.

- Amúgy kösz a bőröndöt. – mondta John.

- Csak természetes.

- Hallom szambázni akartál a boxeremben. – mintha nem hallottam volna. Becsuktam az ajtót és a tükörhöz léptem. Felkötöttem a hajamat, majd egy pillanatra elgondolkodtam. John most biztos azt gondolja, hogy kihasználom a disszertáció miatt.

- Megnéztelek volna abban a boxerba! – suttogta a fülembe. Keze a csípőmre csúszott. Megfordultam és a szemébe néztem. Csak úgy csillogtak. Kezemet a nyaka köré fontam. A szemem ide-oda cikázott az arcán. „Olyan helyes. Bármelyik rajongó megölne ezért a pillanatért.” Közelebb húzott magához, én pedig habozás nélkül megcsókoltam. Lassan csókoltam és lassan viszonyozta. Olyan ismerős és deja vu érzésem lett. Mintha már megtörtént volna egy ilyen, vagy ha már csókolóztam volna vele. De nem emlékszem, hogy történt-e volna ilyen tegnap óta. De ez olyan fura még alig ismer és én is őt. Vagyis tudok róla mindent, de azért nem mindent.

- Neked nincs olyan érzésed, mintha már ez megtörtént volna? – szakított félbe minket.

- Igen, van. Tegnap ugyan itt jártunk. – majd az ajtó felé kezdtem tolni, közben csókolni kezdtem. Neki nyomtam az ajtónak. Nem bírtam magamon uralkodni. Egyre erősebben nyomtam.

- Na de most menj! – hajoltam el tőle.

- Este rá érsz? – kérdezte gyerekesen.

- Azt hiszem igen. Bár majd megnézem a naptáromba. – kacsintottam. Eltolta magát az ajtótól és magához rántott.

- Nyolckor a hallban. – egy rövid puszit adott majd kilépett az ajtón. Mosolyogva léptem a zuhany fülkébe. Öt perc alatt végeztem. Megtörölköztem, felöltöztem és kiléptem a szobába. John még ott volt.

- Gyors voltál. – fordult felém.

- Nem pepecselünk. Valahol szomjaznak. – ültem le mellé. Gabi bezárta magát a fürdőbe. – na egy óráig nem látjuk. – mosolyogtam.

- Akkor nyolc a hallban. – áll föl.

- Mit vegyek fel? Mármint nadrág vagy szoknya? – néztem rá.

- Amit jónak látsz. – kacsintott majd kilépett az ajtón. Hátra vágtam magamat az ágyban, és gondolkodni kezdtem.

16. fejezet: Zűrös nap (John)

Reggel már vártam a rajongókat, akik kiszakítják a dobhártyámat. Edward már pattogott az ágyam mellett, hogy mikor indulunk már el. Alig lehetett leállítani. Én is vártam, hogy Németországba menjünk, de ennyire?

- Mikor megyünk már? Úgy várom! – ugrándozott az ágyon. Liam már kopogott az ajtón, hogy mehetünk, kifelé Felkaptam a bőröndömet, és el kezdtem kifelé húzni. Edward még ugrált az ágyon. Ott hagytam had, ugráljon. Vajon Jenna mit csinálhat most? Ébren van már egyáltalán?

- John! – bökött oldalba Edward.

- Mi az? – mondtam fáradtan.

- Nem soká landolunk! – mondta izgatottan. Semmi erőm nem volt hozzá. Olyan fáradt voltam. Sikítozó rajongók, paparazzik és egyebek. De van poker facem és felteszem. Jenna azóta tanul vagy nem tudom, mit csinál, vagy még alszik. Sajnálom, hogy nem lehet itt.

Mikor landoltunk egy kisebb kavarodásba keveredtünk.

- Ez nem az én bőröndöm! – léptem az információs pulthoz.

- A maga neve áll a cédulán? – mondta a hölgy. Meg forgattam a papírt és az én nevem állt rajta.

- Öhm… igen. – mondtam zavartan

- Akkor az a maga bőröndje! – pötyögtetett tovább.

- Maga szerint rózsaszín, szürke bőröndöm van? – mutattam a bőröndre.

- Nem hinném, de ha a maga neve áll, rajta akkor nem tudunk tenni semmit.

