6. fejezet: Tehetség! (John)

Jenna hírtelen felpattant és oda szalad hozzájuk. Nagyon örülhetett nekik, hisz egymást ölelgették és sikítoztak.

- Ők kik? – kérdeztem Gabit.

- Az unoka testvérei. – mondta mosolyogva. – régen látták már egymást! – nézett rájuk. Méregettem a fagylajtos kelyhet. Magam elé húztam és elkezdtem kanalazni. Egyszer felnéztem, mert valami éneklésről beszéltek. Elsőnek nem is figyeltem, de mikor meghallottam ezt a hangot. Félúton meg állt a kezem. Oldalra pillantottam és láttam, hogy Jenna énekelt.

- Hallod ezt? – böktem meg Edwardöt.

- Nem, süket vagyok! – tovább hallgattunk és ismerőssé vált a dal.

„Rum pum pum rum pum pum pum rum pum pum pum Man down” – itt ismertem meg. Énekelte tovább és egyszer megállt, mikor már kezdtem azt hinni, hogy egy koncerten vagyok.

- Most miért állt meg? – kérdezte az egyik vendég. Láttam rajta, hogy nincs valami rendben.

- Hát…. Öhm. – zavarba jött.

- Énekelj még! – csúszott ki a számon. Gondolkodott egy ideig majd oda szaladt hozzánk és magával húzta Gabit a mosdóba.

- Ezek mire készülnek? – mondta Ed.

- Nem tudom, de remélem valami izgi lesz! – mosolyogtam. Vártunk pár másodpercig majd kilibbentek. Felcsendül egy ritmus. Elsőnek nem ismertem meg. Aztán belekezdtek.

„She’s my, She’s my…” teljesen kifiguráztak minket, de nagyon tetszett, ahogy csinálják. Csak tátogás volt az egész, de annál jobb! Nagyon vicces volt. Csatlakoztam volna hozzájuk, de láttam pár arcot, akik nagyon örültek, hogy ezt éneklik.

- Még nálunk is jobban csinálják! – szólt közbe Ed! Mikor vége lett Edwarddel felálltunk és tapsoltunk. Azért is, mert a mi számunk és nagyon tetszett az „előadásuk”. Páran csatlakoztak hozzánk. Valaki valami olyasmit kiabált be, hogy „Aznap is ilyen lehettél volna!” Jenna felé fordult, de nem látta, hogy ki az. Kirohant az üzletből, reflexből felálltam és utána akartam menni.

- Ne, te ezt nem érted! – fogott vissza Roger. Visszafordultam Gabihoz, aki ijedt arcot vágott.

- Ilyenkor mi van? – néztem hülyén. Nem tudott szóhoz jutni. Csak bambult maga elé. Leültem és gondolkoztam azon, hogy miért rohanhatott ki?! Legszívesebben utána mennék. De nem mehetek, mert megtiltották. Azt hiszem Ő az első olyan, aki megtud nevettetni és nem hülyeségeket beszél, őrült, vicces és jókedvű. Nem tudom, vagyis nem értem, hogy-hogy csinálhatta ezt velem. Első látásra szerelem? Talán az, de ha nem és egy nagy butaság az egész? De ha mégis az, akkor miért nem cselekszek?

Az ajtó nyílására lettem figyelmes. Reménykedtem, hogy Jenna lépbe rajta.

- Nem találom! – dörzsölte a tarkóját! – kérek mindenkit, hogy most menjen el. Zárom az üzletet! – mindenki habozás nélkül felállt és távozott. Oda léptem Rogerhez.

- Segíthetünk valamiben?

- Talán ha még széjjel néznétek a parkban! – a telefonom rezgésére lettem figyelmes.

„Gyere a parkba. Egyedül! Ne hozz senkit! Jenna”

- Megteszünk mindent amit megtehetünk, de nekem most mennem kell. – elindultam kifelé.

Kiléptem az ajtón és elkezdtem futni a park felé. Nem tudtam a parkon belül hova menjek csak mentem. Irányított a szívem. A játszótérre tévedtem és láttam, hogy valaki a hintába ül és szipog. Tudtam, hogy ő az. Leültem a mellette lévő hintába.

- Hát itt vagy! – lihegtem.

- Ez a kedvenc helyem. – kisírt szemével a szemembe nézett.

- Elmondod vagy…

- Biztos tudni akarod?

- Igen!

- De te sztár vagy és…

- Nem, én is egy rendes ember vagyok és vannak érzéseim. Mond el! – követelőztem.

- Hát jó, ha te akarod! – mélylevegőt vett és belekezdett. – három évvel ezelőtt egy előadásom volt, mint végzős a gimiben. Az év legnagyobb durannása volt. Én voltam a főszereplő, egy Musicalhasonlóságot adtunk elő. Este hétkor kezdődött. Halálra izgultam magam. Én kezdtem egyedül az első felvonást. Kicsit se izgultam, de egy dolog nagyon zavart. A szüleim azt ígérték, hogy eljönnek és megnéznek, de nem láttam őket sehol. Próbáltam az egész műsort mosollyal az arcomon végig csinálni, de inkább dühös voltam. Mikor vége lett, mindenki felállt és tapsolt. Meghajoltunk párszor és lementünk a színpadról. Gabi az öltőzőnél várt elég furcsa viselkedéssel. A kezét tördelte és járkált el vissza. Nem gondoltam, hogy életem legrosszabb hírével vár! A szüleim autóbalesetet szenvedtek. Elsőnek nem fogtam fel. Majd mikor újra elmondta már a sírógörcs fojtogatott. – szaporán vette a levegőt. Végig őt néztem, a fejét lehajtotta és könnycseppek gurultak végig az arcán, le a porba.