Gabi erősen csikizett. Mindig is ezt csinálta, ha szemétkedtem vele. Tudta, hogy nagyon csikis vagyok.
- Mondasz még hülyeségeket? Hmm?? – mondta. Hangosan nevettem.
- Iiiiiggeeen! – mondtam nevetve. Jobban csikizett. A hasam már fájt a nevetéstől. – Vagyis nem! Nem, csak hagyd abba! – mondtam komolyan.
- Száz? – emelte el a kezét tőlem.
- Ezer! Csak ne csikizz többször! – mondtam lihegve.
- Szép műsor volt? – indult kifelé. Itt vannak. Te jó isten! Hallották a bájos nevetésemet.
- Gyönyörű. – mondta John. Megadtam magamat. Szétterültem az ágyon. Már bitos vagyok benne, hogy hülyének és fogyatékosnak néznek.
- Ennek örülök. Virágokat az öltözőbe. – egyre halkabban hallottam a hangját.
- Te meg itt hagysz? – kiabáltam utána.
- Tüntesd el az újságokat én zuhanyzók. – kiabálta vissze. Ha hülyeségből kellett volna érettségizni, akkor jelesek lettünk volna.
- Majd segítek! – mondta John. Elém állt és végig nézett rajtam. Kínos helyzet volt.
- Köszi! – ültem föl. – de szerintem… - elakadt a lélegzetem zöld szemeitől. Mélyen belenéztem. Azonnal letámadtam volna.
- Ha mi itt alszunk, akkor ti hol? – Edward szakított minket félbe. Mindig a legjobb pillanatban lépnek közbe.
- Az én szobámba a földön. – elfordultam Johntól.
- Meg fog fájdulni a hátatok.
- Már többször is aludtunk a földön. Gyakorlott földön fekvők vagyunk. – kacsintotta.
- Ja akkor értem. Pedig szívesen megosztottam volna az ágyat valamelyikkőtökkel. Áh nem csak viccelek.
- Hát akkor én lépek – indultam az ajtó felé. – ha kell valami, csak szóljatok. Szembe ajtó. Csaj birodalom! – megfogtam az ajtó kilincset. - ha addig nem találkoznánk szép álmokat. És kellemes rém álmokat, jaj… vagyis mézes mázos álmokat. – ezt Gabival szoktuk egymásnak mondani. Kinyitottam az ajtót és kimentem rajta. Átmentem a szobámba, ahol már Gabi törölgette a haját.
- Na mi van? – dobtam a földre a takarómat. Nem szólt csak arrébb állt. Jellemző, hogy nem segít soha semmiben.- Szóval a földön alszunk majd? – leült az íróasztalomhoz.
- Hol aludnánk? – terítettem széjjel a takarót a földön.
- Beszéltél már vele erről? – lóbálta a piszkozatokat a disszertációmhoz.
- Nem tennéd le azokat? – indultam felé.
- Beszélned kéne vele. – lapozgatta a papírokat.
- Hülyének néznének. Meg amúgy is lehet újat kezdek. Tiszta hülyeség volt egy ilyenbe belekezdeni. – kikaptam a kezéből a papírokat, de egy nála maradt.
- „Arca bársonyos és hófehér. Haja dús és szőke.” Mi ez a szív ember? Meg ez a smiley?
- Hagyd már magad! Add ide! – kikaptam a kezéből és elraktam a fiókomba.
- Jó na, én alszok! Jó éjt! – fölállt és lefeküdt a földre. Pár másodperc múlva én is követtem őt. Azonnal elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése