25. fejezet: Váratlan vendég

Ott sem volt. Csak egy papír fecnit találtam az asztalomon. Oda sétáltam és elvettem. Félénken nyitottam szét.

"Sajnálom! Gabi." tehát lelépett. Ennyivel elintézett. Kisétáltam a nappaliba Vanessához kezemben a papírdarabbal.

- Elment! - álltam a kanapéhoz.

- De miért? - állt fel.

- Nem tudom. Ez elég érdekes.

- És akkor most hogyan tovább? - lépett mellém.

- Nem tudom. Egyedül maradtam. Mindenki itt hagy! - sütöttem le a tekintetemet.

- De hogy is! - fogta meg a vállam. - egyedül vagyok én is. Költözz hozzám.

- Biztos? - kérdően néztem rá.

- Miért ne? - vonta meg a vállát.

- És a hódolód nem fog bizakodni?

- De hogy! Még amúgy sem tartunk ott. Sőt még az sem biztos, hogy lesz köztünk valami.

- Ah. Na jó úgy is bekell számolnod róla. Meg nekem is van mit mesélnem. - indultam a szobám felé.

- Tényleg! Én haza megyek keresek valami ágyneműt. Meg összébb pakolok. Addig tedd el a ruháidat. Más nem kell. - hadarta. - na majd érted jövök. Puszi. - lépett ki az ajtón majd becsapta maga után. Bementem a szobámba és megláttam a bőröndöt az ágyamon. Kinyitottam a szekrényemet és minden ruhát kiválogattam, ami a legfontosabb és ami a legtöbbször van rajtam. Ismét a bőröndre pillantottam, elgondolkodtam rajta, hogy miért hagyta itt. Talán azért, hogy legyen miért visszajönnie és valami ide kösse? Már majdnem szét húztam mikor megcsörrent a telefonom.

- Tessék .- szóltam bele a telefonba. Annyira lekötött a bőrönd, hogy meg sem néztem a kijelzőt.

- Maga Jenna Andrews? - kérdezte egy elég ismerős hang.

- Szerencséje van. - húztam vissza a kezemet.

- Ma délelőtt a kávézó előtt beleütközött egy kisebb csoportba. - vázolta a történteket. Lehet egy rendőr?

- Igen így volt. De nagyon siettem. - mondtam félénken.

- Ha elmondja hová, nem esik bántódása a barátjának! - követelőzött. A szívem majd nem kiugrott a helyéről.

- A céghez ami a szüleimé volt. És ellenőrzés volt és nekem is jelen kelet lennem. - hadartam. Nem tudtam mit mondani. Nagyon félek az ilyenektől. Hangos kacaj hallatszódott a vonal másik végéről.

- Csak ott voltál? - nevetett. Fura nevetéséről azonnal fel ismertem.

 -Ja meg persze belebotlottam pár jóképű izmos férfiba, akik fel váltva vittek el a céghez. - mondtam.

- Sajnálom, de a barátjának most törték szét a szívét.

- De ugye nem súlyos? Egy nagy puszival és egy nagy öleléssel megbocsájtasz? - mondtam kislányosan.

- Annak örülnék a legjobban.

- Tudod ezzel csak azt akartam mondani, hogy...

- Hiányzol. - mondtuk egyszerre.

- Mi lesz majd később ha még csak ma mentetek el? Megfogok őrülni.

- Én már megőrültem. - hangjában hallatszódott a szomorúság.

- Na és milyen újra otthon? - ültem le az ágyra. A szemem ismét a bőröndöt vizsgálta.

- Hát kicsit rossz kicsit jó. A rajongók a reptéren majdnem szétszedtek. Csináltunk mindenkivel képet meg autogramokat adtunk. - sorolta.

- Aha. Jó lehetett nekik.

- Örültem volna ha te is ott vagy, de hát... - sóhajtott.

- Sok elintézni valóm van.

- Tudom.

- Jaj istenem. Úgy szeretném ha most át ölelnél. - dőltem a bőröndre.

- Kinyitottad már?

- A mit? - mintha nem tudnám mit.

- Az ablakot mégis mit? A bőröndöt. - nevetett.

- Még egyiket sem nyitottam ki.

- Akkor nyisd ki a bőröndöt. Most! - utasított.

- De csak jö...

- Nyisd ki! - vágott a szavamba. Hát jó. Elhúztam a cipzárt majd kinyitottam. Egy hatalmas nagy maci ugrott ki belőle.