- Esetleg valaki más is jelentette, hogy eltűnt vagy nem az ő bőröndje van nála! Nem? – léptem közelebb a pulthoz.

- Nem tudok róla. – nézte tovább a monitort.

- Kérdezősködni kéne nem? – mondtam idegesen. Minden cuccom benne van. Nem válaszolt csak pötyögött tovább.

- Maga ezért dolgozik itt? – emeltem meg a hangom.

- Uram, biztosan meglesz a bőröndje! – mondta nyugodtan.

- Gyere John. Majd valahogy meglesz, ha már itt nem intéznek semmit! – húzott magával Edward. Egész úton őket szidtam. Nem értem, hogy lehetett elcserélni két bőröndöt. Liam egy kisebb helyiségbe vezetett, ahol már egy csomórajongó fogadott minket. Adtunk pár autógrammot és csináltunk mindenkivel képet.

Mikor elindultunk a hotelba már a saját bőröndöm volt a csomagtartóba.

- Jé létezik a Jézuska? – mondta Edward.

- Elég cuki Jézuska volt. – mondta Liam mosolyogva.

- Visszahozta? És honnan tudta, hogy az enyém? – mondtam meglepődve.

- Egy kedves rajongó volt. – mondta Liam.

- Nem mondott nevet? – mondtam mosolyogva.

- Öhm... nem! – mondta zavartan. Kérdően néztem rá, de elfordította a fejét.

Pár perc alatt megérkeztünk a hotelhoz. Kipakoltunk a kocsiból. A bőröndön rajta volt cédula. Nem bírtam megnézni, mert Liam sietette minket, hogy ne vegyen észre egyik újságíró sem. Bementünk és a pulthoz léptünk.

- Grimes néven van szobánk! – mondta Edward. Vártunk pár percig, amíg mindent elrendezett a nő. Jennára gondoltam, hogy most mit csinálhat.

- Szerinted most mit csinálhatnak? – kérdeztem Edwardtől.

- Még egy bocsi vagy valami? – mondta egy ismerős hang. Hátra fordultam. Mindenhol papír volt szanaszét és egy lány a földön. Oda léptünk hozzá.

15.fejezet: Káosz! (Jenna)

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Reggel hétkor keltem, pedig soha nem szoktam ekkor. Kicsoszogtam a fürdőbe, és fogat mostam. Benéztem Gabihoz ki még bőszen aludt. Oda léptem mellé és elkezdtem lökdösni.

- Kelj föl. Indul a gépünk. – ütögettem.

- Hogy mi? – fordult egyet és ki esett az ágyból.

- Majd négy óra múlva. – mosolyogtam.

- Akkor miért most ébresztesz fel? – állt felfelé.

- Mert a reptéren mindig hamarabb ott kell lenni. – indultam kifelé. – de látom nincs még összepakolva a cuccod! – dobtam egy bugyit az ágyára.

Szerencsésen földet értünk, de a bőröndök elkeveredtek.

- Sajnálom! – mondta a személyzet.

- Benne volt az összes cuccom. Most mit vegyek fel? Hmm? – fakadtam ki.

- Amennyit meg tudunk tenni azt meg teszünk! – mondta nyugodtan.

- Hát azt remélem is! – mondtam mérgesen.

- Itt van két bőrönd ez nem a maguké? - kérdezte egy kedvesnek kinéző hölgy.

- Azt már csak remélni tudom! – leguggoltam a bőröndhöz és kicipzároztam. Boxer, fekete cső farmer, csicsás öltönyök és csicsás Adidas cipők.

- Gabi ezt tudod kié? – néztem rá.

- Már sejtem. – mosolygott.

- Ez nem a mi bőröndünk! – húztam vissza a cipzárt.

- Oh… . leguggolt a hölgy és megnézte a cédulát rajta. – maga Jenna Andrews? – nézet rám.

- Igen én. – kérdően nézetem rá.

- Akkor ez a magáé. – állt föl.

- Maga szerint én majd boxerben fogok sambázni és öltönyt, veszek föl? – mondtam dühösen. Eléggé elgurult a gyógyszerem.

- Innen nem tudunk mit tenni! Sajnáljuk. – mondta a fiatal férfi, majd elmentek mindketten.

- Még jó, hogy tudom kié a bőrönd! – indultam kifelé helységből.

