Sziasztok!
Hát elérkeztem idáig. Befejeződött ez is. Életem első sztorija amit befejeztem! :D most büszke vagyok magamra. És ti is legyetek rám! :DD
Ugye aki olvasta az tudja, hogy folytatom a történetet! Csak egy másik oldalon! Az alapja a sztorinak ez lesz, de mégis elölről kezdem az egészet. Remélem sokan fogjátok olvasni! :D
http://you-changed-mylife.blogspot.hu
nézzetek be és kommentáljátok! Megtudjátok mi lesz Jenna és John kapcsolatával! :D
Peace OUT! and love JEDWARD! :D <3
2012. október 26., péntek
2012. október 24., szerda
40. fejezet: Forget it, and say good bye!
Hiányzol. Veled akarok lenni! Szeretném, hogy átölelj, és,
hogy ugyanazt érezd, mint én irántad. Hogy szorosan magadhoz húzz, és ne engedj
el. Hogy érezzem, a szíved dobogását. Akár meg is fordíthatnál, hogy Te is
érezd az enyém, hiszen ha Veled vagyok, annyira dobog a szívem,hogy az egész
testem lüktet tőle. Szeretném, hogy - mikor félnék, hogy vége lesz - felemeld
ujjaddal az állam, hogy a szemembe tudj nézni. Szeretném, hogy azt súgd a
fülembe, hogy "Sosem hagylak el! Szeretlek!", hogy mosoly kerülhessen
végre az arcomra. Szeretnék Veled lenni, hogy mindketten boldogak lehessünk.
Szeretnélek ölelni és boldoggá tenni. Mindig itt vagyok Neked, ha szükséged van
rám! Te is itt vagy nekem? Hiányzol! Az ajkam bizsereg. Vágyok egy csókra. Az
elsőre Tőled! Annyira hiányzol. Bárcsak hallhatnám a hangod. Azt a kis furcsa
mosolyt a hangodban, mikor butának tartasz, vagy azt mondod lekicsinylőn
"drágám". Bárcsak érzelem is lenne mögötte. Fogni szeretném a kezed!
És Te is foghatnád az enyém! Szeretlek! Mikor fogod Te ezt mondani végre nekem?
Soha. Most ettől félek. Hiányzol! Szeretlek!
Mindennap egyre nehezebb felkelni. Most sincs itt mellettem.
Néha úgy érzem itt a vég és feladom. Miatta. Miért csinálja ezt velem? Semmi
rosszat nem mondtam vagy tettem. Vagy ha mégis, sajnálom! Sajnálom, hogy
szeretlek, hogy hiányzol, hogy vágyom rád, hogy az életemet adnám neked, és
hogy te vagy az életem!
Az arcomon végig gördült egy fájdalmas, égető könnycsepp.
Két unatkozás között gondoltam rá. Folyamatosan miatta pityergek, rajta jár az
eszem.
- Jenna! - kiabált Steven az irodájából. Letöröltem a könnyeimet,
felálltam majd átsétáltam az irodájába. Kedvetlenül álltam elé. A fejem
iszonyatosan hasogatott és szédültem is.
- Már megint miatta sírsz! - mormogta Steven.
- Mást is akarsz? Vagy megint meg kell hallgatnom a szent
beszédet? - mondtam. - szeretem őt, azért sírok. Lehet ő már nem, de az érzések
ellen nem tudok mit tenni! Főnökként te is bunkó vagy! - nyitottam az ajtót. -
amúgy mit is akartál?
- Csak, hogy ezt meg kéne csinálnod! - nyújtott egy mappát.
Elindultam felé, de hírtelen három Steven állt előttem, majd egyre többen
lettek.
Nem emlékszek hogyhogy kerültem a kórházba. Utálom őket. Mindig
is távolról elkerültem.
- Hogy kerültem ide? - ültem fel. Steven egy széken ült az
ágy mellett.
- Elájultál és nem tértél magadhoz, ezért hoztalak ide! -
állt fel majd az ajtóhoz lépett. - doktorúr, felébredt! - mondta majd a
doktorral együtt jött vissza.
- Pont jókor Miss - lapozgatta a kórlapot. - Andrews. Most
érkezett meg a végeredménye. - lapozgatott tovább.
- És végül is mi a baja? - kérdezte aggódva Steven.
- Maga állapotos! - hajtotta össze a kórlapot a doktor. Nem
tudtam felfogni, amit mondott. Stevenre néztem, aki kérdően nézett vissza.
Állapotos. Csengett újra a fejemben ez a mondat, miközben Steven haza vitt
kocsival.
- Mi megmondtuk! - mondta.
- Muszáj mindig beleszólnod? - dőltem hátra.
- Oké. Ezt ráfogom a hormonjaidra! De hogy mondod el
Johnnak?
- Majd ezt én elintézem! És ne aggódj értem. - néztem ki az ablakon.
- Majd ezt én elintézem! És ne aggódj értem. - néztem ki az ablakon.
- A barátom vagy és te is megtennéd értem ugyan ezt! -
mondta. - és ha John negatívan fogja fel, hozzám mindig jöhetsz! - állt meg a
házunk előtt.
- Köszönöm! - szálltam ki a kocsiból.
- Aztán vigyázz magatokra! - mosolygott. Becsaptam a kocsi
ajtót és elindultam befelé. Azon gondolkodtam, hogyhogy fogom elmondani
Johnnak. És hogy mit fog hozzá szólni. Örülni fog? Vagy inkább elhagy?
Egyáltalán, hogy fogom neki elmondani, hisz át néz rajtam.
- Ki az? - lépett ki a konyhából John.
- Csak én! - csuktam be az ajtót. Reméltem, hogy megkérdezi,
hogy mi újság velem, és hogy miért jöttem ilyen korán haza. De semmi. Besétált
a konyhába, majd utána mentem.
- John, beszélnünk kell! - támaszkodtam a konyha pultnak.
- És miről? - nézegette a szendvicsét.
- Rólunk! A kapcsolatunkról! - mondtam. Nem fog könnyen
kijönni az a mondat.
- Hallgatlak! - indult kifelé a szendvicsével.
- Pár napja nem szólunk egymáshoz és ezen szeretnék
változtatni! - ültem mellé. Bekapcsolta a tv-t és bambulni kezdte.