- Oh de nagy! - szorítottam magamhoz, majd belenyomtam a fejemet. Olyan puha volt és erős férfi spray illata volt.

- Tetszik? - kérdezte.

- Még szép. - szagoltam ismét meg a macit. - és olyan illata van mint neked!

- Gondoltam valaminek emlékeztetnie kell rám. - macira néztem majd Johnra gondoltam.

- Te mióta vagy szőrös?

- Tudod hogy képletesen értettem.

- Ah.

- Legalább ölelgethetsz valakit úgy mint engem. Már előre sajnálom a macit. - mondta majd valami susmogást hallottam a háttérben. - nekem most mennem kell. Ezer csók. Szeretlek. - majd kinyomta. Még el sem tudtam köszönni.

Eldobtam a telefont majd a macira borultam. Olyan jó puha volt meg selymes és jó nagy vagyis hatalmas. Már majdnem elaludtam mikor valaki kopogott. Kimásztam a maciból és az ajtóhoz indultam.

- Haló valaki?! - hallottam egy ismerős hangot.

- Itthon vagy?

- Jövök már! - mentem végig a rövid folyosón.

- Na végre hogy itt vagy! - indult felém.

- Álljon meg! - utasítottam a kezemmel is.

- Először is. Mit keres maga itt? Másodszor, hogy jött be?

- egy hírrel jöttem. És nyitva volt az ajtó. - elmerengtem egy kicsit rajta. Mit keres itt a cég fő-fő főnöke?

- Üljön le! - mutattam a kanapéra majd a konyha felé indultam. - kér valamit inni? - kérdeztem udvariasan. Nem tudom mit akarhat tőlem.

- Köszönöm nem kérek semmit, inkább jöjjön beszélgessünk. - ütögette meg a kanapét. Félénken elindultam felé majd leültem mellé.

- Szóval. Nem akarok magára ijeszteni, de... - ha már így kezdődik csak rossz lehet. - a szülei nagyszerűen irányították a céget. A unoka bátyja pedig egyszerűen egy tuskó paraszt. Már bocsánat. Az alkalmazottak úgy bánik mint a kutyákkal.

- Akkor miért nem rúgja ki? Maga a fő fő főnök.

- Mert nem tehetem meg mert maga átadta a jogait Ryannek. Már mint az örökségét.

- Most már tudom hogy ökörség volt,de én még akkor főiskolán voltam.

- Figyeljen kedves. A szülei vitték a csúcsba a céget. Világszerte ismert, de azóta mindenki tőlük rendel. Az édesapját nagyon becsültem. Olyanra is képes volt mire mások nem. Az édesanyja pedig... Húú gyönyörű volt,csinos ezt ne vegye rossz névre. És kedves segítőkész. Képes volt azokat a megbízásokat elvállalni, amit az édesapja nem mert. Így lett ilyen nagyra a cég. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy akkor lenne igazi vezetője a cégnek, ha az édesapját és édesanyját összegyűrnénk egy emberre. - állt fel. Majd folytatta. - ilyen ember kéne a cégnek. És ez a személy maga. - értetlenül néztem rá. Egy névjegy kártyát csúsztatott az asztalra.

- Ha érti mire célzok, hívjon! Vagy megtalál a cégnél is. - mondta majd kisétált az ajtón. Felvettem a névjegy kártyát és alaposan szemügyre vettem a lapot. Michael Bross. Vezérigazgató.

24.fejezet: Fotózás

Rádobtam az ágyamra a bőröndöt és a telefonomra néztem. Öt nem fogadott hívás és három üzenet. Háromszor hívott Roger és kétszer Ryan. Majd visszahívom őket. Az egyik üzenetet nyitottam volna meg mikor Vanessa hívott.

- Igen? - vettem fel a telefont.

- Mire való a telefont? Nem tudsz válaszolni? Vagy valami életjel?-kiabálta.

- Jó na. Búcsúzkodtam na.

- Na ezt elnézzük. Azonnal told be a feka segged a céghez. Kicsit nagyon felborult minden. Van öt perced hogy ide érj! - szakította meg a hívást Vanessa. Eltettem a telefont és ki siettem a szobámból. Felkaptam a kabátomat majd a cipőmmel szerencsétlenkedtem.

- Gabi elmentem! - kiabáltam, de semmi válasz nem jött. Biztos ő is elment, vagy zenét hallgat. Becsaptam az ajtót és lefelé kezdtem sietni. Általában négy-öt perc mire leérek. Most volt vagy fél perc.