- De hol lehetnek? - kérdezte Gabi, mikor kiértünk a 2-es terminálba. Gondoltam nagy tömeg van körülöttük. Körbe néztem, de sehol se láttam nagy tömeget.

- Kérdezz meg valakit! – bökött oldalba Gabi.

- Miért mindig én?

- Egyáltalán, ha tudnak angolul! – mondta Gabi. Gondolom, ismerik őket itt. Egy arra sétáló fiatal lányt kaptam ki a kis tömeg közül.

- Jedward? – léptem közelebb hozzá, majd maga mögé mutatott és mondott is valamit, de nem értettem. – gyere! - húztam magammal Gabit. Egy bizonyos sikítozás és kiabálás hallatszódott ki egy folyosó felől. Elindultunk a zaj forrása felé. Mikor befordultunk három embert láttam meg egy ajtó mellett. Közelebb mentünk.

- Szerintem oda nem kéne menni! – mondta ijedt hangon Gabi.

- Most valahogy vissza kell cserélni! – indultam a három fickó felé. Mindenem megremegett, de most ez létfontosságú dolog mindkettőnknek.

- Mit akar itt maga? – állt elém az egyik kigyúrt pasas. Köpni, nyelni nem tudtam.

- Csak oda akarok menni… - néztem át a válla fölött.

- Oda nem mehet! – tolt el.

- De… de… - dadogtam.

- Értse meg, hogy nem mehet oda. – egy erő teljesebbet lökött rajtam és a fenekemre huppantam.

- Na tudja kit, lökdössön? Még fel se segítene! Bunkó… - álltam föl.

- Mi történt? – lépett oda Liam.

- Ez a nő be akart menni! – mondta az a kigyúrt állat.

- Ne engedjen… - nézett rám. – oh Jenna? – lépett elém.

- Igen, úgy nézek ki! – förmedtem rá.

- De mit akartál? – kérdezte.

- A bőröndök el lettek cserélve. – lépett mellém Gabi.

- Áh igen! Volt vele egy kis balhé! Gyertek. – mutatott az ajtóra. Csúnyán mértem végig a biztonságit, aki szint úgy viszonyozta. Megint egy hosszú folyosón mentünk végig. Majd az utcára keveredtünk valahogy.

-Ott vannak a bőröndök. – mutatott egy fekete jeep-re csomagtartójára Liam. Odaléptem és feltéptem. „Szürke, rózsaszín. Szürke, rózsaszín. Szürke, rózsaszín.” Cikázott a szemem a sok táska között.

- Áh meg van! – húztam ki a szürke rózsaszín bőröndömet.

- Még jó, hogy az enyém, meg van! – szorította magához a bőröndjét Gabi.

- Nem is értem, hogy lehetett összekavarni őket. John teljesen kiakadt! – vakarta a tarkóját Liam. Te jó ég, John boxerét fogdostam!

- Hát még Jenna! – mondta Gabi. – azt hallani kellett volna. – mosolygott.

- Na jó! Nekünk mennünk kell. Ja és a fiúknak egy szót se! – mondtam Liamnek. Egy taxit fogtunk, be cuccoltunk a csomagtartóba és elindultunk a hotelbe. Persze a taxi sofőr eltévesztette a címet, így körbe kocsikáztuk Berlint. Mikor elértünk a Hotelhoz a sofőr ismét kiakadt. Kevesebb pénzt adtam neki. A mai napra elég volt ennyi kavarodás. Keresni kezdtem a disszertációmat. Ez most mindennél fontosabb. – mondtam magamban. Magamhoz szorítottam és elindultam befelé. A forgóajtó után a telefonom után kezdtem kutatni, ha az is eltűnt megőrülök. Láttam egy fazont sietve kifelé tartott. Gondoltam, hogy majd kikerül, de nem nekem jött. A egész disszertáció kirepült a kezemből, én ismét a hátsómra érkeztem. Az volt a szerencsém, hogy nem volt össze fűzve, így még a recepciós pult mögött is volt.

- Még egy bocsi vagy valami? – szóltam utána, de csak sietve tovább ment. Elkezdtem össze felé szedni a papírokat, mikor két pár egyforma cipőre lettem figyelmes.