- És szeretném, ha nem azt a kib*szott tv-t néznéd, ha
hozzád beszélek, de ez lényegtelen, mert levegő vagyok számodra. Te pöcs fejű
genny láda! - mondtam normális hangnemben. Bármit mondok, átmegy a fülén. - Ja
és amúgy halálos beteg vagyok, és lehet, van egy kis szifiliszem is! Meg persze
gyereket várok tőled! De ez ne is érdekeljen, csak nézd tovább azt a szenny ládát!
- mondtam. Megfogtam a távirányítót és kikapcsoltam a tv-t.
- Ezt most miért kellett? - nézett rám mérgesen.
- Mert nem figyeltél arra, amit mondtam! - dőltem hátra.
- De figyeltem! - mondta teli szájjal.
- Ó tényleg? Akkor mit mondtam úgy kb fél perccel ezelőtt?
- A kapcsolatunkról mondtál valamit! - mondta.
- Ez a baj veled John! Semmit nem veszel komolyan! - álltam
fel.
- De igen is komoly vagyok! - mormogta.
- Tényleg? Na ne mond! És miben vagy olyan komoly?
- Benned! Erről is akartam veled beszélni! - tette le a
szendvicsét.
- De jó, hogy gondoltál rám! - ültem le.
- De ez nagyon elgondolkodtató! - nézett rám.
- Szóval? - húztam fel a szemöldökömet.
- Hagyj magamra! - dőlt hátra a kanapén. Felálltam, felvettem
a kabátomat és elindultam az ajtó felé.
- Most hová mész? - kérdezte.
- Magadra hagylak! Magadban biztos jobban meg tudod beszélni
a gondjainkat. - nyitottam ki az ajtót. - majd jövök! Vagy nem. - léptem ki,
majd becsaptam az ajtót.
- És persze szeretném, ha normálisan viselkednél velem! És
megmondanád, hogy mi a bajod van velem? Vagy, hogy mi nyomja a szívedet! -
motyogtam magam elé lefelé a lépcsőn. Nem tudom, hogy merre mennyek.
Kiszelőztetem a fejem. De minek? Olyan tiszta és átlátható, mint vihar után az
égbolt. Ha az eszemre hallgatok, akkor rá hagyom hagy pukkadjon meg magában. Ha
pedig a szívemre hallgatok, addig piszkálom amíg be nem adja a derekát és
elmondja mi a baj. De már mind kettőre hallgattam és egyik sem vált be.
Ilyenkor mit tegyek? Lehet van valami csaja. De akkor miért nem mondja meg?
Miért kínoz? Vagy mit nem adtam meg neki? Oda adtam neki azt, amit évekig
tartogattam, amit az igazinak akartam oda adni és oda is adtam. Szeretem őt, de
ő mit érez irántam?
Ezen törtem magam a parkon átsétálva. Az időborongós volt,
pont olyan, mint a hangulatom. Lehetnék boldog is, hisz életem egyik legszebb
szakaszába léptem. Vagyis léptünk.
- Ó hát te vagy az? - állított meg egy lány.
- Ismerlek? - kérdeztem.
- Egy rajongó. Mindenki azt hiszi, hogy te vagy John
barátnője! - mondta. Kérdően néztem rá.
- Mert én vagyok a barátnője! - indultam tovább. Nincs idő
ilyen féltékeny picsákra.
- Akkor miért nem te vagy ezen a képen? - nyomta elém a
telefonját. John egy fekete hajú csajjal volt a képen, akivel a bulin flörtölt.
Közelebbről vettem szemügyre a képet. A fény viszonyok miatt nem láttam
rendesen.
- Amúgy minden rendben köztetek? - húzta el a telefonját.
- Nincs! Egyáltalán nincs! - emeltem meg a hangom. Nem
fogtam fel azt, amit láttam. Tudtam, hogy van valakije. Csak nem tudta titokban
tartani. Nem fáj az, amiről nem tudunk! Inkább kételkednék benne tovább, mint
hogy tudjam, hogy egy másik csajjal csókolózik.
A könnyeimet törölgetve siettem hazafelé. Ezt nem úszod meg
szárazon te szemétláda! Ha így játszunk, hát legyen vége! Elnyerted a
nyereségedet! Szabad vagy! Én vagyok az idióta, hogy hittem neki. Elhittem
minden hazug szavát. Oda adtam magamat neki. Egy elhasznált törlő kendő vagyok,
akit le kell cserélni egy nálam sokkal jobbra.
A kezem remegett. Alig bírtam kinyitni az ajtót. A szemem
már fájt a folyamatos sírástól. Mikor beléptem a lakásba John állt előttem
széttárt karokkal. Közeledett felém, de elléptem előle és becsaptam az ajtót
majd berohantam a szobámba. Becsuktam az ajtót és háttal neki támaszkodtam. Már
nem kaptam levegőt annyira sírtam.
- Jenna? - hallottam John hangját az ajtó mögül.
- Hogy tehetted ezt velem? - kiabáltam.
- Jenna beszéljük meg! - mondta lágy hangon.
- Minden ártatlannak tűnő szavadat elhittem! Átvertél!
Becsaptál! Bíztam benned! - szipogtam.
- Gyere ki és beszéljük meg!
- Nem akarlak soha többé látni! Tűnj el az életemből John! -
álltam fel, de nem volt erőm. Elfogytam. Elgyengülve csúsztam vissza az ajtón a
padlóra.
- Jenna mondani szeretnék valamit! - mondta vékony hangján.
- Már rá jöttem mindenre! Megint csak hazug szavakat
mondanál, amit elhinnék! - nyúltam a zárhoz majd elfordítottam bene a kulcsot. -
Dögölj meg! - mondtam rekedt hangon. Meg próbáltam összeszedni magamat, ami nem
nagyon sikerült. Felálltam, beledőltem az ágyba és csak sírtam és sírtam.
Szeretnék felébredni ebből a csúnya rémálomból. Szeretnék mindent újra kezdeni.
Nélküle! Legszívesebben kinyitnám az egyik ablakot és kiugranék rajta. De nem
tehetem. Várandós vagyok tőle. Tőle, aki átvert és kihasznált. Hazudott, majd
ki jól végezte dolgát szépen elfelejtett és átnézett rajtam.
Egész délután a szobámban feküdtem az ágyon. Azon
gondolkodtam, hogy mit rontottam el? Miért érdemlem ezt? Csak halálosan belé
szerettem. Ez viszont bűn? Ha igen, miért így büntetik? Rossz szenvedni és
miatta sírni. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy terhes vagyok. Bárcsak boldogok
lehetnénk együtt. Bárcsak ne lettem volna ilyen hülye, hogy hittem neki.