- Hová siet kedves? - nyitotta az ajtót a gondnok.

- A céghez. - lihegtem.

- Áh már értem. Sok szerencsét! - kiabálta utánam a csapó ajtóból. Nem is értem miért kívánt sok szerencsét. Na mindegy. Próbáltam fogni egy taxit, de egy sem jött arra.

- A francba. - motyogtam. Ránéztem az órámra és már alig pár percem volt oda érni. Futni kezdtem. Még szerencse, hogy pár sarokra van. Útközben bele ütköztem egy nagy táborba. Nem tudom mit csinálhattak annyian egy kávézó előtt.

- Oh bocsi. - mentem keresztül a tömegen.

- Már meg sem ismersz? - fogta meg a karomat. Visszafordultam és azonnal a szemébe néztem.

- Bocs, de sietek. Nagyon sietek! - vágtam oda neki. Elengedte a kezemet és tovább siettem, mintha misem történt volna. Most meg tudtam állni, hogy nem támadom le őt. Már csak pár ház volt hátra. Ismét az órámat néztem.

- Időkorlát túllépve! - mondtam magamban. Berohantam a forgó ajtón és a liftet vettem célba.

- jó napot Miss. Andrews. - mondta a portás. Csak oda intettem neki és nagy léptekben siettem a lifthez. Tudtam, hogy valami vizsgálat van, és nekem ott kellene lennem mert én vagyok az örökös. A lift persze, hogy késett.

- Gyere már! Gyere már! - nyomkodtam idegesen a gombot. Mikor megérkezett idegesen nyomtam meg a 8-as gombot. A lift tükrében megigazítottam a hajamat és az arcomra dobtam egy kis sminket. Ki voltam pirulva a futástól.

Lassan kinyílt az ajtó, majd félénken léptem ki rajta.

- Jó hogy itt vagy! - vette rólam a kabátot Mary.

- Sokat késtem? - kérdeztem kínosan.

- Ezt majd később. – lökdösött befelé az irodába.

- Óó Miss. Jenna Andrews. Végre, hogy itt van. - köszöntött az ellenőr. Ryan idegesen nézett rám. Leültem az egyik üres székre és csak hallgattam. Nem értettem miről volt szó. Bármikor rám nézett a fickó csak bólogattam. Csak Johnra gondoltam. Miért állított meg? Mindig is féltem attól, hogy nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunkat.

- Mit gondolsz szerinted jó ötlet ez Jenna? - nézett rám Ryan.

- Igen. - bólogattam.

- Hát akkor ennyi voltam. Viszlát a jövő héten. - lépett ki az ajtón az ellenőr.

- Mégis mi a francot képzelsz magadról? - ugrott nekem Ryan. - mi az istenért nem tudsz válaszolni?

- Ezt úgy mondod mintha te bármikor is felvetted volna azt az istenvert telefont mikor kellettél volna. - vágtam vissza.

 - Mindig késel. Ha te lennél a cég főnöke már rég mindenki itt hagyott volna.

- Nekem is lehet egy kis magán életem! - álltam föl.

- Igazán büszke lehet rád Frank bácsi és Amanda néni. - mondta. A szemembe összegyűlt a könny.

- Büszkék voltak rám.

- Csak voltak. - kiabálta. Nem bírtam tovább. Elkezdtem sírni. Elindultam az ajtó felé.

- Ryan hallgass! - mondta Roger. Vanessa elém állt és magához szorított.

- Tudod, hogy bunkó! - suttogta a fülembe. Letöröltem a könnyeimet és elhajoltam tőle.

- Köszönöm. - mondtam Vanessának. Megfordultam és visszaültem az asztalhoz.

- Miért is jön vissza jövő héten? - néztem Rogerre.

- Címlap story. A céget kell reklámozni az egyik újságon. Több ezer font. És nem találtunk megfelelő modellt rá. - magyarázta. - ezért gondoltuk azt, hogy te megfelelő alany lennél rá.

- Egy címlapra? Pff... Az én alkatommal képtelenség. - mondtam. - miért nem Vanessa?

- Mert ő egyetemen van és nem ér rá. Te meg úgy mond nem csinálsz semmit! - vágott közbe Ryan.

- Az igaz.

- A cég most úgy is a béka segge alatt van. Alig van valami kereslet. Te meg gyönyörű vagy és ezzel a cikkel visszakaphatná a cég a régi nagyságát. - állt mögém Roger.