15. fejezet: Zavaros este (John)

- Ezt még megfontolom! – mondta mosolyogva. Istenem olyan gyönyörű mosoly van. Mit fog ehhez szólni Liam? És anyáék? Edwardnek nem baj akkor talán nekik sem lesz az, hisz Ednek is van csaj jelöltje.

- Na meg beszéltétek? – tolta be a nagy fejét Edward az ajtón.

- Igen, persze. – állt föl Jenna. – de nekem most mennem kell. – indult az ajtó felé. Utána léptem. – ja és… - fordult meg. Orrát majdnem belenyomta a mellkasomba.

- Legalább jobban megismernélek. – suttogtam. – gondold meg. – mondtam félhangosan.

- Még meggondolom! – mondta mosolyogva. Édes mosolya egyszerűen méz édes. Közelebb hajoltam hozzá és egy puszit adtam neki.

- Oh, Mr. Don Juan. – mondta nevetve Edward. Ha szemeimmel ölni lehetne már rég halott lenne.

- Na jó én megyek mielőtt itt vérben, fürödnék. Sziasztok. – kilépett az ajtón és néztem kecses alakját. Meg fordult és bőszen integetni kezdtem neki, mire vissza intett. Láttam, hogy Liam közeleg felé, ezért becsaptam az ajtót, mikor neki ment.

- Mi ez a gyorsaság? – nézett föl Edward.

- Liam ki fog nyírni! – huppantam le az ágyra.

- De, hogy fog. Mi hozzuk neki a pénz szóval, no para. – nyugtatott Ed.

- Hogy fogom neki elmondani? – néztem rá.

- Ezt már csak te tudod! – mondta. A térdemre könyököltem, a fejemet a tenyerembe nyomtam. Gondolkodni kezdtem azon, hogy mi lesz, ha a rajongók megtudják? És a sajtó? Teljes kiakadás lesz.

- Ti ismeritek Jenna Andrews? – lépett be az ajtón Liam.

- Igen, róla akartam beszélni veled! De te honnan ismered? – álltam föl.

- A szüleinek köszönhetem, hogy ilyen állásom van. – nézett lefelé.

- Igen, a szülei meghaltak autó balesetben. – magyaráztam.

- Pont most tudtam meg. – nézett rám. – Várjunk, te honnan…

- Hát az úgy volt, hogy…

- Na ne húzd. Most vagy soha!

- Azt hiszem belé, zúgtam. Vagyis nem hiszem, hanem száz százalékig. – pirultam bele.

- Hát ez… - vakarta a tarkóját. – nem tudom mi, hogy működik mióta meghaltak a szülei, de az apja volt egy cégnek a fő-fő főnöke. Aminek köszönhető, hogy az anyja tanácsadó volt és ötletet adott, hogy-hogy tudnék eljutni a munkám csúcsára. És bevált. – mondta. Köpni, nyelni nem tudtam. – szóval én most azt mondom, hogy hajrá. – szorította ökölbe a kezét. Edwarddel egymásra néztünk. Teljesen lefagytam a hírtől.

- Na akkor holnap korán kelés! Pihenni és pihenni! – csukta be az ajtót Liam.

- Te élsz még? – bökött meg Edward.

- Ja. – mondtam unottan. – csak egy kicsit lesokkolódtam a hírtől. – dőltem el az ágyon.

- Én is meg lepődtem, amit mondott, hogy hajrá. – lépett a fürdőszobába. Pár percre elgondolkodtam, hogy mi lesz, ha minden jól sikerül Jennával és jól ki is jövünk. A fanok meg szívinfarktust kapnak. A telefonom rezgése zavarta meg gondolat menetemet.

„Sajnos nem tudok menni a turnéra. Sajnálom. Csók Jenna.” – hogy mi? – azonnal felültem. Elkezdtem ki keresni a számát a telefonkönyvből. Pár csörgés után föl is vette. Nem vártam meg semmi helló vagy sziát. Azonnal bele mondtam:

- Jaj, de ne már! – hisztis hangon mondtam.

- Neked is, szia. Sajnálom. – mondta szomorúan.

- Akkor kényszerítelek. Vagy nem tudom, de gyere már. – mondtam gyerekesen.

- Egy dolgozatom lesz párnap múlva, és arra kell készülnöm. – akis cuki. 