Már éjfél van. Egy új nap új kezdete. Sokan most bújnak ágyba a kedvesükkel, sokan már alszanak, sokan dolgoznak, sokan élvezik az életet. De hányan vannak azok, akik szenvednek valaki miatt? Például egy olyan személyen, akiben megbízol, rá bíznád az életed, hagynád, hogy meglepjen, aztán majd átver, megcsal és hazudik neked. Gyönyörű csalódni az emberekben.
Reggel nyolc óra van. A bőröndöm kész, minden fontos benne
van. Már csak én vagyok félben. Életem legszebb napja lesz a mai. Talpig
feketébe öltöztem. Az arcom sápadt volt és hófehér. Halkan nyitottam ki az
ajtót. A surranás mindig jó ötlet! Próbáltam nem nagy zajt kelteni. John a
kanapén aludt. Reménykedtem, hogy még alszik. Az ablakon bámult kifelé. Nem
akartam úgy elmenni, hogy az ő arcát látom utoljára.
- Jenna. Ne menj el! - fordult felém.
- De muszáj lesz. – fordultam meg.
- Kevesebbet foglalkozok a rajongókkal. Csak veled! - indult
felém.
- Nem. Ne ígérgess. Foglalkozz tovább a rajongóiddal. Csak a
legnagyobb rajongódról feledkeztél meg! - léptem ki az ajtón. - legyél boldog
és felejts el! - csuktam be magam mögött az ajtót. Rossz volt de valahol mélyen
megkönnyebbültem. Új életem lesz nélküle! A családommal. Szingliként!
2012. október 23., kedd
39. fejezet: Try!
Fejfájás, hányinger, émelygés, okvetlen sírás, álmatlanság,
kedvetlenség. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Bár ezek lehetnek a
terhesség jelei is, de lehet annak is a jele, hogy John így bánik velem. Semmi
kedvem nem volt kikelni az ágyból, de muszáj, mert ma van Vanessa szülinapi
bulija. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órára. Még hét óra sem volt. Ez új
rekord! Általában kilenckor szoktam felkelni. Álmosan csoszogtam át a
fürdőszobába. Ideje lezuhanyoznom. Miközben megnyitottam a zuhanyt kibontottam a
hajamat. Egy ocsmány, sápadt, élettelen, falfehér öregasszonyt láttam
visszatekinteni a tükörből. Lehajtottam a fejemet.
- Ez nem te vagy! - motyogtam magam elé. Visszanéztem a
tükörre. Nem hagyom, hogy egy pasi ezt csinálja velem! Lehunytam a szememet,
mély levegőt vettem, majd megfogattam, hogy ma átnézek Johnon. Levegő lesz,
akin csak úgy átsétálok. Nem lesz ma ő nekem se a pasim, se a barátom, se az
ismerősöm, csak egy idegen.
Miután végeztem a zuhanyozássál átmentem a szobámba.
Csörögtem csattogtam összevissza. Nem zavartattam magam, csak John van a
szobában. Vagy várjunk csak! Rajtam kívül nincs is senki a szobában. Olyan
ruhát vettem fel mint még soha és úgy kisminkeltem magam mint ha egy hivatalos
randira mennék egy jóképű, izmos és kedves férfival. Aki persze fekete hajú és
gesztenye barna szemei vannak és természetes udvarias. Nem pedig olyan bunkó,
öntelt, idióta, idegesítő, fafejű, majom, mint John.
Vörös rúzst kentem az ajkamra. Halvány alapozó és szemhéj
festék. Dobtam magamnak egy puszit a tükörben majd mosolyogva indultam el
reggelizni.
Jó ízűen haraptam bele a meleg szendvicsembe. Már majdnem
élveztem a reggelim finom, fűszeres összeállítását, amikor az ebédlő asztal
mellé állt egy idegen.
- Jó reggelt! - nyögte. - bár lehetne jobb is, ha a
telefonod fel nem ébreszt. Csörgött vagy ötvenszer! - csúsztatta a telefonomat
az asztalra. Hát igen a heti ébresztőt nem állítottam ki. Hoppá! Milyen véletlen.
Nem néztem rá csak tovább ízleltem a szendvicsemet. Nagyot sóhajtott majd
elment. Mi a baj John? Csak nem fáj, hogy számomra levegő vagy? Ugyan már túl
lehet élni! Megfogtam a telefonomat majd felhívtam Mattet.
- Szia! - szólt bele élet vidáman.
- Szia, csak azért hívlak, mert valakivel muszáj beszélnem!
- hajtottam le a fejemet.
- John még mindig úgy viselkedik? - emelte meg a hangját.
- Nem, most én nem szólok hozzá. És eléggé bevált. Kicsit rossz,
de majd megszokom. Ha neki megy nekem is sikerülni fog. - mosolyogtam.
- Na ez az nagy lány! Rúgd tökön azt a fafejűt! - mondta.
- Remélem sikerülni fog! - vittem át a tálat a konyhába.
John a reggelijét csinálta.
- Amúgy akkor az este az úgy lesz, ahogy megbeszéltük? -
kérdezte.
- Persze! - tettem bele a tányért a mosogatóba. - egy kicsi
erőszak, de nem túl durva! - változtattam erotikussá a hangomat.
- Ott van az tökfejű ugye? - kérdezte flegmán.
- Igen, itt. - nevettem. Összezúzlak John. Tudd, meg
hogyhogy fáj, hogy milyen érzés egy senkinek lenni.
- Akkor itt az ideje annak, hogy kinyisd az ajtót! - mondta.
- Oh, minek jöttél? Nem fogom kinyitni! - indultam az ajtó felé.
- Oh, minek jöttél? Nem fogom kinyitni! - indultam az ajtó felé.
- De nyisd ki, mert szétverjük Johnt! - mondta.
- Mi az, hogy verjük? - nyitottam ki az ajtót. Steven és
Matt állt előttem.
- Hű de csini vagy! - mondta Matt majd megölelt.
- Még soha nem láttalak így! - ölelt meg Steven. Behívtam
őket majd beszélgetni kezdtünk. Megbeszéltük mit kell majd csinálnom a Stevennél,
és hogy meddig dolgozom majd. Majdnem szóba jött Vanessa is, de addigra kijött
Edwarddel a szobájából.
Matt és Steven fogják "elrabolni" Vanessát és
elhurcolni a kedvenc klubjába ahol a baráti társasága várja majd.
- Edward! - sziszegtem neki. Közelebb lépett hozzám. - akkor
elviszed sétálni?