- Akkor újítások is kellenek! - fordultam felé.

- Azok lennének csak nincs rá pénz. És ezzel a cikkel keresnénk pár ezret. - mondta Ryan.

- Nekem van lekötve pénzem a bankban.

- Ezt miért nem mondtad hamarabb? - csapott hátba Roger.

- Nem szóltatok. És én is alig másztam ki a házból az elmúlt pár napban. - mosolyogtam.

- Udvarló? - jött közelebb Mary.

- Igen. - pirultam el.

- Na majd ezt máskor. - mondta Ryan. - itt vannak az újítások. Olvasd át. Két nap. Tarts be! - dobta az ölembe a dossziét.

- És a fotózás? - fogtam meg a dossziét.

- A 7. emeleten. - mondták egyszerre.

- Most? - néztem rájuk tátott szájjal.

- Igen. Ha már itt vannak. - nézett az órájára Ryan. - holnap viszik a nyomdába. Szerencse, hogy vasárnap is vállalták a fotózást. A kedden megjelenő havi újság címlapján leszel. Szóval indulj már! - állított fel Ryan.

- Igenis uram. - tisztelegtem. Majd kimentem az ajtón. A lift most nem késett. Pár másodperc alatt lent voltam.

- Maga Jenna Andrews? - állt elém egy szemüveges vékony srác. - persze, hogy maga az. Jöjjön velem. - húzott magával. - Hogy lehetek ilyen hülye, hogy meg kérdezem, hogy ki maga. Csak egy ilyen csinos hölgy van itt Londonban. - magyarázkodott. Bevitt egy kisebb szobába. Megcsinálták a hajamat, hétköznapi ruhába öltöztettek. Nem értem miért nem volt jó, ami rajtam volt. Kisminkeltek és a fényképező vászon elé kísértek. Csináltak pár képet majd elküldtek azzal, hogy majd a címlapon meglátom a képet. Visszamentem Ryanékhez, persze már a saját ruhámba.

- Na hogy sikerült? - állt elém Ryan.

- Nem mondtak semmit. - indultam a dosszié felé. - és a többiek?

- Anyuék haza mentek. - mondta Vanessa.

- Aha. Na én lépek. Fáradt vagyok és éhes. - vettem el a dossziét és elindultam az ajtó felé.

- Elkísérlek. - rohant utánam Vanessa.

Végig dumáltuk az utat. Mindenről és mindenkiről.

- Tényleg mi van az udvarlóval? - tette fel ezt az igen érdekes kérdést.

- Hát meg vagyunk. - mondtam.

- Na és ki Ő, hogy ennyire bőven beszélsz róla? - öklözött vállba.

- Egy híresség és nem akarok róla olyan sokat beszélni az utcán. - suttogtam.

- De ugye elmondod majd? - hajolt közelebb.

- Persze, hogy el. - nevettem. Ránéztem és vígan nyomkodta a telefonját és enyhén elpirult.

- Úgy látom neked is van valakid! - böktem oldalba.

- Igen van! - vigyorgott. Beléptünk az ajtón és rögtön azt az ezer éves plakátot célozta meg.

- Nem akarom hallani. - indultam föl a lépcsőn.

- De... Na mindegy. - sietett utánam. - na és volt már valami? - lökött rajtam egyet.

- Jaj. Mindenki ezt kérdezi? Nem. Nem volt még. - lépkedtem felfelé a lépcsőn.

- Milyen kár.

- Na majd meg látjuk, hogy mi lesz majd, ha ti is itt jártok. - nyitottam az ajtót.

- Gabi. Megjöttünk. - kiabáltam. De ismét semmi hang. Ez már elég fura.

- He te semmire kellő! - indultam a szobája felé.

- Élsz még vagy már múmia vagy? - nyitottam az ajtaját.

- Gabii! - néztem körbe, de nem volt sehol. Biztos a szobámba van. Benyitottam a szobámba és...

23. fejezet: Búcsú

Elemezni kezdtem az arcát. Pár percig így állhattunk, hogy bámultuk egymást. Szeme úgy csillogott, mint egy csillag. Eszembe jutott, hogy hazautaznak egy hónapra. Tudtam, hogy szeretné, ha vele mennék, de most nem tehetem.