- Kis stréber. – vágtam rá.

- Legalább én okos vagyok!

- Gyere már! Tedd már le! Beszéltek még! – lökdösött Edward az ablak felé.

- Na nekem mennem kell! – néztem ki az ablakon. Ezer meg még kettő rajongó ácsorgott kint. Edward kitépte a kezemből a telefont és kinyomta.

- Még mondani akart valamit! – emeltem meg a hangom.

- Csak elköszönt! – vonta meg a vállát. Ki állt az ablakba és azonnal egy sikoly tenger fogadta. Kerestem egy papírt és aláírtam. „Vajon most mit csinálhat?” már megint rá gondolok.

Repülő alakba hajtottam a papírt és ledobtam nekik. Mint a sáskák utána vetődtek.

- Mintha kaja lenne! – nevetett Edward. Pár percig még néztük őket majd mivel „hideg van” bementünk az ablakból.

- Na én azt hiszem, elmegyek zuhanyozni! – indultam a fürdő felé.

- Még össze sem pakoltál. Én megyek! – lökött arrébb Edward. Kivettem a holnapi öltönyt, amit majd felveszünk és mindent szépen összehajtva, elraktam a bőröndbe. Edward fél óra múlva ki jött és azonnal célba vettem a fürdőt. Tíz perc alatt végeztem. Fogat mostam, fel öltöztem és bevetődtem az ágyba. Amíg el nem aludtam csak rá gondoltam. 

14. fejezet: Régi ismerős? (Jenna)

- Ezt még meg fontolom! – mosolyogtam rá. Keze még mindig a kezemet szorította. „Tényleg belém szeretett vagy csak jó színész?” mondta a hang a fejemben. Párszor már elképzelem, hogy leteperem, de a reggeli akciója az nem semmi volt.

- Na meg beszéltétek? – kukucskált be az ajtón Edward.

- Igen persze! – álltam föl. – de nekem most mennem kell. – elindultam az ajtó felé. – ja és… fordultam vissza. John kék pulcsiját láttam az orrom előtt.

- Legalább jobban megismernélek. – suttogta. – gondold meg! – emelte meg a hangját.

- Majd meglátom!  - mondtam mosolyogva. Közelebb hajolt hozzám és adott egy apró puszit. Nem tudtam hova tenni, de olyan puha és édes ajkai vannak, hogy nem bírtam volna megint elutasítani, ha nem lenne itt Ed.

- Oh, Mr. Don Juan! – mondta nevetve Edward. John mérgesen ránézett.

- Na jó én megyek mielőtt itt vérben, fürödnék. Sziasztok. – léptem ki az ajtón. Elindultam azon a hosszú folyosón. Szívem majd ki ugrott a helyéről. Visszapillantottam egyszer. John bőszen integetett az ajtóból. Csak mosolyogni tudtam rajta. Miközben visszaintettem neki, valakinek neki mentem.

- Oh bocsánat! - Fordultam meg. Elsőnek nem ismertem meg, hogy ki ő. Kicsit megszédültem, hogy hírtelen megfordultam.

- Te Jenna Andrews vagy? – nyújtotta a kezét.

- Igen én lennék az! – mosolyogtam. Jobban megnéztem és leesett, hogy ő nem más mint…

- Liam McKena?  - ráztam kezet.

- Igen. – mosolygott.

- De te honnan tudod, hogy-hogy hívnak? – néztem kérdően.

- A szüleidnek köszönhetem, hogy ilyen jó munkám van amilyen. – a szemem elkerekedett. – olyan két-három éve nem hallottam felőletek semmit.

- Ja, hogy te voltál az a Lima csávesz?! – húztam fel a szemöldökömet.

- Igen. Igen, apukád mindig így hív. Tényleg mi újság van velük, hogy vannak? – a torkom összeszorul, könnyek gyűltek a szememben.

- Három éve autó balesetben meghaltak. – mondtam elcsukló hangon. Az arcomon végig gördült egy forró perzselő könnycsepp.

- Jaj, annyira sajnálom. Nem tudtam. – hadarta.

- Semmi gond! Előfordul. – szipogtam. Egy zsepiért kutattam a zsebeimben.

- Hallottam, hogy nagy Jedward rajongó vagy. Pont itt szállnak meg és hozzájuk tartok. Jössz? – terelte a témát.

