25. fejezet: Váratlan vendég

Ott sem volt. Csak egy papír fecnit találtam az asztalomon. Oda sétáltam és elvettem. Félénken nyitottam szét.

"Sajnálom! Gabi." tehát lelépett. Ennyivel elintézett. Kisétáltam a nappaliba Vanessához kezemben a papírdarabbal.

- Elment! - álltam a kanapéhoz.

- De miért? - állt fel.

- Nem tudom. Ez elég érdekes.

- És akkor most hogyan tovább? - lépett mellém.

- Nem tudom. Egyedül maradtam. Mindenki itt hagy! - sütöttem le a tekintetemet.

- De hogy is! - fogta meg a vállam. - egyedül vagyok én is. Költözz hozzám.

- Biztos? - kérdően néztem rá.

- Miért ne? - vonta meg a vállát.

- És a hódolód nem fog bizakodni?

- De hogy! Még amúgy sem tartunk ott. Sőt még az sem biztos, hogy lesz köztünk valami.

- Ah. Na jó úgy is bekell számolnod róla. Meg nekem is van mit mesélnem. - indultam a szobám felé.

- Tényleg! Én haza megyek keresek valami ágyneműt. Meg összébb pakolok. Addig tedd el a ruháidat. Más nem kell. - hadarta. - na majd érted jövök. Puszi. - lépett ki az ajtón majd becsapta maga után. Bementem a szobámba és megláttam a bőröndöt az ágyamon. Kinyitottam a szekrényemet és minden ruhát kiválogattam, ami a legfontosabb és ami a legtöbbször van rajtam. Ismét a bőröndre pillantottam, elgondolkodtam rajta, hogy miért hagyta itt. Talán azért, hogy legyen miért visszajönnie és valami ide kösse? Már majdnem szét húztam mikor megcsörrent a telefonom.

- Tessék .- szóltam bele a telefonba. Annyira lekötött a bőrönd, hogy meg sem néztem a kijelzőt.

- Maga Jenna Andrews? - kérdezte egy elég ismerős hang.

- Szerencséje van. - húztam vissza a kezemet.

- Ma délelőtt a kávézó előtt beleütközött egy kisebb csoportba. - vázolta a történteket. Lehet egy rendőr?

- Igen így volt. De nagyon siettem. - mondtam félénken.

- Ha elmondja hová, nem esik bántódása a barátjának! - követelőzött. A szívem majd nem kiugrott a helyéről.

- A céghez ami a szüleimé volt. És ellenőrzés volt és nekem is jelen kelet lennem. - hadartam. Nem tudtam mit mondani. Nagyon félek az ilyenektől. Hangos kacaj hallatszódott a vonal másik végéről.

- Csak ott voltál? - nevetett. Fura nevetéséről azonnal fel ismertem.

 -Ja meg persze belebotlottam pár jóképű izmos férfiba, akik fel váltva vittek el a céghez. - mondtam.

- Sajnálom, de a barátjának most törték szét a szívét.

- De ugye nem súlyos? Egy nagy puszival és egy nagy öleléssel megbocsájtasz? - mondtam kislányosan.

- Annak örülnék a legjobban.

- Tudod ezzel csak azt akartam mondani, hogy...

- Hiányzol. - mondtuk egyszerre.

- Mi lesz majd később ha még csak ma mentetek el? Megfogok őrülni.

- Én már megőrültem. - hangjában hallatszódott a szomorúság.

- Na és milyen újra otthon? - ültem le az ágyra. A szemem ismét a bőröndöt vizsgálta.

- Hát kicsit rossz kicsit jó. A rajongók a reptéren majdnem szétszedtek. Csináltunk mindenkivel képet meg autogramokat adtunk. - sorolta.

- Aha. Jó lehetett nekik.

- Örültem volna ha te is ott vagy, de hát... - sóhajtott.

- Sok elintézni valóm van.

- Tudom.