A kezemet a nyakára csúsztattam és közelebb léptem hozzá, majd csókolni kezdtem. Éreztem, hogy ez lesz az utolsó érzelmes és vad csókunk. Kezét lassan a csípőmre csúsztatta és magához szorított. Forrón csókoltam majd egyre vadabbul. Nyelvünk a csókok táncát járták. Itt helyben leteperném, de nem tudom, mennyi idejük van még. Tolni kezdett az ajtó felé. Nem értettem reakcióját, de tetszett. Kezét a pólóm alá csúsztatta és felfelé kezdett haladni. Neki lökött az ajtónak és egy halk nyögés csúszott ki a számon. Kezét a fejem mellé szegezte és mélyen a szemembe nézett. Homlokát a homlokomra nyomta és lefelé kezdett nézni.

- Az miért van, hogy rád indulok, és nem merek tovább lépni? - kérdezte. Még mindig lefelé nézett.

- Talán mert... - nagyot nyelt és a szemembe nézett. - ...még nem áll olyan szinten a kapcsolatunk. Vagy talán megfogadtátok, hogy csak házasság után. - mosolyogtam.

- Igazad van. Olyan könnyen felejtek, ha veled vagyok. - lépett hátra. Azt hittem, hogy majd folytatjuk a csók csatát. Csak álltam ott és néztem a tökéletes testét. Azok a kockát és azok a domborművek. És az a bicepsz. Nagyot nyeltem majd áttértem az arcára. Ő is méregetett engem. Az alsó ajkába harapott és végig mért még egyszer. Majd észre vette, hogy nézem ahogyan engem néz. Szemében égett a tűz és a vágy. Ha szemmel fel lehetne falni már nem élne. Bevetette a csábító nézését és kajánul vigyorgott. Soha nem szemeztem még. Ha közel van az más. De így nem megy. Próbáltam magamat tartani. Sikertelenül. Elmosolyodtam és elpirultam. Kaján vigyorát letörölte az arcáról és csábítóan kezdett mosolyogni. Szinte egyszerre indultunk el egymás felé. Egy nagy puszit adott, majd hozzá bújtam.

- Hiányozni fogsz! - mondtam. Fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam dübörgő szívverését.

- Nekem már most hiányzol. - suttogta. Elhajoltam tőle és egy puszit adtam neki.

- Kész vagy már Rómeó? - kiabálta az ajtó mögül Edward.

- Nem! - kiabálta vissza John.

- És nem is lesz egy ideig. - fejeztem be a mondatát. Elmosolyodott majd magához húzott.

- Tényleg össze kéne pakolnom! - mondta. Egy csókot adtam neki, majd elléptem tőle. Átmentem a fürdőbe lezuhanyozni. Pár perc alatt végeztem. Mikor kiléptem a zuhany fülkéből egy kisebb meglepetés ért.

- Te mit keresel itt? - csavartam magam köré a törülközőt.

- Csak mondani akarok valamit! - mondta.

- Na és mi az? - léptem szembe vele.

- Hazudtam azzal a cikkel kapcsolatban. - sütötte le a tekintetét Gabi.

- Erre rá jöttünk. - indultam az ajtó felé.

- De mással is. - állított meg. Megfordultam és figyelni kezdtem. - aznap este ugye együtt mentünk el. De a ház előtt ketté váltunk. Már pár héttel ezelőtt megbeszéltük, hogy együtt nem fog menni és egyikünknek sem tetszik a másik. - mondta. Elsőnek nem fogtam fel.

- Érted? Ezért mondtam azt, hogy John van a képen. Nem akartuk, hogy megtudjátok. - mutogatott.

- Aha. - bólogattam. - akkor most mi van? - kérdően néztem rá.

- Már nem vagyok együtt Edwarddel. - mondta. Tátott szájjal néztem rá. Nem bírtam felfogni amit mondott.

- Csukd be a szádat, mert kihűl a beled. - csukta be a számat.

- Hát remélem ez Johnnal nem fog megtörténni! - indultam az ajtó felé.

- Amúgy mi van veletek? - lépett mögém. Kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta majd visszafordultam.

- Mi lenne? Együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat. Szeretjük egymást ez a lényeg-hadartam.

- De még mennyire! - ölelt át hátulról John, majd egy puszit adott a vállamra.

- Ó de nyálas! - kiabálta Gabi.

- Akkor ehhez mit szólsz? - mondtam majd megfordultam és John nyakára csúsztattam a kezemet, majd csókolni kezdtem. A meglepődöttségtől azonnal viszonozni kezdte a csókot. Kezét a csípőmre csúsztatta és magához húzott.