- Áh nem! Tőlük jövök.  – mutattam az ajtóra. Fura fejet vágott. – menj be hozzájuk, és mindent elmondanak. Nekem most mennem kell. – intettem neki és már mentem is. Tíz perc alatt otthon voltam.

- Na mi volt? – lépett elém Gabi az ajtóban.

- Semmi! Pakolj! – sietve mentem a szobám felé.

- De…de… miért? – jött utánam.

- Megyünk Németországba. – kinyitottam a szekrényem ajtaját és mindenruhát az ágyamra dobtam.

- Na jó ezt nem értem!

- Mit nem lehet ezen nem érteni? – húztam föl a szemöldökömet.

- De miért pont most? – lépett mellém. – áh már értem. Az ikrek is oda mennek.

- Örülök, hogy rájöttél. De nem pakolnál? – toltam ki az ajtómon. Becsuktam utána, és válogatni kezdtem a ruháim között. Milyen idő van ott? Jó? Rossz? Esős? Meleg? – kérdezgettem magamtól. Vékony naci, vastagabb farmer, pulcsi, ezer meg kettő felső.

- Asszem kész! – húztam össze a bőröndömet.

- Jenna! – lépett be az ajtómon Gabi. – hány napra megyünk?

- Nem tudom! – mosolyogtam.

- Ez tökéletes válasz volt. Akkor mennyi ruhát tegyek el?

- Amennyit jónak látsz és elbírsz. – kerestem a telefonomat. Írok Johnnak egy sms-t, hogy sajnos nem tudunk menni. Miután elküldtem párperc múlva fölhívott.

- Jaj, de ne már! – szólt bele.

- Neked is, szia. Sajnálom. – mondtam mosolyogva. Még jó, hogy nem lát.

- Akkor kényszerítelek. Vagy nem tudom, de gyere már! – mondta hisztis hangon.

- Egy dolgozatom lesz párnap múlva, és arra kell készülnöm. – ekkorát még soha nem hazudtam.

- Kis stréber.

- Legalább én okos vagyok!

- Gyere már! Tedd már le! Beszéltek még! – mondta a háttérben Edward.

- Na nekem mennem kell! – mondta nevetve.

- Hallom! Szia! – mondtam de már régen megszakadt a vonal. Leültem az asztalomhoz, és kutatgatni kezdtem rajta. Ki húztam a fiókomat. „Jenna Andrews disszertáció”. Ez állt az első oldalon.

- Te jó ég ezt még be kell fejeznem! – mondtam magamban. Kiraktam az asztalra, hogy majd elemezgetem a repülőúton.

14.fejezet: Csalódás... (John)

Nem bírtam magammal. Egyre forróban csókoltam. Nem tudtam neki ellenállni, pedig még csak egy napja ismerem. Első látásra belé estem.

- Ez így nem jó! – fordult el. Igaza van.

- De mi? – fogtam meg a vállát.

- Alig ismersz még, és neked nem itt kéne lenned! – mondta lehajtott fejjel.

- Igen, igazad van. Nem kéne itt lennem. – elindultam kifelé.

- Várj! – szólt utánam. – itt a ruhád! – megfordultam és a ruháért nyúltam. Közben a kezem végig simította az övét. Nem gondoltam, hogy így elküld. Nem érdekelt, hogy hol lát meg és mit. Beleraktam a mosdóba a ruhát és elkezdtem lefelé vetkőzni.

- Hüü ezt még nem akarom látni. – eltakarta a szemét és kiment. Gyorsan átöltöztem. Közben végig azon járt az eszem, hogy hova vihetném el randizni? De mostanság semmi időnk nincs. Holnap is német turné.

Összeborzoltam a hajamat és kimentem.

- Szét-szét-szét csaplak! – mondta Gabi és Jenna. Edward meg csak nevetett rajtuk.

- Miről maradtam le? – túrtam a hajamba.

- Szét-szét-szét fognak csapni. Amúgy Liam lent vár! – mondta Edward.

- Akkor induljunk! – indultam az ajtó felé. Egy sziát vagy egy hellót se mondtam. Elküldött, viselje kárát. Nem figyeltem mit mondanak csak mentem kifelé.

