32. fejezet: Az igazság pillanata!

Miután az ikrek visszamentek Dublinba újra magányosnak éreztem magamat. Nem mentem be a céghez a héten még egyszer sem. Pedig már szerda délután kettő van. Lázasan készülődök a szombat esti partyra, ahol hivatalosan átveszem az egész cég irányítását. Még egy normális göncöm sincs, amit felvehetnék.

Megkértem Vanessát, hogy menjünk el a plázába. Pár órába telt míg megtaláltam a megfelelő ruhát. Mikor hazafelé tartottunk egy fura alakra lettem figyelmes mögöttünk.

- Vanessa csak én képzelődök, hogy követnek minket vagy tényleg követnek minket? - mondtam kétségbe esetten.

- Ki követne minket? - nézett hátra. - úristen ez a pasas már a plázában is ott volt! - nézett meredten előre.

- Szerinted elég feltűnő lenne, ha elszaladnánk? - kérdezte.

- Csak semmi feltűnő! Majd ha melegebbre fordul a helyzet majd futhatunk! - mondtam nyugodtan. Elég hétköznapi ruha volt rajta. És hasonlított is valakire. Lassítottam a tempón. Megkellett győződnöm, hogy tényleg követ-e minket. Vanessa előttem ment. Nem gondoltam át teljesen, hogy mit csinálok. Az ismeretlen mellém lépett. Félénken néztem rá.

- Már fel sem ismersz! - mondta mintha nem is hozzám beszélne.

- Ismerem magát?

- Ez most nem számít. Beszélnünk kellene. - mondta továbbra is a levegőbe.

- Majd ha megmondja, hogy ki csoda maga!

- Ha eljössz hétre a kedvenc éttermedbe, akkor megmondom ,hogy ki vagyok! Tegezz, ha megkérhetlek. - mondta majd felszívódott. Ismerős volt a hangja. Mintha már hallottam volna valahol. Mire haza értem már Vanessa is otthon volt. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Honnan tud a kedvenc éttermemről? Miért pont ott akar találkozni? Csak ugyan azok a mondatok jártak a fejemben, amit ő mondott. Annyira ismerős volt a hangja és az alkata is. De az arcát nem láttam teljesen csak a görbe orrát, ami ugyan olyan volt, mint az apáé. Lehet tényleg ő volt az? Gabi leveléből kiindulva lehetséges, hogy ő az.

- Hol voltál? - zökkentett ki Vanessa.

- Öhm John hívott és tudod, akkor lelőhetetlen vagyok. - hadartam. Rá néztem a faliórára és már háromnegyed hét volt.

- Ah persze! - sóhajtott. - pedig mindig egy időben hívnak. Ez elég furcsa!

- Aha majd biztos felhív! De most mennem kell! - indultam kifelé. Az étterem nem volt messze. Útközben csak azon járt az eszem, hogy tényleg az apámmal beszéltem vagy egy pszichopata, aki csak át akar vágni. A telefonomat kikapcsoltam, hogy ne zavarjon senki.

Mikor megérkeztem a szívem a torkomban dobogott. Benyitottam majd keresni kezdtem őt. Elsőre nem találtam meg, majd az ablak melletti asztalra néztem. Anyáékkal sokszor megfordultunk itt és mindig annál az asztalnál ültünk.

Elindultam felé. A torkom összeszorult, a szívem majd felrobbant és a szemem könnybe lábadt. Félénken léptem mellé.

- I-i-i-itt vagyok! - dadogtam.

- Ülj le! - mutatott az előtte lévő székre. Nagyot nyeltem majd leültem. Az arcát még mindig nem láttam teljesen. Nem voltam róla száz százalékig meggyőződve, hogy tényleg az apám az.

- Szóval miről is kell beszélnünk? - kérdeztem. Megköszörülte a torkát majd bele kezdett.
- Kezdjük az elején! - vette a kezébe az étlapot. - már pár hete itt vagyunk Londonban. Hallottuk, hogy te fogod át venni az egész céget. Ez nagy feladat lenne a számodra. - magyarázta. Zavart, hogy az étlap mögül beszélt.

- De nem veheted át! - emelte meg a hangját. Kérdően néztem rá az étlapon keresztül.

- Mert bizony - tette le az étlapot majd mélyen a szemébe nézett. Azonnal felismertem, hogy ki ő. - mi is ezért "haltunk" meg. - komolyan nézett rám.

- De miért? - kérdeztem majd egy könnycsepp gurult végig az arcomon.

- Mert megfenyegettek, ha nem lépünk ki valahogy a cégtől akkor bajod eshet. És ezt nem hagyhattuk. Ezért is szeretnénk, ha nem vállalnád el. Hallottunk rólad és Johnról. Nem akarjuk, hogy bajotok essen, vagy valami más történjen.

- De hogyan? Szombaton lesz a party ...

- Igen tudom. Holnap eljössz erre a címre és elmagyarázunk mindent. - csúsztatott elém egy papír fecnit.

