20. fejezet: Seb (Jenna)

Másnap reggel szó szerint kiestem az ágyból. Bevágtam a fejemet a földbe. Csak ott feküdtem a földön. Ez a nap is jól kezdődik.

- Te mit keresel ott? – mondta álmos hangon John.

- Kiestem az ágyból. – álltam föl. Az ablakhoz léptem. – ideje felkelni! – húztam szét a függönyt. A nap egyszerűen megvakított úgy szikrázott be az ablakon. John automatikusan magára rántotta a takarót. – ágyúgolyó!- ugrottam rá. Nagyon nyögött. Majd lassan kibújt a takaró alól.

- Kelj föl! – csaptam rá!

- Így elég nehéz, ha rajtam ülsz! – mondta. Kezét lassan a csípőmre csúsztatta. Rögtön a tegnap este jutott eszembe. Arcán egy fura mosoly jelent meg. Kezét feljebb csúsztatta, majd belém csípett. Hangos nevetés tört ki belőlem. Iszonyat csikis vagyok, és ezt kihasználta. Lefordultam róla, de csak folytatta. A szememből már úgy folyt a könny, mint folyón a víz áradáskor.

- Hagyd abba! – mondtam nevetve. Kicsiket csipkedett belém majd felém hajolt és megpuszilt.

- Neked is jó reggelt! – mászott át rajtam. Majd kiment a szobából. Összébb raktam az ágyneműt és kimentem. Nagy röhögésre lettem figyelmes a konyhából.

- El ne ejtsd! – mondta Edward nevetve. Kijjebb léptem. John az üvegpoharakkal zsonglőrködött.

- El fogod ejteni! – léptem a pulthoz. – ha már ilyen jól csinálod, van műanyag pohár is! Azzal biztonságosabb! – indultam felé.

- Ne! – állt arrébb. Csak folytatta. Párszor majdnem elejtette, de elkapta. Láttam az üvegpoharak sorsát. A padlón fognak landolni.

- John! – emeltem meg a hangom, de nem figyelt rám. – John, tedd le! – mondtam. De mint egy gyerek csinálta tovább. – El fogod… - és elejtette az egyik poharat.

- Hoppá! – nézett lefelé, majd rám. Édesen mosolygott, mintha nem csinált volna semmi rosszat.

- Ezt mondtam! – indultam a seprűért.

- Ez vicces! Te szerencsétlen! – nevetett Edward. Megráztam a fejemet. Csak mosolyogni tudtam rajtuk. Mint két gyerek. Kivettem a szekrényből egy lapátot is. Majd elindultam a tett helyszíne felé. John még mindig csak nézte az összetört poharat. Mikor oda értem kikapta a kezemből a seprűt.

- Majd én! – szorította magához a seprűt. Hátrébb léptem és hagytam dolgozni. A pultnak dőltem és néztem.

- Jól áll a seprű! – mondta Edward. John egy bájos mosolyt dobott testvére felé.

- Hová tegyem? – emelte meg lapátot. Kinyitottam a szekrényajtót és a kukára mutattam. Beleöntötte a lapát tartalmát a kukába majd neki nyomott a pultnak. Szeme ide-oda cikázott az arcomon.

- Meg bocsátasz? – nézett nagy zöld szemeivel.

- Nem! – toltam el előlem és elindultam a hűtő felé. A talpamba beleszúródott valami. Azonnal kibillentem az egyen súlyomból. Johnra támaszkodtam.

- Hé! – ragadta meg a kezemet. Felemeltem a bal lábamat és egy fél centis üveg darab lógott ki belőlem.

- Ezt elhagytad! – mutattam a talpamra. Meredt szemekkel nézett rá. A lábam iszonyatosan sajgott és vérzett.

- Juj, most… Jaj! – mutogatott John. – azonnal… - megemelt a csípőmnél és felültetett a pultra. – maradj itt! – rohant a fürdőbe.

- Hova mennék? – mondtam kínomban.

- Te mit csináltál? – lépett közelebb Edward.

- Csak beleléptem egy üvegszilánkba. – lóbáltam a lábam.

- Piszkos munka! – rázta a fejét. Néztem a lábamat, ahogyan a vér lassan végig folyik a talpamon, majd lecsöppen a földre. Már egy egész pocsolya volt alattam.

- Hé John! Siess! – kiabálta. – elvérzik a hőn szeretett Júliád! – lépett mellém.

- Nem vészes! – mondtam nyugodtan. Leguggolt elém és megemelte a lábamat.

- Ez nem vészes? – mutatott a lábamra. – lehet, le kell vágni a lábad! – aggodalmas fejet vágott.

- Itt vagyok már! – állt Edward mellé John egy halom vattával és kötszerrel.

- Az minek? – mutattam a csomagra. Nem szólt semmit csak leguggolt elém, és forgatni kezdte a lábamat. – áú! – rántottam el a lábamat.

- Ez aztán nem semmi! És, hogy nem vettem észre? – nyúlt a vattáért.

- Mert öregszel és nem ártana egy szemüveg! – csapott a hátára Edward.

- Nem vagyok öreg! – mérges szemekkel nézett rá John.

- Tíz perccel idősebb vagy! – mondtam. Rám mosolygott és a telefonjáért nyúlt. – te mit csinálsz? – húztam el a lábamat tőle.

- Hívok egy orvost! – állt föl.

- Nem olyan vészes az! – keresztbe raktam a lábamat a másik lábamon és vizsgálni kezdtem a talpamat.

- Mi folyik ott? – lépett be az ajtón Gabi. Meredten néztem rá. Kezemet lassan az üveghez csúsztattam és kihúztam.

- Most már semmi! – mutattam az üveget darabot. John azonnal oda lépett és bekötötte a sebet. Gondosan vagy harmincszor átkötötte gézzel.

- Kész is! – simította meg a lábamat. Majd felnézett rám. Rá mosolyogtam, majd rám kacsintott. Felkúszott hozzám és meg akart puszilni, de játékosan elfordítottam a fejemet.

- Sajnálom! – motyogta. Az álam alá rakta a kezét, és visszafordította a fejemet. Mélyen a szemembe nézett. Komolyan vette, hogy haragszok rá. Istenem, de édes. Nem bírtam ki nevetés nélkül. Elmosolyodtam rajta.

- Jenna, telefon! – kiabált Gabi. Az, az beszélni akar velem! Le akartam ugrani a pultról, de kicsúszott a lábam. John fogott meg.

- Köszönöm! – bicegtem a szobám felé. A folyosóra érve berántott a szobájába.