- Persze! Úgy ahogy beszéltük! Torta? - hajolt közelebb.
- Majd most megyünk érte és előkészíteni a terepet! -
suttogtam.
- Izgi lesz. Már alig várom, hogy belenyomjam a fejét a
tortába! - ördögien mosolygott. - amúgy mi a helyzet Johnnal? - ettől a
kérdéstől féltem.
- Azzal a sráccal, aki a konyhában szerencsétlenkedik? Őt
jelenleg nem ismerem! - mondtam normál hangnemben.
- Kölcsön kenyér megszárad! Tudod, mi tenné még dühösebbé? -
lépett mellém. - ha flörtölnél az egyik haveroddal! - mutatott a kanapén ülő
Mattre és Stevenre.
- De ők melegek! - motyogtam.
- Hát akkor meg? Csináld úgy mintha szingli lennél! Legyél
dögös, szexi és olyan szép, mint most. Ha az nem hozza vissza a régi Johnt,
akkor többnyire elment az esze. Mert nem csak veled ilyen. Hozzám is csak a
forgatásokon szól! Tiszta egy pancser! - hadarta. - remélem nem az lesz a vége,
hogy elhagy, mert akkor kapni fog tőlem. Erre számíthatsz! - veregette meg a
vállamat majd tovább állt.
- Jenna? - szólított meg Vanessa. Megfordultam és lehajtott
fejjelt állt.
- Mi a baj? - léptem közelebb hozzá.
- Edward elfelejtette a szülinapomat! - mondta kislányosan.
- Jaj de hogy is! - öleltem át. - biztos készül valami
meglepire!
- Legyen igazad! - lépett el tőlem. Megvontam a vállamat.
Ezzel majdnem lebuktattam saját magam.
- Na mehetünk? - állt fel Steven. Belé karoltam majd
felrángattuk Mattet és elindultunk hárman a klubbot feldíszíteni.
John szemszöge:
A féltékenység bűn? Nem hinném. Addig nem az amíg a másik
nem tud róla. Kerek szemekkel néztem, ahogyan Jenna karöltve megy el azzal a
két pénzeszsákkal. Tudom, megérdemlem, hogy így bánjon velem, de ez már egy
kicsit túl sok! Átnéz rajtam, majd két pasival lép le. Én csak bunkó voltam egy
kicsit, de meg van rá az okom. Egyszer már sikerült, hogy ilyen voltam vele és
meghozta a gyümölcsét a békülés. Egy vadállatot hoztam ki belőle azzal, hogy
nem szóltam hozzá egy napig. Mi jöhet ki belőle ha két hétig nem foglalkozom
vele? Egy nagy békülés csattanóként jól elsülne. Például megkérni a kezét,
megkérni, hogy kösse össze velem az életét, megkérni hogy legyen gyermekeim
anyja? Ez lenne életem legszebb békülése. Még akkor is, ha nemet mond, mert
forr a dühtől. Úgy is meggondolja magát!
Csak azért utálom magam amiért megríkattam. Nem gondoltam,
hogy elsírja magát. De kínzom magam azért, hogy meglepjem egy gyűrűvel.
- John beléd meg mi az isten ütött? - vágott tarkón Edward.
- a barátnőd most húzott el két pasival! Nem zavar, hogy mit fognak csinálni
hárman? - nem figyeltem rá. - esetleg gruppen? Vagy valami mást? Jenna
mostanság elég gyenge! Mert valami töketlen megbántotta! - ült velem szembe le
az asztalhoz.
- Jaj, Edward! Nem csináltam semmi rosszat. Majd megtudod,
hogy miért csinálom azt, amit csinálok! - haraptam bele a második
szendvicsembe.
- Remélem nem egy ribanc miatt! - rúgott belém.
- Edward állj már le! - rúgtam vissza. - egy ribanc miatt
csinálom ezt! Jennának hívják, és SOHA nem csalnám meg! – hangsúlyoztam a soha
szót.
- Akkor miért csinálod ezt vele? - emelte meg a hangját.
- Várj türelemmel! - álltam fel.
- Én tudok várni, de Jenna nem sokáig! Két pasival lépett
le. - motyogta. Ettől félek! Tudom, hogy nem csalna meg, csak bosszút áll és
várja, hogy forrjon bennem a vér. Amit már elért azzal, hogy szexin öltözött
fel és gyönyörűbb, mint valaha. Soha nem láttam még így kisminkelve.
- John, és arra nem gondoltál, hogy...
- Nem! Nem gondoltam semmire! Edward állj le a
találgatássokkal és hagyj békén! - indultam a szobába. Zokogó hangot hallottam
Vanessa szobájából. Kopogás nélkül nyitottam be.
- Hagyjál! - mondta Vanessa.
- Nem hagylak! - ültem le mellé. - mi a baj?
- Mindenki elfelejtette a szülinapomat! - szipogta.
- De hogy is! - próbáltam nyugtatni.
- Te sem köszöntöttél fel! - nézett rám mérgesen. - és
Jennáról is megfeledkeztél! - húzódott el tőlem. Na ezt nem akartam, már ő is
ezzel jön.
- Én nem feledkeztem meg rólad! Én csináltattam neked azt a párnát,
amin Edward van félmeztelenül!
- Tényleg! De Jennával miért bánsz így? - nézett a szemembe.
Azt várja, hogy őszinte legyek vele.
- Szeretném meglepni valamivel! - mosolyogtam.
- És akkor így kell vele bánni? - állt föl.
- Egyszer már bevált és nagyon jó vége lett! - indultam
kifelé.
- Csak ne hogy rosszul süljön el! - mondta utánam. Átmentem
a szobába készülődni a nagy meglepetés partira.

- MEGLEPETÉS! - kiáltott fel mindenki mikor belépett Vanessa
és az a két pénzeszsák. Nem tudtam levenni a szememet Jennáról. Végig néztem
ahogyan oda adja az ajándékát Vanessának és mosolyogva nézi az örömét, majd
elmegy társalogni. A klub pultjához ült le. Valamit rendelt. Mosolygott, de a
látszat csal. Tudom, hogy belülről szétfeszíti a bánat. Kerek szemekkel néztem
ahogyan lehúzza a pezsgőt, majd kér még egy pohárral és oda sétál hozzá az a
öltönyös jól fésült selyem fiú.
- Min csodálkozol ennyire? - kérdezte egy ismerős hang. Majd
rá néztem. A távoli unoka tesóm volt Erica.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- Én is örülök, hogy látlak! Amúgy Edward hívott! - mondta.