- És anya? Hogy van? Minden rendben van vele?

- Igen jól vannak! De most mennem kell. Holnap találkozunk. - állt föl. Elköszönt majd távozott. Pár másod perc múlva én is távoztam miután felfogtam, hogy mi is történik most velem. Miután kiléptem az ajtón rájöttem, hogy mégsem tudom.

Mikor haza értem Vanessa kérdőre fogott. Persze hazudtam neki, hogy a cégnél voltam. Mind addig jól ment a terv, míg rá nem kérdezett az álhívásra Johntól.

- Most hívott nem rég Edward és John a háttérből ordítozott, hogy KI VAN KAPCSOLVA. Ezek szerint nem Johnnal beszélgettél! Akkor kivel? - idegeskedett Vanessa. Most meg mit mondjak? Nem akarom neki elmondani, hogy tényleg igaz a levél amit Gabi írt.

- A céghez kellett sürgősen bemennem. - indultam a szobám felé azzal a céllal, hogy úgy is bevette.

- Felhívtam Ryant és azt mondta, hogy nem voltál bent. Akkor még is hol voltál? Van valakid?

- Igen van valakim és úgy hívják, hogy John Grimes! - fordultam vissza. - utána jártam Gabi levelének, de nem akarom el kiabálni magam! Ezért nem mondok semmit! - léptem be a szobámba. Bekapcsoltam a telefonomat, majd írtam Johnnak egy bocsánat kérő SMS-t. Ledőltem egy kicsit, de elnyomott az álom.

Másnap reggel szinte kipattant a szemem. Elmentem lezuhanyozni majd reggeliztem. Vanessa nem volt otthon. Bekapcsoltam a TV-t, hogy ne csöndben reggelizzek. Felkaptam a fejemet mikor egy ismerős hang szólalt meg benne. Éppen az ikrek hülyültek benne. A Brit turnéjukról beszéltek és nagyon várják, mert nagyon COOL lesz.

Miután megreggeliztem elindultam a címre, amit apa adott tegnap. Fogtam egy taxit bemondtam a címet, ami London másik oldalán volt. Közben a telefonomat nyomkodtam. John nem írt vissza semmit. Pedig általában mindig válaszol. Kikerestem a hívás listából mire megtaláltam ő hívott engem.

- Szia! - kaptam a fülemhez a telefont.

- Na végre, hogy el értelek! - mondta. - aggódtam érted. Azt hittem, hogy valami bajod esett. Már majdnem hívtam a Ghostbusteröket.

- Hmm miért is nem esett valami bajom?!

- Majd nem soká jön a turné és Londonba leszünk jó sokáig és jó sokat lehetünk együtt. - közben megérkeztünk. Kifizettem a taxit majd elindultam a hotel felé.

- Már alig váron, hogy egésznap hümm...

- Aha. Te egésznap hümmögni akarsz? Szólhattál volna és hamarabb felhívlak és hümmögetem volna neked egésznap!

- Nincs egy kis fantáziád? - nevettem.

- De van!

- Megmutatnád? - léptem be a hotelbe.

- Csókolgatnálak egész nap, tetőtől talpig. A nyakadra apró puszikat adnék majd lefelé haladnék. - kirázott a hideg, ahogyan lassan belesuttogta a telefonba.

- De ezt majd jövő hét szerdán folytatom élőben.

- Szerdán? - léptem a recepciós pulthoz és átnyújtottam a papír fecnit.

- Igen szerdán megyünk és megmentelek és egésznap hümmögtetünk. - mondta. A recepciós nő bólintott, hogy mehetek. Elindultam a lift felé. Egy átlagos hotel volt. Nem luxus, ami nem anyáékra utal.

- Amúgy most hol vagy? - az ujjaim reszkettek. Alig bírtam megnyomni a gombot.

- Egy titkos helyen. Nem árulhatom el, hogy hol vagyok! Úgy, mint te tegnap. - közben megérkezett a lift. Beszálltam majd megnyomtam a kettes gombot.

- Jó azt majd elmondom.

- És mikor?

- Majd miután egésznap hümmögtünk. - a lift ajtaja lassan nyílt ki. Kiléptem a folyosóra majd elkezdtem keresni az 56-os szobát.

- Oh csak akkor?

- Csak az után.

- Akkor edzésbe kell hoznom magam.

- Nem kell annyit edzened.

- De kell, hogy egésznap bírjam. Úgy, mint szombaton. - nevetett. - de most mennem kell. Vigyázz magadra! Ma még lehet hívlak! - mondta majd elköszöntünk és kinyomta. Eltettem a telefont majd tovább kerestem apuék szobáját.

Mikor megtaláltam a szívem újra a torkomban dobogott, hogy újra láthatom a szüleimet három év után. Oda léptem az ajtóhoz, nagyot nyeltem majd bekopogtam. Azaz egy perc várakozás egy egész órának tűnt. Hallottam ahogyan elfordul a kulcs a zárban. Majd ajtót nyitott...