- Jaj istenem. Úgy szeretném ha most át ölelnél. - dőltem a bőröndre.

- Kinyitottad már?

- A mit? - mintha nem tudnám mit.

- Az ablakot mégis mit? A bőröndöt. - nevetett.

- Még egyiket sem nyitottam ki.

- Akkor nyisd ki a bőröndöt. Most! - utasított.

- De csak jö...

- Nyisd ki! - vágott a szavamba. Hát jó. Elhúztam a cipzárt majd kinyitottam. Egy hatalmas nagy maci ugrott ki belőle.

- Oh de nagy! - szorítottam magamhoz, majd belenyomtam a fejemet. Olyan puha volt és erős férfi spray illata volt.

- Tetszik? - kérdezte.

- Még szép. - szagoltam ismét meg a macit. - és olyan illata van mint neked!

- Gondoltam valaminek emlékeztetnie kell rám. - macira néztem majd Johnra gondoltam.

- Te mióta vagy szőrös?

- Tudod hogy képletesen értettem.

- Ah.

- Legalább ölelgethetsz valakit úgy mint engem. Már előre sajnálom a macit. - mondta majd valami susmogást hallottam a háttérben. - nekem most mennem kell. Ezer csók. Szeretlek. - majd kinyomta. Még el sem tudtam köszönni.

Eldobtam a telefont majd a macira borultam. Olyan jó puha volt meg selymes és jó nagy vagyis hatalmas. Már majdnem elaludtam mikor valaki kopogott. Kimásztam a maciból és az ajtóhoz indultam.

- Haló valaki?! - hallottam egy ismerős hangot.

- Itthon vagy?

- Jövök már! - mentem végig a rövid folyosón.

- Na végre hogy itt vagy! - indult felém.

- Álljon meg! - utasítottam a kezemmel is.

- Először is. Mit keres maga itt? Másodszor, hogy jött be?

- egy hírrel jöttem. És nyitva volt az ajtó. - elmerengtem egy kicsit rajta. Mit keres itt a cég fő-fő főnöke?

- Üljön le! - mutattam a kanapéra majd a konyha felé indultam. - kér valamit inni? - kérdeztem udvariasan. Nem tudom mit akarhat tőlem.

- Köszönöm nem kérek semmit, inkább jöjjön beszélgessünk. - ütögette meg a kanapét. Félénken elindultam felé majd leültem mellé.

- Szóval. Nem akarok magára ijeszteni, de... - ha már így kezdődik csak rossz lehet. - a szülei nagyszerűen irányították a céget. A unoka bátyja pedig egyszerűen egy tuskó paraszt. Már bocsánat. Az alkalmazottak úgy bánik mint a kutyákkal.

- Akkor miért nem rúgja ki? Maga a fő fő főnök.

- Mert nem tehetem meg mert maga átadta a jogait Ryannek. Már mint az örökségét.

- Most már tudom hogy ökörség volt,de én még akkor főiskolán voltam.

- Figyeljen kedves. A szülei vitték a csúcsba a céget. Világszerte ismert, de azóta mindenki tőlük rendel. Az édesapját nagyon becsültem. Olyanra is képes volt mire mások nem. Az édesanyja pedig... Húú gyönyörű volt,csinos ezt ne vegye rossz névre. És kedves segítőkész. Képes volt azokat a megbízásokat elvállalni, amit az édesapja nem mert. Így lett ilyen nagyra a cég. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy akkor lenne igazi vezetője a cégnek, ha az édesapját és édesanyját összegyűrnénk egy emberre. - állt fel. Majd folytatta. - ilyen ember kéne a cégnek. És ez a személy maga. - értetlenül néztem rá. Egy névjegy kártyát csúsztatott az asztalra.

- Ha érti mire célzok, hívjon! Vagy megtalál a cégnél is. - mondta majd kisétált az ajtón. Felvettem a névjegy kártyát és alaposan szemügyre vettem a lapot. Michael Bross. Vezérigazgató.