A tekintetem vissza vándorolt Jennára. Idegesített, hogy azzal a pasival
nevetgél. Nem bírtam tovább.
- Kit nézel ennyire? - kérdezte Erica.
- Ott van a barátnőm! - biccentettem a fejemmel Jennára.
- Ó, és pasizik?
- Nem, csak bosszút áll! - néztem Ericára. - nem játszanánk
el, hogy flörtölünk? - kérdeztem mosolyogva.
- Ezer örömmel! - kacagott.
- Remélem elhiszi! - mondtam.
- El fogja, ne aggódj! - fogta meg a vállam.
- Érkezik a torta! - kiabálta valaki a tömegből. Mindenki
körbe állta Vanessát és elkezdtük énekelni a Happy Birthday-t. Jennát nem
láttam sehol. Lehet meglátott Ericával. Csak egyben van igaza, hogy sokat
vagyunk a rajongókkal. Nehéz haza menni később. Nehéz nem vele foglalkozni és
nem ránézni.
- Gyere már! - rántott el Erica. Elhúzott egy kis privát helységbe.
Kábé fél óráig beszélgettünk mikor eluntam magam. Ericának ez az egyetlen
hátránya hamar elunja magát az ember mellette. Felálltam és azzal a mondattal,
hogy wc-re megyek otthagytam. Kisétáltam a klub elé levegőzni. Kell egy kis
friss levegő. Túl sok az, amit az egész héten végig csináltam. Mikor kinyitottam
a klub bejárati ajtaját megdermedtem. Nem akartam elhinni ezt, amit láttam.
Csak képzelődök, és nem lehet igaz. Lehunytam a szememet.
- Nem lehetséges az, amit itt látsz! Csak képzelődsz! -
motyogtam majd kinyitottam a szememet. Jenna hozzá bújt ahhoz a taj paraszt,
rámenős, bunkó, akaratos állathoz. Tom Conrad, már a neve is egy gyökeret
ábrázol. De miért pont hozzá bújik? Ez volt az i-re a pont. Miattam ölel mást!
Miattam sír. Miattam viselkedik így. Miattam flörtöl mással. Valahol fáj és
gyötör. Mit tettem? Magamat kínzom, de megérdemlem.
Megfordultam és visszamentem. Már nem sokáig bírom ki, hogy
nem érezhetem őt, ölelhetem át. De majd bepótolom miután megkértem a kezét.
Felvettem a zakómat és elindultam hazafelé. Siettem, már majdnem rohantam.
Megevett a féltékenység. Leginkább magamat okolom e miatt, de valahol Jenna is
hibás. Pont azon a kivagyok mi vagyokon kell vigasztalódnia, aki zaklatta és
csak szexet akart tőle? Hát jó legyen ezt is megérdemlem. De én nem csináltam
semmit. Miért vagyok ilyen? Lehet, azért mert izgulok, még nem mostanság
tervezem, hogy megkérem a kezét. Még nem forr benne eléggé a vér. Ha így
haladok felrobbanok a vágytól!
Mikor beléptem a lakásba láttam, hogy Tom nagy léptekben
halad kifelé.
- Ó itt van a dicső Rómeó! - állt meg velem szembe
összekulcsolt kezekkel.
- Húzz innen! - emeltem meg a hangomat.
- Szerintem te vagy az akinek nincs itt keresni valója! Vedd
már észre magad! - indult kifelé. Neki ment a vállamnak majd becsukta az ajtót.
Elindultam a kanapé felé. Jenna édesebbnél is édesebbnél aludt. Közelebb mentem
hozzá. A sminkje lefolyt. Nem is ölelte Tomot, hanem kisírta magát a vállán, miattam.
Nem tudom tovább kínozni se őt, se magamat.
Átkaroltam a hóna alatt és combjánál. Felemeltem, majd
bevittem a szobába. Úgy aludt, mint a bunda. Mikor letettem az ágyra,
betakartam és egy lágy puszit adtam az ajkaira.
2012. október 20., szombat
38. fejezet: Talán?
Már péntek van. Az ikrek a Big Adventures új szériáját
forgatják, Vanessa fő sulin, én pedig várom, hogy behívjanak egy
állásinterjúra. Kisebb rendezvényeket kellene meg szerveznem. Ezt tanultam két
évig a fő sulin, de ott hagytam. Szerelmes lettem és amúgy sem adtam be a
disszertációmat. Vagy év ismétlés, amit nem akartam, vagy kiraknak, amit
megelőztem azzal, hogy leléptem.
- Jenna Andrews? - lépett ki egy elegáns hölgy az egyik
irodából.
- Itt vagyok! - álltam fel. A szívem majd ki ugrott a
helyéről.
- Jöjjön. Mr. Clark már várja! - nyitotta kijjebb az ajtót.
Lassan besétáltam rajta, majd egy ismerős csaj sétált el mellettem. Direkt neki
vágta a vállát az enyémnek.
- Azért lehetnél egy kicsit udvariasabb is! - fordultam meg.
Szoknya volt rajta ami a combjához simult és egy hófehér blúz.
- Az állást betöltötték pancserkám! - fordult meg. Mikor
megláttam, hogy ki ő nem hittem a szememnek. Tracy McMasin. A gimnázium ribanca
volt. Szebb szavakkal élve.
- Úgy látom megint a mű adottságaiddal remekeltél! - mutattam
mély dekoltázsára. Köztudott, hogy minden pasit az ujjai közé csavart csak
megtartani nem tudta őket. Majd vigasztalódott egy másik srácon.
- Meg kell mutatni amim, van! - nyávogta.
- És az eszedet is megmutattad? - nyávogtam közben a hajamat
csavargattam. - ó jaj bocsi! Neked nincs mit megmutatni! - mondtam. Furán
nézett rám.
- Bemehet! - szólt a titkárnő.
- Na, most megyek. Meg mutatom, amid nincsen! - dobtam egyet
a hajamon, megfordultam és elindultam az iroda felé.
- Jó napot Mr. Clark! - nyitottam be. Sötét volt az egész
irodában. Csak az asztali lámpa égett.
- Foglaljon helyet! - mutatott a vele szemben lévő székre.
Elfoglaltam a helyemet, majd belekezdett az életrajzomba.
- Két év egy elég jó főiskolán. Kitűnő érettségi! - sorolta.
- és az édesapja egy világhírű cég vezérigazgatója!
- Az apám cégét hagyjuk ki! - mondtam. Mindig is utáltam, ha
a szüleim híressége alapján osztanak be.