- Na jó én ezt nem akarom látni! - mondta Gabi majd elment. Johnnal nem zavartattuk magunkat csókolóztunk tovább. Be akartam menni a szobába felöltözni, de visszahúzott. Kezét a fenekemre csúsztatta és belemarkolt. Ezzel lázba hozott. Neki nyomtam a falnak és mint egy éhező vadállat módjára kezdtem csókolni. Hallottam, hogy csukódik az ajtó, de nem zavartattam magamat. Folytattam a vad csókomat.

- Óóó fiatalok! Nem láttam semmit! - mondta Edward. John lassított a tempón megvárta míg elmegy. Majd kihasználta a lehetőséget és benyomott a szobámba. Becsukta az ajtót és otthagyott. Gyorsan felöltöztem és kimentem a nappaliba. A bőröndjeik már halmokban álltak az ajtó előtt. Kijjebb léptem és megláttam Liamet épp telefonált.

- De most muszáj haza mennünk? Nem maradhatnánk még pár napot? Vasárnapról volt szó nem? Még csak csütörtök van! - gyerekeskedett John.

- John, vasárnap van! - mondtam mosolyogva.

- Oh, de hamar telik az idő. - állt föl a bőröndről. - de én nem akarok haza menni. Nekem már szinte ez az otthonom. - mondta majd elindult felém.

- Oh Jenna, annyira hiányozni fogsz! - ugrott elém Edward a semmiből, majd megölelt. Vagyis magához szorított.

- Jó de azért levegőt kaphatok még? - mondtam rekedt hangon.

- Majd mindjárt.

- Jó Edward, én jövök. - mondta John.

- Te már voltál. Én is had kapjak már belőle. - mondta Edward. Megveregettem a hátát, hogy jelezzem hogy teljesen kifogyott a levegő készletem. Mikor elengedett sokkal jobb volt.

- Na végre! - vetette rám magát John. Ismét nem kaptam levegőt.

- John, azért nem örökre mentek el. - mondtam.

- Tudom, de most miért nem jössz el velünk?

- Mert van pár elintézni valóm! - suttogtam.

- Hallod Liam? Van pár elintézni valója. Szóval ha ő nem jön nekünk kell maradni. - mondta.

- Na jól van Don Juan! Induljunk, mert még a rajongók is hátra vannak. - mondta Liam. John lassan elengedett és elindult az ajtó felé. Elkezdték kifelé cipelni a bőröndöket. Végig nevettem az egészet. Letették a bőröndöt a lépcső legfelső fokára és belerúgtak had csússzon és utána rohantak. Mikor az utolsó csomag maradt hátra azt hittem, hogy senki nem jön érte.

- Mondtam már, hogy te vagy az a nő akiért bármit megtennék? - lépett az ajtóba John. Köpni nyelni nem tudtam. Közelebb lépett hozzám és ismét átölelt. De most lágyan és érzékien.

- Hiányozni fogsz. Nem tudok majd aludni. Csak a te öleléseddel tudok elaludni. - motyogtam a vállába.

- Hát ezt megoldhatjuk. - hajolt el tőlem. - a bőröndben van valami. Majd nézd meg. Jövő héten hónapforduló. - mosolygott. Lesütöttem a tekintetemet. Nem bírom a búcsúzkodást. Mindig elsírom magam. Most se volt másképp. Egy forró könnycsepp folyt végig az arcomon.

- Hamarabb is megnézheted. Ja és a bőröndbe van egy fontos dolog. Élet halál kérdése, ha elveszik. Azt is megnézheted csak ne vidd magaddal sehová. - hadarta.

- Bízhatsz bennem. - szipogtam. Kezét az álam alá tette és felemelte a fejemet. Mélyen a szemembe nézett. Könnybe lábadt a szeme. Letörölte a könnyeimet majd egy puszit adott az ajkaimra.

- Nagyon szeretlek. Négy hét múlva jövünk. És ezeket a könnyeket nem akarom még egyszer látni. - szorongatta a kezemet. Közelebb hajoltam hozzá és lassan csókolni kezdett. Életem legrosszabb csókja volt. Az bizonyos búcsúcsók. Lassan elszakadtunk egymástól és elment. Nem gondoltam, hogy ilyen rossz lesz majd elválni tőle. Becsuktam utána az ajtót, megfogtam a bőröndöt és bevittem a szobámba. Nem tudom mi lehet benne, de elég nehéz volt...