38. fejezet: Talán?

Már péntek van. Az ikrek a Big Adventures új szériáját forgatják, Vanessa fő sulin, én pedig várom, hogy behívjanak egy állásinterjúra. Kisebb rendezvényeket kellene meg szerveznem. Ezt tanultam két évig a fő sulin, de ott hagytam. Szerelmes lettem és amúgy sem adtam be a disszertációmat. Vagy év ismétlés, amit nem akartam, vagy kiraknak, amit megelőztem azzal, hogy leléptem.

- Jenna Andrews? - lépett ki egy elegáns hölgy az egyik irodából.

- Itt vagyok! - álltam fel. A szívem majd ki ugrott a helyéről.

- Jöjjön. Mr. Clark már várja! - nyitotta kijjebb az ajtót. Lassan besétáltam rajta, majd egy ismerős csaj sétált el mellettem. Direkt neki vágta a vállát az enyémnek.

- Azért lehetnél egy kicsit udvariasabb is! - fordultam meg. Szoknya volt rajta ami a combjához simult és egy hófehér blúz.

- Az állást betöltötték pancserkám! - fordult meg. Mikor megláttam, hogy ki ő nem hittem a szememnek. Tracy McMasin. A gimnázium ribanca volt. Szebb szavakkal élve.

- Úgy látom megint a mű adottságaiddal remekeltél! - mutattam mély dekoltázsára. Köztudott, hogy minden pasit az ujjai közé csavart csak megtartani nem tudta őket. Majd vigasztalódott egy másik srácon.

- Meg kell mutatni amim, van! - nyávogta.

- És az eszedet is megmutattad? - nyávogtam közben a hajamat csavargattam. - ó jaj bocsi! Neked nincs mit megmutatni! - mondtam. Furán nézett rám.

- Bemehet! - szólt a titkárnő.

- Na, most megyek. Meg mutatom, amid nincsen! - dobtam egyet a hajamon, megfordultam és elindultam az iroda felé.

- Jó napot Mr. Clark! - nyitottam be. Sötét volt az egész irodában. Csak az asztali lámpa égett.

- Foglaljon helyet! - mutatott a vele szemben lévő székre. Elfoglaltam a helyemet, majd belekezdett az életrajzomba.

- Két év egy elég jó főiskolán. Kitűnő érettségi! - sorolta. - és az édesapja egy világhírű cég vezérigazgatója!

- Az apám cégét hagyjuk ki! - mondtam. Mindig is utáltam, ha a szüleim híressége alapján osztanak be.

- Ha azt nem nézzük, akkor is te vagy a nyerő! - dobta le az asztalra az életrajzomat. Az arcát nem igazán láttam. - amúgy i ismerlek, szóval ez már egy előny! - hajolt előre.

- Steven? - tátott szájjal néztem rá.

- Hát igen! Idekerültem. - mosolygott. Stevent a gimiben ismertem meg. Két évvel idősebb, mint én. Jó barátok voltunk, és elég régen hallottam róla.

"Első napom a suliban. Gólya vagyok, és azt sem tudom, hogy mi hol van, csak a mosdót. Kémia termet kerestem mikor már becsengettek. Hogy ilyenkor tudnak eltűnni a termek! Tétlenül álltam a folyosó közepén. Forgolódtam, hogy merre menjek. Elindultam a folyosó vége felé, mikor kivágod ott az egyik ajtó. Szédültem huppantam le a fenekemre.

- Oh, bocsi nem láttalak! - nyújtotta a kezét egy idegen.

- Most már tudod, hogy nem kell erősen kivágni az ajtót! - álltam fel saját magam. Felvettem a táskámat és mentem tovább.

- Eltévedtél? - kérdezte. Forogtam körbe körbe, de nem tudtam, hogy merre menjek.

- Öhm nem. Csak keresek valamit! - néztem az órarendemre. 3-mas terem. De az merre van?
- És mit keresel? - lépett közelebb.

- A kémiait! - fordultam felé. Elmosolyodott majd a mögötte lévő ajtóra mutatott. Nagy betűkkel ki volt írva, hogy KÍSÉRLETI!

- Szóval ez a hármas?! - mondtam kínosan.

- Az új diákok mindig eltévednek! - nevetett. A kis balesetből az lett, hogy nem mentem be kémiára. Első napon úgysem írtak be. Egész órán vele beszélgettem, majd minden szünetben, majd két éven keresztül."