- Ha azt nem nézzük, akkor is te vagy a nyerő! - dobta le az
asztalra az életrajzomat. Az arcát nem igazán láttam. - amúgy i ismerlek,
szóval ez már egy előny! - hajolt előre.
- Steven? - tátott szájjal néztem rá.
- Hát igen! Idekerültem. - mosolygott. Stevent a gimiben
ismertem meg. Két évvel idősebb, mint én. Jó barátok voltunk, és elég régen
hallottam róla.
"Első napom a suliban. Gólya vagyok, és azt sem tudom,
hogy mi hol van, csak a mosdót. Kémia termet kerestem mikor már becsengettek.
Hogy ilyenkor tudnak eltűnni a termek! Tétlenül álltam a folyosó közepén.
Forgolódtam, hogy merre menjek. Elindultam a folyosó vége felé, mikor kivágod
ott az egyik ajtó. Szédültem huppantam le a fenekemre.
- Oh, bocsi nem láttalak! - nyújtotta a kezét egy idegen.
- Most már tudod, hogy nem kell erősen kivágni az ajtót! - álltam
fel saját magam. Felvettem a táskámat és mentem tovább.
- Eltévedtél? - kérdezte. Forogtam körbe körbe, de nem
tudtam, hogy merre menjek.
- Öhm nem. Csak keresek valamit! - néztem az órarendemre. 3-mas
terem. De az merre van?
- És mit keresel? - lépett közelebb.
- És mit keresel? - lépett közelebb.
- A kémiait! - fordultam felé. Elmosolyodott majd a mögötte
lévő ajtóra mutatott. Nagy betűkkel ki volt írva, hogy KÍSÉRLETI!
- Szóval ez a hármas?! - mondtam kínosan.
- Az új diákok mindig eltévednek! - nevetett. A kis
balesetből az lett, hogy nem mentem be kémiára. Első napon úgysem írtak be.
Egész órán vele beszélgettem, majd minden szünetben, majd két éven
keresztül."
- Hát akkor majd személyesen értesítelek! - kísért az
ajtóhoz.
- A címem...
- Rajta van az önéletrajzodon! - mosolygott.
- Ja tényleg! - vakartam meg a tarkómat.
- Semmit nem változtál! - nevetett.
- Én nem ezt mondanám! Tényleg és mi van a csajokkal? Volt
már valakid? - tetettem fel e fura kérdést.
- Nem volt még csajom. De nem is lesz! Fiú párti vagyok! -
mondta. Kerek szemekkel néztem rá.
- Hát akkor sok szerencsét! - veregettem vállba. - Nekem
mennem kell. Aztán remélem, jó hírekkel látogatsz meg! - nyitottam ki az ajtót.
- Ha nem veszlek fel, aminek az esélye nulla, akkor is
meglátogatlak. Jó lenne egy beszélgetős napot tartani! - mondta. - aztán
vigyázz magadra. Ne, hogy eltévedj! - kiabált utánam. Mosolyogva léptem ki az
irodaházból.
- Na ugye megmondtam, az állást betöltötték! - nyávogta
Tracy.
- Most már tényleg be! - mentem el mellette úgy, hogy rá sem
néztem. Elindultam hazafelé. Azon gondolkodtam, hogy vajon otthon vannak-e már
az ikrek. Három napja alig láttam Johnt. Mindig későn jött és koránt mentek el.
Ebből csak az a fura, hogy Edward hamarabb jött haza, mint John. Bár lehet
Liemmel volt és lazultak valamelyik kocsmában.
- Jól elvagy! - zökkentett ki Matt.
- Oh, bocs! - néztem rá.
- Min gondolkodtál? - kérdezte.
- Csak bambultam! - vágtam rá.
- Ismerlek! - lökött rajtam egyet.
- Jaj jól van! Johnon gondolkodtam. - löktem vissza.
Elmeséltem neki az egész kapcsolatomat Johnnal. Nem örült neki, hogy alig foglalkozott
velem az elmúlt pár napban. Majd ötleteket adott, hogy hogyan keltsem fel John
figyelmét magamra. Ölezzek kihívóan és legyek szexi! Ez már meg volt és
szerintem már unja, hogy mindig ilyen vagyok. Változtatnom kell!
- Amúgy pont hozzád indultam! - mondta miközben beléptünk
egy cukrászdába.
- De te nem is szereted annyira a sütit! - mondta halkan a
fülembe.
- Kell egy kis kalória! - mondtam majd kiválasztottam négy
különböző süteményből hatot-hatot.
- Ezt mind meg fogod enni? - kerekszemekkel nézett rám Matt.
- Szerinted egyedül élek? - nyomtam a kezébe az egyik
pakkot. - két éhen kórász, agyilag nyolcévessel élek együtt pár napja. -
nyomtam a másik kezébe egy másik fajta sütit. Kifizettem őket, majd
elindultunk. Eléggé csiklandozták az orromat az illatok. Mikor haza értünk
azonnal neki estem az egyiknek!
- Hmmm! Ez isteni! - nyámmogtam. Finom krémes. Nem tudom, mi
van velem. Soha életemben nem ettem meg egy egész szeletet, de már a másodiknál
járok, és úgy érzem, hogy fér még.
- Nektek van Nintendo Wii-tek? Le kell dolgoznod azt a sok
sütit! - kiabálta Matt.
- Mindjárt megyek! - ittam egy pohár vizet majd csatlakoztam
Matthez. - Na és mivel játszunk? - válogatott a lemezek közül.
- Van az a Boxolós! Szét kell, hogy verjelek! - mondtam.
Matt betette a lemezt majd vártunk míg betölt.
- Na nézzük milyen vagy dagi! - húzta az agyamat. Felálltam
majd bemelegítettem a vállamat.
- Most ettem meg pár energia bombát. Szóval véged van! -
mondtam magabiztosan. Kiválasztottuk a karaktereket majd elkezdtünk
"verekedni". Ütöttük egymást ahol csak tudtuk. Kétszer én győztem,
háromszor pedig Matt. Kifulladva dőltünk le a kanapéra.
- Lúzer vagy dagi! - lökte meg a lábamat a lábával.
- Nem vagyok dagadt! - vágtam gyomorszájon, mire
összerándult.
- Ki is a lúzer? - álltam fel, majd elindultam a konyha felé
egy kis frissítőért, mikor csengettek.
- Ez meg ki lehet? - fordultam az ajtó felé. Mire oda értem
csengetett vagy harmincszor.