- Beléd meg mi ütött? – öklözött vállon Edward.

- Öhm.. semmi, csak változnak a dolgok. – sietősre vettem a tempót. Pár másod perc alatt kint voltam.

- Na végre, hogy itt vagytok! – nyitotta a kocsi ajtaját Liam. Bepattantam a kocsiba és egész úton bambultam kifelé a fejemből. Talán nem kellett volna olyan bunkón viselkednem vele! Dobok neki egy bocsánatkérő SMS-t. Keresni kezdtem a telefonomat, de nem találtam. Ott hagytam náluk. Mindegy nem számít majd vissza, kerül. Pár perc alatt a hotelben voltunk. Edward teljesen túlpörgött. Az összes cuccot egy perc alatt eltett. Nem is hagyott ki semmit. Én meg alig haladtam. Csak ő rá gondoltam.

- John! John! John! Figy-figy-figyelj! – dadogta Edward.

- Mi az a dadogás? – ültem az ágy szélére.

- Miért nem, ki-ki-király? – ült mellém.

- Na mit akartál mondani?

- Azt, hogy látogatónk lesz! – mosolygott. Kérdően néztem rá, de mire kinyitottam volna a számat, addigra kopogtak. Edward felpattan és fél másodperc alatt ott volt.

- Szi-szi-szia. Megint! – dadogott. De nem láttam tőle, hogy ki az. – gyere csak beljebb, nem harapunk. Ott ül az áldozat. – elfordult és rám mutatott. Jenna állt az ajtóban.

- Te? Te? Te itt? – dadogtam én is. De én nem hülyeségből, a meglepődöttségtől.

- Ezt ott hagytad. – nyomta a kezembe az Iphonet.

- Kösz! – tettem az ágyra. Kérdően nézett rám.

- Az életemet kockáztattam. Elsőnek Gabi kezei közül kellett ki olvasztanom, aztán a forgalmon kellett átverekednem magam, és a recepcióról még ne is beszéljünk. Ha nem mondom azt, hogy egy kisebb tragédia is bekövetkezhet e miatt, akkor most nem lennék itt. – hadarta.

- Igen a recepciós ügy pont így volt! – kuncogott Edward.

- Ja és majdnem elütött egy rokkant kocsis bácsika és ezek után csak annyit mondasz, hogy kösz? – vonta föl a szemöldökét.

- Itt tényleg nagyon megváltoztak a dolgok. Én inkább magatokra hagylak. – mondta Edward és kiment a folyosóra.

- Nagyon köszönöm, hogy egy telefon miatt kockáztattad az életedet. – megbánóan mondtam.

- Csak hülyültem, de azért a recepciós nagyon durva volt! Amúgy mi volt a köszönés nélkül távozok, bunkó vagyok és hagyjatok stílus? – ült le mellém.

- Hát öhm… - most valljak vagy ne? Bajba vagy John! Nagy bajban! – az, az igazság, hogy hát… - vakartam a tarkóm.

- Idáig teljesen igaz. És még értem is! – mosolygott.

- Hát, hogy… Ilyen még nem volt velem, sohasem. Meg már régen is voltam szerelmes. – ez az kimondtad.

- Gratulálok. Ön elnyerte egy lány szívét. – nyújtotta a kezét. Meg ráztam, és egy ideig pihentettem rajta a kezemet. Azt hittem elsőre rájön, de kellett neki egy kis idő. Méregetni kezdte a kezemet közben néhányszor rám pillantott.

- Leesett már? – szorítottam meg a kezét. Csak bámult rám. Szemei körbe járták az arcomat.

- Most már azt hiszem igen! – meglepődött fejet vágott. Meg toltam a kezét felé, és toltam, amíg lenem fektettem az ágyra. Majd fölé támaszkodtam.

- Sajnálom a reggeli málűrömet! – hüvelykujjamat végig húztam a kézfején.

- Én sajnálom, hogy csak úgy „elküldtelek”! – szemei ide-oda cikáztak a szememen. Mélyen a szemébe néztem és egy lágy puszit, adtam az ajkaira.

- Amúgy – húztam föl. – holnap indulunk Németországba turnézni. – néztem zöld szemeibe. – nem akarsz eljönni? – kacsintottam. Egy remek alkalom, hogy elvigyem randizni.