24.fejezet: Fotózás

Rádobtam az ágyamra a bőröndöt és a telefonomra néztem. Öt nem fogadott hívás és három üzenet. Háromszor hívott Roger és kétszer Ryan. Majd visszahívom őket. Az egyik üzenetet nyitottam volna meg mikor Vanessa hívott.

- Igen? - vettem fel a telefont.

- Mire való a telefont? Nem tudsz válaszolni? Vagy valami életjel?-kiabálta.

- Jó na. Búcsúzkodtam na.

- Na ezt elnézzük. Azonnal told be a feka segged a céghez. Kicsit nagyon felborult minden. Van öt perced hogy ide érj! - szakította meg a hívást Vanessa. Eltettem a telefont és ki siettem a szobámból. Felkaptam a kabátomat majd a cipőmmel szerencsétlenkedtem.

- Gabi elmentem! - kiabáltam, de semmi válasz nem jött. Biztos ő is elment, vagy zenét hallgat. Becsaptam az ajtót és lefelé kezdtem sietni. Általában négy-öt perc mire leérek. Most volt vagy fél perc.

- Hová siet kedves? - nyitotta az ajtót a gondnok.

- A céghez. - lihegtem.

- Áh már értem. Sok szerencsét! - kiabálta utánam a csapó ajtóból. Nem is értem miért kívánt sok szerencsét. Na mindegy. Próbáltam fogni egy taxit, de egy sem jött arra.

- A francba. - motyogtam. Ránéztem az órámra és már alig pár percem volt oda érni. Futni kezdtem. Még szerencse, hogy pár sarokra van. Útközben bele ütköztem egy nagy táborba. Nem tudom mit csinálhattak annyian egy kávézó előtt.

- Oh bocsi. - mentem keresztül a tömegen.

- Már meg sem ismersz? - fogta meg a karomat. Visszafordultam és azonnal a szemébe néztem.

- Bocs, de sietek. Nagyon sietek! - vágtam oda neki. Elengedte a kezemet és tovább siettem, mintha misem történt volna. Most meg tudtam állni, hogy nem támadom le őt. Már csak pár ház volt hátra. Ismét az órámat néztem.

- Időkorlát túllépve! - mondtam magamban. Berohantam a forgó ajtón és a liftet vettem célba.

- jó napot Miss. Andrews. - mondta a portás. Csak oda intettem neki és nagy léptekben siettem a lifthez. Tudtam, hogy valami vizsgálat van, és nekem ott kellene lennem mert én vagyok az örökös. A lift persze, hogy késett.

- Gyere már! Gyere már! - nyomkodtam idegesen a gombot. Mikor megérkezett idegesen nyomtam meg a 8-as gombot. A lift tükrében megigazítottam a hajamat és az arcomra dobtam egy kis sminket. Ki voltam pirulva a futástól.

Lassan kinyílt az ajtó, majd félénken léptem ki rajta.

- Jó hogy itt vagy! - vette rólam a kabátot Mary.

- Sokat késtem? - kérdeztem kínosan.

- Ezt majd később. – lökdösött befelé az irodába.

- Óó Miss. Jenna Andrews. Végre, hogy itt van. - köszöntött az ellenőr. Ryan idegesen nézett rám. Leültem az egyik üres székre és csak hallgattam. Nem értettem miről volt szó. Bármikor rám nézett a fickó csak bólogattam. Csak Johnra gondoltam. Miért állított meg? Mindig is féltem attól, hogy nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunkat.

- Mit gondolsz szerinted jó ötlet ez Jenna? - nézett rám Ryan.

- Igen. - bólogattam.

- Hát akkor ennyi voltam. Viszlát a jövő héten. - lépett ki az ajtón az ellenőr.

- Mégis mi a francot képzelsz magadról? - ugrott nekem Ryan. - mi az istenért nem tudsz válaszolni?

- Ezt úgy mondod mintha te bármikor is felvetted volna azt az istenvert telefont mikor kellettél volna. - vágtam vissza.

 - Mindig késel. Ha te lennél a cég főnöke már rég mindenki itt hagyott volna.

- Nekem is lehet egy kis magán életem! - álltam föl.

- Igazán büszke lehet rád Frank bácsi és Amanda néni. - mondta. A szemembe összegyűlt a könny.

- Büszkék voltak rám.

- Csak voltak. - kiabálta. Nem bírtam tovább. Elkezdtem sírni. Elindultam az ajtó felé.

- Ryan hallgass! - mondta Roger. Vanessa elém állt és magához szorított.

- Tudod, hogy bunkó! - suttogta a fülembe. Letöröltem a könnyeimet és elhajoltam tőle.

- Köszönöm. - mondtam Vanessának. Megfordultam és visszaültem az asztalhoz.