- Nyitom már! - fordítottam el a zárat az ajtón majd
kinyitottam.
- Maga Jenna Andrews? - mondta Steven mély hangon. Öltöny
volt rajta és kihúzta magát, így úgy nézett ki, mint egy rendőr.
- Ne hülyéskedj már! Gyere be! - rántottam be Stevent, majd
becsaptam az ajtót.
- Hoztam csokit! - nyomta a kezembe a bonbont. Kibontottam,
majd mire majdnem beleharaptam az egyikbe Matt köhintett egyet.
- Oh, jaj, de udvariatlan vagyok! - kísértem oda Matthez
Stevent. - nem tudom, hogy ismeritek-e egymást! Bár nem is ismerhetitek
egymást. - legyintettem. - Ő Matt. Ő Steven. Most már ismeritek egymást és
ehetem a csokimat! - hadartam majd leültem a kanapéra és az ölembe vettem a bonbont.
- Nem kéne annyit enned dagi! - mondta Matt.
- Ne velem törődj már! - vettem a számba egy szív alakú
mogyoró krémes csokit.
- Csak egyet adj! - nyúlt az egyikért.
- Nem nyúlkálsz! - csaptam a kezére. Elhúzta majd kérdően
nézett rám.
- Ezt én kaptam! - fordultam el tőle. - majd megkínállak. -
kaptam be még egyet.
- Veled valami komoly probléma van! - mondta Steven.
- Te aztán meg se szólalj! - tettem le az asztalra a bonbont.
- Nem annyira komoly! - szólt közbe Matt. Próbáltam nem
figyelni rájuk, hogy milyen betegségeket találnak ki és hogy mi bajom lehet.
Lehet hízókúrán vagyok, de az lehetetlen, mert dagadt vagyok. Lehet alkohol
elvonási tüneteim vannak, de ez is lehetetlen mert nem iszok. Lehet vírusos
fertőzést kaptam el az egyik nyilvános wc-ben. Lehet fogyókúrán vagyok, de ez
szint úgy lehetetlen mert csak hízok tőle. Na igen ők az én legjobb két fiú
barátom. Elég kedvesek, nem de? Lehet a betegségek közül válogatnom.
- Vagy tudom már mi a baja. Sokat eszik, veszekszik, jó nagy
étvágya van. Az előbb nyomott be három krémest. - mondta Matt.
- De nem is szereti annyira a sütiket! - csodálkozott
Steven.
- Épp ez az! Szerintem... - kezdett bele Matt.
- Terhes vagy! - mondták egyszerre.
- Ti hülyék vagytok! - álltam fel majd elindultam a konyha
felé. Ezek tényleg nem normálisak. Esélytelen, hogy az legyek! Bár lehet, van
benne némi igazság. Össze vágtam pár sütit közben ezen gondolkodtam.
- Szia! - kiabálta John. Elmosolyodtam. Hamarabb haza jött,
mint Edward. Csalogatták a szememet a sütik, de megálltam magam és nem ettem
bele.
- Szia! - lépett be John a konyhába.
- Szia! - mosolyogtam rá, majd elindultam felé.
- Ki az a két pasi a nappaliban? - kérdezte.
- Barátok! - tettem a kezemet a nyaka köré, majd megpusziltam.
Elidőztem rajta egy ideig. Teljes három napja még ennyit sem kaptam. Hátrálni
kezdtem közben lágyan csókolni kezdtem.
- Hmm, te aztán ki vagy éhezve! - nyomott neki a
konyhapultnak. - délután ráérek! - ültetett fel a pultra.
- Mutatnál egy kis ízelítőt? - húztam közelebb a lábammal
magamhoz és vadul falni kezdte az ajkaimat. Hosszú percek teltek el így
miközben annyira beleéltem magam a csókba, hogy összetúrtam égnek álló haját.
- Édes, a hajamat ne! - hajolt el tőlem. - pihenek, egy
kicsit aztán a tiéd vagyok! - kacsintott majd elindult kifelé. Leszálltam a
pultról majd kivittem a sütit. Matt és Steven látszatra jól kijönnek egymással.
Legalább is már jól tudnak közösen piszkálni engem.
- Meg volt a heti lámúr? - kérdezte Matt.
- De, hogy is! Lelőhetetlen hétvégén! - ültem le közéjük a
kanapéra.
- Ő a pasid? - csodálkozott Steven.
- Igen! - vigyorogtam.
- Fogalmazhatnánk úgy is, hogy Ő az aki teherbe ejtette! -
vett el egy sütit a tálról Matt.
- Jaa, így már értem. - mondta Steven.
- Nem vagyok terhes! - mormogtam. Matt és Steven megint
elkezdtek piszkálni. Ezért ilyen durcás. Ezért ilyen makacs. Ezért ilyen
hisztis. És még ezer példa a terhességemre. Nem bírtam tovább ezért
bevallottam, hogy tényleg az vagyok. Kárvolt hazudnom. Közben hazajött Edward
és elment Johnt felébreszteni. Most már neveket adnak a hasamnak és már
egyetemet is választottak neki. Miszerint orvos lesz és az Oxfordra fog járni.
- Jó elég lesz! Még jó, hogy nem adjátok férjhez! - álltam
fel a hasamat fogdosva.
- Az jött volna a három gyerek után. - mondta Steven.
- Áh, nekem mennem kell. - állt föl Matt.
- Én is megyek! - mondta Steven.
- Aztán vigyázz a babyre! - adott egy puszit az arcomra
Matt. Elbúcsúztunk a soha viszont nem látásra majd megkönnyebbülve csuktam be
az ajtót. Lehet igazuk van, de mit fog hozzá szólni John? Örülni fog? Vagy
elhagy? Ne legyünk negatívak! Még semmi nem biztos. Mindenesetre mosolyogva
indultam el a szobám felé. Mikor beléptem és megláttam, hogy Ed haját csinálja,
azonnal lehervadt.
- Már megint mentek? -álltam mellé.
- Igen. Fantalálkozó lesz. - mondta mosolyogva John. Vele
szembe álltam, a szekrénynek dőltem és lesütöttem a tekintetemet. Már megint
hozzájuk megy. Egész héten csak velük foglalkozott. Mintha én nem is léteznék.
- Azt mondtad, hogy ma... -és beindította a hajszárítót.
- Mit mondtál?- kiabálta. Legyintettem és kimentem a
szobából. Bementem a fürdőbe, lehajtottam a WC ülőkét és ráültem. Gondolkodni
kezdtem a kapcsolatunkról Johnnal. azt ígérte, hogy szabad lesz délután. De már
napok óta hozzám se nyúlt. Még egy csókot sem adott. Mintha csak egy lakótárs
lennék. Már lehet, nem szeret? Az arcomon egy forró könnycsepp folyt végig.
Sírásom egyre inkább hisztérikussá vált. A hányinger kerülgetett. Felnyitottam
a WC ülőkét és kiadtam magamból. Elgyengülten ültem a hideg padlón. Felhúztam a
térdem, átkulcsoltam a kezemet, és ismét gondolkodni kezdtem. Nem tudom mi lesz
így velünk. A rajongókkal többet van, mint velem. Lehet, van valakije, és
titkolja.
- Minden rendben? - kopogtatott be John. Nem válaszoltam
neki. Valamit suttogtak.
- Bejöhetek? - dugta be a fejét Edward.
- Persze. - szipogtam.
- Mi a baj? - guggolt le elém.
- Csak az, hogy elméletileg a barátnője vagyok,
gyakorlatilag meg a szobatársa. - mondtam szipogva.
- Ezt meg kell beszélnetek. - nyújtotta a kezét. Felhúztam
magamat és egészen a szobáig tolt. Becsukta az ajtót és kettesben hagyott
minket.
- Na mi ez a hisztizés? - igazgatta a haját.
- Azt mondtad, hogy ma délután szabad vagy! - kulcsoltam
össze a kezemet.
- Amint látod változott a helyzet. - mosolygott.
- Mondtam már, hogy a barátnőd vagyok. Vagy egyáltalán, tudsz
róla? - emeltem meg a hangom.
- Igen tudom. És szeretlek! - lépett felém.
- Akkor miért mindig a rajongókkal vagy?
- Féltékenykedsz? - kérdezte.
- Nem. Ezt csupán csak elhanyagolásnak nevezném. - ültem le
az ágyra.
- Sajnálom! - ült mellém. - majd bepótoljuk.- simogatta a
karomat. Azt hiszi, hogy ennyivel el van intézve?
- És mikor lesz az a majd? - húzódtam el tőle. - két hónap
múlva? Esetleg évek múlva? - álltam föl.
- Ha engednéd, hogy bejelentsük a sajtó előtt. Majd akkor. -
megfordultam és kimentem a szobából. Nem akartam megint végig hallgatni a szent
beszédét.
- Na mi volt? - lépett mellém Edward.
- Semmi. Mindegy hagyjuk! - fordultam el tőle.
- Mikorra haza jövünk, csípd ki magad. Beszélek vele! De
aztán szexis legyél. – mosolygott majd bement a szobába. Ismét a hányinger
kerülgetett. A WC-re siettem. Megint hánytam. Nem tudom, mi van velem. Már napok
óta tartó émelygés, hányinger, hányás. Ez a terhességnek a jelei, de nem vagyok az. Remélem nem vagyok
az!
- Na szia. Megyünk. Majd jövünk! - kiabálta Edward. Bementem
a szobába, és ruhát kezdtem keresni. Semmi szexis, semmi kihívó. Mikor
megtaláltam az ideális ruhát, felvettem és vártam. Fel-alá járkáltam a szobába.
Vajon sikerülni fog? Mit fog szólni? Be fog indulni?
Ha most nem megyek el WC-re összehányom magam. Kiadtam
magamból. Már nem merek enni sem. Lehet lesz itt valami. Mármint lehet megérzi
a szervezetem. Elgyengülve dőltem az ágyra. Vártam és vártam. Egy kicsit
elaludtam. De hallottam mikor megérkeztek. Tetettem magam, mintha mélyen
aludnék. Résnyire kinyitottam a szemem. Mögöttem ült az ágyon. Semmi puszi. Még
be sem takarna. Vártam egy kicsit, hátha megtörik a jég. De semmi. Nem bírtam
tovább.
- Kösz. - ültem fel az ágyon.
- Most mi van?- fordult felém.
- Gondolom, láttad, hogy "aludtam" és be sem
takarnál, vagy egy puszit adni. Nem, te csak nyugodtan foglalkozz a
rajongókkal. - álltam föl. - bár mondjuk, csomó rajongónak adtál puszit, szóval
nekem nem kell adnod, mert véletlenül még...- és elindultam kifelé. A hangom
elcsuklott.
- Véletlenül még? - mondta utánam. Megálltam és
megfordultam.
- Elkapnék valami kórt. Csak tudd, ebből elegem van. Többet
foglalkozol velük, mint velem. Elég volt. Nem bírom tovább. - megfordultam és
elindultam kifelé.
- Nekem meg a féltékenykedésből van elegem. Mindig ezzel
jössz. - emelte meg a hangját. Nem bírtam tovább. Az arcomon egy könnycsepp
gördüld végig. Kinyitottam az ajtót és visszafordultam.
- Igen féltékeny vagyok, mert szeretlek, de én már nem
tudom, hogy te mit érzel. - mondtam elcsukló hangon. Soha nem sírtam, mikor
valakivel veszekedtem. De ez más.
- Én is szeretlek. De ez a hét fullra be van osztva.
Interjú, sajtó, koncert. Egyáltalán tudod milyen sztárnak lenni? - kiabálta.
Egyre jobban folytak a könnyeim.
- Nem. Nem tudom! De kezdem átérezni. - csaptam be az ajtót.
Kimentem a nappaliba. Leültem a kanapéra és sírtam. Soha nem kiabált velem.
Egyszer sem veszekedtünk annyira hogy ez kijöjjön belőle. Valaki belépett az
ajtón. Letöröltem a könnyeimet és próbáltam tettetni, hogy minden rendben.
- Oh szia. – lépett közelebb hozzám Vanessa. Csak
legyintettem neki. - mi a baj? - leült mellém, átkarolt és magához húzott.
- Minden. Semmi nem jön össze. - bújtam hozzá.
- John igaz? - hajolt el tőlem. Bólogattam, majd magához
szorított. - majd megoldódik. - egy puszit adott a homlokomra. - jobban vagy
már?
- Igen. - a fejem iszonyatosan hasogatott. Felálltam és
elindultam a szoba felé. Minden forgott körülöttem. Mikor benyitottam a szobába
már John aludt. Nem öltöztem át, csak simán befeküdtem mellé, háttal. Egész
este nem aludtam néha még zokogtam is. Csak azon gondolkodtam, hogy mi lesz
ennek a folytatása.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)