- Hát akkor majd személyesen értesítelek! - kísért az ajtóhoz.

- A címem...

- Rajta van az önéletrajzodon! - mosolygott.

- Ja tényleg! - vakartam meg a tarkómat.

- Semmit nem változtál! - nevetett.

- Én nem ezt mondanám! Tényleg és mi van a csajokkal? Volt már valakid? - tetettem fel e fura kérdést.

- Nem volt még csajom. De nem is lesz! Fiú párti vagyok! - mondta. Kerek szemekkel néztem rá.

- Hát akkor sok szerencsét! - veregettem vállba. - Nekem mennem kell. Aztán remélem, jó hírekkel látogatsz meg! - nyitottam ki az ajtót.

- Ha nem veszlek fel, aminek az esélye nulla, akkor is meglátogatlak. Jó lenne egy beszélgetős napot tartani! - mondta. - aztán vigyázz magadra. Ne, hogy eltévedj! - kiabált utánam. Mosolyogva léptem ki az irodaházból.

- Na ugye megmondtam, az állást betöltötték! - nyávogta Tracy.

- Most már tényleg be! - mentem el mellette úgy, hogy rá sem néztem. Elindultam hazafelé. Azon gondolkodtam, hogy vajon otthon vannak-e már az ikrek. Három napja alig láttam Johnt. Mindig későn jött és koránt mentek el. Ebből csak az a fura, hogy Edward hamarabb jött haza, mint John. Bár lehet Liemmel volt és lazultak valamelyik kocsmában.

- Jól elvagy! - zökkentett ki Matt.

- Oh, bocs! - néztem rá.

- Min gondolkodtál? - kérdezte.

- Csak bambultam! - vágtam rá.

- Ismerlek! - lökött rajtam egyet.

- Jaj jól van! Johnon gondolkodtam. - löktem vissza. Elmeséltem neki az egész kapcsolatomat Johnnal. Nem örült neki, hogy alig foglalkozott velem az elmúlt pár napban. Majd ötleteket adott, hogy hogyan keltsem fel John figyelmét magamra. Ölezzek kihívóan és legyek szexi! Ez már meg volt és szerintem már unja, hogy mindig ilyen vagyok. Változtatnom kell!

- Amúgy pont hozzád indultam! - mondta miközben beléptünk egy cukrászdába.

- De te nem is szereted annyira a sütit! - mondta halkan a fülembe.

- Kell egy kis kalória! - mondtam majd kiválasztottam négy különböző süteményből hatot-hatot.

- Ezt mind meg fogod enni? - kerekszemekkel nézett rám Matt.

- Szerinted egyedül élek? - nyomtam a kezébe az egyik pakkot. - két éhen kórász, agyilag nyolcévessel élek együtt pár napja. - nyomtam a másik kezébe egy másik fajta sütit. Kifizettem őket, majd elindultunk. Eléggé csiklandozták az orromat az illatok. Mikor haza értünk azonnal neki estem az egyiknek!

- Hmmm! Ez isteni! - nyámmogtam. Finom krémes. Nem tudom, mi van velem. Soha életemben nem ettem meg egy egész szeletet, de már a másodiknál járok, és úgy érzem, hogy fér még.

- Nektek van Nintendo Wii-tek? Le kell dolgoznod azt a sok sütit! - kiabálta Matt.

- Mindjárt megyek! - ittam egy pohár vizet majd csatlakoztam Matthez. - Na és mivel játszunk? - válogatott a lemezek közül.

- Van az a Boxolós! Szét kell, hogy verjelek! - mondtam. Matt betette a lemezt majd vártunk míg betölt.

- Na nézzük milyen vagy dagi! - húzta az agyamat. Felálltam majd bemelegítettem a vállamat.

- Most ettem meg pár energia bombát. Szóval véged van! - mondtam magabiztosan. Kiválasztottuk a karaktereket majd elkezdtünk "verekedni". Ütöttük egymást ahol csak tudtuk. Kétszer én győztem, háromszor pedig Matt. Kifulladva dőltünk le a kanapéra.

- Lúzer vagy dagi! - lökte meg a lábamat a lábával.

- Nem vagyok dagadt! - vágtam gyomorszájon, mire összerándult.

- Ki is a lúzer? - álltam fel, majd elindultam a konyha felé egy kis frissítőért, mikor csengettek.

- Ez meg ki lehet? - fordultam az ajtó felé. Mire oda értem csengetett vagy harmincszor.

- Nyitom már! - fordítottam el a zárat az ajtón majd kinyitottam.

- Maga Jenna Andrews? - mondta Steven mély hangon. Öltöny volt rajta és kihúzta magát, így úgy nézett ki, mint egy rendőr.

- Ne hülyéskedj már! Gyere be! - rántottam be Stevent, majd becsaptam az ajtót.

- Hoztam csokit! - nyomta a kezembe a bonbont. Kibontottam, majd mire majdnem beleharaptam az egyikbe Matt köhintett egyet.

- Oh, jaj, de udvariatlan vagyok! - kísértem oda Matthez Stevent. - nem tudom, hogy ismeritek-e egymást! Bár nem is ismerhetitek egymást. - legyintettem. - Ő Matt. Ő Steven. Most már ismeritek egymást és ehetem a csokimat! - hadartam majd leültem a kanapéra és az ölembe vettem a bonbont.

- Nem kéne annyit enned dagi! - mondta Matt.

- Ne velem törődj már! - vettem a számba egy szív alakú mogyoró krémes csokit.

- Csak egyet adj! - nyúlt az egyikért.

- Nem nyúlkálsz! - csaptam a kezére. Elhúzta majd kérdően nézett rám.

- Ezt én kaptam! - fordultam el tőle. - majd megkínállak. - kaptam be még egyet.

- Veled valami komoly probléma van! - mondta Steven.

- Te aztán meg se szólalj! - tettem le az asztalra a bonbont.

- Nem annyira komoly! - szólt közbe Matt. Próbáltam nem figyelni rájuk, hogy milyen betegségeket találnak ki és hogy mi bajom lehet. Lehet hízókúrán vagyok, de az lehetetlen, mert dagadt vagyok. Lehet alkohol elvonási tüneteim vannak, de ez is lehetetlen mert nem iszok. Lehet vírusos fertőzést kaptam el az egyik nyilvános wc-ben. Lehet fogyókúrán vagyok, de ez szint úgy lehetetlen mert csak hízok tőle. Na igen ők az én legjobb két fiú barátom. Elég kedvesek, nem de? Lehet a betegségek közül válogatnom.

- Vagy tudom már mi a baja. Sokat eszik, veszekszik, jó nagy étvágya van. Az előbb nyomott be három krémest. - mondta Matt.

- De nem is szereti annyira a sütiket! - csodálkozott Steven.

- Épp ez az! Szerintem... - kezdett bele Matt.

- Terhes vagy! - mondták egyszerre.

- Ti hülyék vagytok! - álltam fel majd elindultam a konyha felé. Ezek tényleg nem normálisak. Esélytelen, hogy az legyek! Bár lehet, van benne némi igazság. Össze vágtam pár sütit közben ezen gondolkodtam.

- Szia! - kiabálta John. Elmosolyodtam. Hamarabb haza jött, mint Edward. Csalogatták a szememet a sütik, de megálltam magam és nem ettem bele.

- Szia! - lépett be John a konyhába.

- Szia! - mosolyogtam rá, majd elindultam felé.

- Ki az a két pasi a nappaliban? - kérdezte.

- Barátok! - tettem a kezemet a nyaka köré, majd megpusziltam. Elidőztem rajta egy ideig. Teljes három napja még ennyit sem kaptam. Hátrálni kezdtem közben lágyan csókolni kezdtem.

- Hmm, te aztán ki vagy éhezve! - nyomott neki a konyhapultnak. - délután ráérek! - ültetett fel a pultra.

- Mutatnál egy kis ízelítőt? - húztam közelebb a lábammal magamhoz és vadul falni kezdte az ajkaimat. Hosszú percek teltek el így miközben annyira beleéltem magam a csókba, hogy összetúrtam égnek álló haját.

- Édes, a hajamat ne! - hajolt el tőlem. - pihenek, egy kicsit aztán a tiéd vagyok! - kacsintott majd elindult kifelé. Leszálltam a pultról majd kivittem a sütit. Matt és Steven látszatra jól kijönnek egymással. Legalább is már jól tudnak közösen piszkálni engem.

- Meg volt a heti lámúr? - kérdezte Matt.

- De, hogy is! Lelőhetetlen hétvégén! - ültem le közéjük a kanapéra.

- Ő a pasid? - csodálkozott Steven.

- Igen! - vigyorogtam.

- Fogalmazhatnánk úgy is, hogy Ő az aki teherbe ejtette! - vett el egy sütit a tálról Matt.

- Jaa, így már értem. - mondta Steven.

- Nem vagyok terhes! - mormogtam. Matt és Steven megint elkezdtek piszkálni. Ezért ilyen durcás. Ezért ilyen makacs. Ezért ilyen hisztis. És még ezer példa a terhességemre. Nem bírtam tovább ezért bevallottam, hogy tényleg az vagyok. Kárvolt hazudnom. Közben hazajött Edward és elment Johnt felébreszteni. Most már neveket adnak a hasamnak és már egyetemet is választottak neki. Miszerint orvos lesz és az Oxfordra fog járni.

- Jó elég lesz! Még jó, hogy nem adjátok férjhez! - álltam fel a hasamat fogdosva.

- Az jött volna a három gyerek után. - mondta Steven.

- Áh, nekem mennem kell. - állt föl Matt.

- Én is megyek! - mondta Steven.

- Aztán vigyázz a babyre! - adott egy puszit az arcomra Matt. Elbúcsúztunk a soha viszont nem látásra majd megkönnyebbülve csuktam be az ajtót. Lehet igazuk van, de mit fog hozzá szólni John? Örülni fog? Vagy elhagy? Ne legyünk negatívak! Még semmi nem biztos. Mindenesetre mosolyogva indultam el a szobám felé. Mikor beléptem és megláttam, hogy Ed haját csinálja, azonnal lehervadt.

- Már megint mentek? -álltam mellé.

- Igen. Fantalálkozó lesz. - mondta mosolyogva John. Vele szembe álltam, a szekrénynek dőltem és lesütöttem a tekintetemet. Már megint hozzájuk megy. Egész héten csak velük foglalkozott. Mintha én nem is léteznék.

- Azt mondtad, hogy ma... -és beindította a hajszárítót.

- Mit mondtál?- kiabálta. Legyintettem és kimentem a szobából. Bementem a fürdőbe, lehajtottam a WC ülőkét és ráültem. Gondolkodni kezdtem a kapcsolatunkról Johnnal. azt ígérte, hogy szabad lesz délután. De már napok óta hozzám se nyúlt. Még egy csókot sem adott. Mintha csak egy lakótárs lennék. Már lehet, nem szeret? Az arcomon egy forró könnycsepp folyt végig. Sírásom egyre inkább hisztérikussá vált. A hányinger kerülgetett. Felnyitottam a WC ülőkét és kiadtam magamból. Elgyengülten ültem a hideg padlón. Felhúztam a térdem, átkulcsoltam a kezemet, és ismét gondolkodni kezdtem. Nem tudom mi lesz így velünk. A rajongókkal többet van, mint velem. Lehet, van valakije, és titkolja.

- Minden rendben? - kopogtatott be John. Nem válaszoltam neki. Valamit suttogtak.

- Bejöhetek? - dugta be a fejét Edward.

- Persze. - szipogtam.

- Mi a baj? - guggolt le elém.

- Csak az, hogy elméletileg a barátnője vagyok, gyakorlatilag meg a szobatársa. - mondtam szipogva.

- Ezt meg kell beszélnetek. - nyújtotta a kezét. Felhúztam magamat és egészen a szobáig tolt. Becsukta az ajtót és kettesben hagyott minket.

- Na mi ez a hisztizés? - igazgatta a haját.

- Azt mondtad, hogy ma délután szabad vagy! - kulcsoltam össze a kezemet.

- Amint látod változott a helyzet. - mosolygott.

- Mondtam már, hogy a barátnőd vagyok. Vagy egyáltalán, tudsz róla? - emeltem meg a hangom.

- Igen tudom. És szeretlek! - lépett felém.

- Akkor miért mindig a rajongókkal vagy?

- Féltékenykedsz? - kérdezte.

- Nem. Ezt csupán csak elhanyagolásnak nevezném. - ültem le az ágyra.

- Sajnálom! - ült mellém. - majd bepótoljuk.- simogatta a karomat. Azt hiszi, hogy ennyivel el van intézve?

- És mikor lesz az a majd? - húzódtam el tőle. - két hónap múlva? Esetleg évek múlva? - álltam föl.

- Ha engednéd, hogy bejelentsük a sajtó előtt. Majd akkor. - megfordultam és kimentem a szobából. Nem akartam megint végig hallgatni a szent beszédét.

- Na mi volt? - lépett mellém Edward.

- Semmi. Mindegy hagyjuk! - fordultam el tőle.

- Mikorra haza jövünk, csípd ki magad. Beszélek vele! De aztán szexis legyél. – mosolygott majd bement a szobába. Ismét a hányinger kerülgetett. A WC-re siettem. Megint hánytam. Nem tudom, mi van velem. Már napok óta tartó émelygés, hányinger, hányás. Ez a terhességnek a  jelei, de nem vagyok az. Remélem nem vagyok az!

- Na szia. Megyünk. Majd jövünk! - kiabálta Edward. Bementem a szobába, és ruhát kezdtem keresni. Semmi szexis, semmi kihívó. Mikor megtaláltam az ideális ruhát, felvettem és vártam. Fel-alá járkáltam a szobába. Vajon sikerülni fog? Mit fog szólni? Be fog indulni?

Ha most nem megyek el WC-re összehányom magam. Kiadtam magamból. Már nem merek enni sem. Lehet lesz itt valami. Mármint lehet megérzi a szervezetem. Elgyengülve dőltem az ágyra. Vártam és vártam. Egy kicsit elaludtam. De hallottam mikor megérkeztek. Tetettem magam, mintha mélyen aludnék. Résnyire kinyitottam a szemem. Mögöttem ült az ágyon. Semmi puszi. Még be sem takarna. Vártam egy kicsit, hátha megtörik a jég. De semmi. Nem bírtam tovább.

- Kösz. - ültem fel az ágyon.

- Most mi van?- fordult felém.

- Gondolom, láttad, hogy "aludtam" és be sem takarnál, vagy egy puszit adni. Nem, te csak nyugodtan foglalkozz a rajongókkal. - álltam föl. - bár mondjuk, csomó rajongónak adtál puszit, szóval nekem nem kell adnod, mert véletlenül még...- és elindultam kifelé. A hangom elcsuklott.

- Véletlenül még? - mondta utánam. Megálltam és megfordultam.

- Elkapnék valami kórt. Csak tudd, ebből elegem van. Többet foglalkozol velük, mint velem. Elég volt. Nem bírom tovább. - megfordultam és elindultam kifelé.

- Nekem meg a féltékenykedésből van elegem. Mindig ezzel jössz. - emelte meg a hangját. Nem bírtam tovább. Az arcomon egy könnycsepp gördüld végig. Kinyitottam az ajtót és visszafordultam.

- Igen féltékeny vagyok, mert szeretlek, de én már nem tudom, hogy te mit érzel. - mondtam elcsukló hangon. Soha nem sírtam, mikor valakivel veszekedtem. De ez más.

- Én is szeretlek. De ez a hét fullra be van osztva. Interjú, sajtó, koncert. Egyáltalán tudod milyen sztárnak lenni? - kiabálta. Egyre jobban folytak a könnyeim.

- Nem. Nem tudom! De kezdem átérezni. - csaptam be az ajtót. Kimentem a nappaliba. Leültem a kanapéra és sírtam. Soha nem kiabált velem. Egyszer sem veszekedtünk annyira hogy ez kijöjjön belőle. Valaki belépett az ajtón. Letöröltem a könnyeimet és próbáltam tettetni, hogy minden rendben.

- Oh szia. – lépett közelebb hozzám Vanessa. Csak legyintettem neki. - mi a baj? - leült mellém, átkarolt és magához húzott.

- Minden. Semmi nem jön össze. - bújtam hozzá.

- John igaz? - hajolt el tőlem. Bólogattam, majd magához szorított. - majd megoldódik. - egy puszit adott a homlokomra. - jobban vagy már?

- Igen. - a fejem iszonyatosan hasogatott. Felálltam és elindultam a szoba felé. Minden forgott körülöttem. Mikor benyitottam a szobába már John aludt. Nem öltöztem át, csak simán befeküdtem mellé, háttal. Egész este nem aludtam néha még zokogtam is. Csak azon gondolkodtam, hogy mi lesz ennek a folytatása.