- Miért is jön vissza jövő héten? - néztem Rogerre.

- Címlap story. A céget kell reklámozni az egyik újságon. Több ezer font. És nem találtunk megfelelő modellt rá. - magyarázta. - ezért gondoltuk azt, hogy te megfelelő alany lennél rá.

- Egy címlapra? Pff... Az én alkatommal képtelenség. - mondtam. - miért nem Vanessa?

- Mert ő egyetemen van és nem ér rá. Te meg úgy mond nem csinálsz semmit! - vágott közbe Ryan.

- Az igaz.

- A cég most úgy is a béka segge alatt van. Alig van valami kereslet. Te meg gyönyörű vagy és ezzel a cikkel visszakaphatná a cég a régi nagyságát. - állt mögém Roger.

- Akkor újítások is kellenek! - fordultam felé.

- Azok lennének csak nincs rá pénz. És ezzel a cikkel keresnénk pár ezret. - mondta Ryan.

- Nekem van lekötve pénzem a bankban.

- Ezt miért nem mondtad hamarabb? - csapott hátba Roger.

- Nem szóltatok. És én is alig másztam ki a házból az elmúlt pár napban. - mosolyogtam.

- Udvarló? - jött közelebb Mary.

- Igen. - pirultam el.

- Na majd ezt máskor. - mondta Ryan. - itt vannak az újítások. Olvasd át. Két nap. Tarts be! - dobta az ölembe a dossziét.

- És a fotózás? - fogtam meg a dossziét.

- A 7. emeleten. - mondták egyszerre.

- Most? - néztem rájuk tátott szájjal.

- Igen. Ha már itt vannak. - nézett az órájára Ryan. - holnap viszik a nyomdába. Szerencse, hogy vasárnap is vállalták a fotózást. A kedden megjelenő havi újság címlapján leszel. Szóval indulj már! - állított fel Ryan.

- Igenis uram. - tisztelegtem. Majd kimentem az ajtón. A lift most nem késett. Pár másodperc alatt lent voltam.

- Maga Jenna Andrews? - állt elém egy szemüveges vékony srác. - persze, hogy maga az. Jöjjön velem. - húzott magával. - Hogy lehetek ilyen hülye, hogy meg kérdezem, hogy ki maga. Csak egy ilyen csinos hölgy van itt Londonban. - magyarázkodott. Bevitt egy kisebb szobába. Megcsinálták a hajamat, hétköznapi ruhába öltöztettek. Nem értem miért nem volt jó, ami rajtam volt. Kisminkeltek és a fényképező vászon elé kísértek. Csináltak pár képet majd elküldtek azzal, hogy majd a címlapon meglátom a képet. Visszamentem Ryanékhez, persze már a saját ruhámba.

- Na hogy sikerült? - állt elém Ryan.

- Nem mondtak semmit. - indultam a dosszié felé. - és a többiek?

- Anyuék haza mentek. - mondta Vanessa.

- Aha. Na én lépek. Fáradt vagyok és éhes. - vettem el a dossziét és elindultam az ajtó felé.

- Elkísérlek. - rohant utánam Vanessa.

Végig dumáltuk az utat. Mindenről és mindenkiről.

- Tényleg mi van az udvarlóval? - tette fel ezt az igen érdekes kérdést.

- Hát meg vagyunk. - mondtam.

- Na és ki Ő, hogy ennyire bőven beszélsz róla? - öklözött vállba.

- Egy híresség és nem akarok róla olyan sokat beszélni az utcán. - suttogtam.

- De ugye elmondod majd? - hajolt közelebb.

- Persze, hogy el. - nevettem. Ránéztem és vígan nyomkodta a telefonját és enyhén elpirult.

- Úgy látom neked is van valakid! - böktem oldalba.

- Igen van! - vigyorgott. Beléptünk az ajtón és rögtön azt az ezer éves plakátot célozta meg.

- Nem akarom hallani. - indultam föl a lépcsőn.

- De... Na mindegy. - sietett utánam. - na és volt már valami? - lökött rajtam egyet.

- Jaj. Mindenki ezt kérdezi? Nem. Nem volt még. - lépkedtem felfelé a lépcsőn.

- Milyen kár.

- Na majd meg látjuk, hogy mi lesz majd, ha ti is itt jártok. - nyitottam az ajtót.

- Gabi. Megjöttünk. - kiabáltam. De ismét semmi hang. Ez már elég fura.

- He te semmire kellő! - indultam a szobája felé.

- Élsz még vagy már múmia vagy? - nyitottam az ajtaját.

- Gabii! - néztem körbe, de nem volt sehol. Biztos a szobámba van. Benyitottam a szobámba és...