Miután az ikrek visszamentek Dublinba újra magányosnak
éreztem magamat. Nem mentem be a céghez a héten még egyszer sem. Pedig már
szerda délután kettő van. Lázasan készülődök a szombat esti partyra, ahol
hivatalosan átveszem az egész cég irányítását. Még egy normális göncöm sincs,
amit felvehetnék.
Megkértem Vanessát, hogy menjünk el a plázába. Pár órába
telt míg megtaláltam a megfelelő ruhát. Mikor hazafelé tartottunk egy fura
alakra lettem figyelmes mögöttünk.
- Vanessa csak én képzelődök, hogy követnek minket vagy
tényleg követnek minket? - mondtam kétségbe esetten.
- Ki követne minket? - nézett hátra. - úristen ez a pasas
már a plázában is ott volt! - nézett meredten előre.
- Szerinted elég feltűnő lenne, ha elszaladnánk? - kérdezte.
- Csak semmi feltűnő! Majd ha melegebbre fordul a helyzet
majd futhatunk! - mondtam nyugodtan. Elég hétköznapi ruha volt rajta. És
hasonlított is valakire. Lassítottam a tempón. Megkellett győződnöm, hogy
tényleg követ-e minket. Vanessa előttem ment. Nem gondoltam át teljesen, hogy
mit csinálok. Az ismeretlen mellém lépett. Félénken néztem rá.
- Már fel sem ismersz! - mondta mintha nem is hozzám
beszélne.
- Ismerem magát?
- Ez most nem számít. Beszélnünk kellene. - mondta továbbra
is a levegőbe.
- Majd ha megmondja, hogy ki csoda maga!
- Ha eljössz hétre a kedvenc éttermedbe, akkor megmondom ,hogy
ki vagyok! Tegezz, ha megkérhetlek. - mondta majd felszívódott. Ismerős volt a
hangja. Mintha már hallottam volna valahol. Mire haza értem már Vanessa is otthon
volt. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Honnan tud a kedvenc éttermemről? Miért
pont ott akar találkozni? Csak ugyan azok a mondatok jártak a fejemben, amit ő
mondott. Annyira ismerős volt a hangja és az alkata is. De az arcát nem láttam
teljesen csak a görbe orrát, ami ugyan olyan volt, mint az apáé. Lehet tényleg
ő volt az? Gabi leveléből kiindulva lehetséges, hogy ő az.
- Hol voltál? - zökkentett ki Vanessa.
- Öhm John hívott és tudod, akkor lelőhetetlen vagyok. -
hadartam. Rá néztem a faliórára és már háromnegyed hét volt.
- Ah persze! - sóhajtott. - pedig mindig egy időben hívnak.
Ez elég furcsa!
- Aha majd biztos felhív! De most mennem kell! - indultam
kifelé. Az étterem nem volt messze. Útközben csak azon járt az eszem, hogy
tényleg az apámmal beszéltem vagy egy pszichopata, aki csak át akar vágni. A
telefonomat kikapcsoltam, hogy ne zavarjon senki.
Mikor megérkeztem a szívem a torkomban dobogott. Benyitottam
majd keresni kezdtem őt. Elsőre nem találtam meg, majd az ablak melletti
asztalra néztem. Anyáékkal sokszor megfordultunk itt és mindig annál az
asztalnál ültünk.
Elindultam felé. A torkom összeszorult, a szívem majd
felrobbant és a szemem könnybe lábadt. Félénken léptem mellé.
- I-i-i-itt vagyok! - dadogtam.
- Ülj le! - mutatott az előtte lévő székre. Nagyot nyeltem
majd leültem. Az arcát még mindig nem láttam teljesen. Nem voltam róla száz
százalékig meggyőződve, hogy tényleg az apám az.
- Szóval miről is kell beszélnünk? - kérdeztem.
Megköszörülte a torkát majd bele kezdett.
- Kezdjük az elején! - vette a kezébe az étlapot. - már pár hete itt vagyunk Londonban. Hallottuk, hogy te fogod át venni az egész céget. Ez nagy feladat lenne a számodra. - magyarázta. Zavart, hogy az étlap mögül beszélt.
- Kezdjük az elején! - vette a kezébe az étlapot. - már pár hete itt vagyunk Londonban. Hallottuk, hogy te fogod át venni az egész céget. Ez nagy feladat lenne a számodra. - magyarázta. Zavart, hogy az étlap mögül beszélt.
- De nem veheted át! - emelte meg a hangját. Kérdően néztem
rá az étlapon keresztül.
- Mert bizony - tette le az étlapot majd mélyen a szemébe
nézett. Azonnal felismertem, hogy ki ő. - mi is ezért "haltunk" meg.
- komolyan nézett rám.
- De miért? - kérdeztem majd egy könnycsepp gurult végig az
arcomon.
- Mert megfenyegettek, ha nem lépünk ki valahogy a cégtől
akkor bajod eshet. És ezt nem hagyhattuk. Ezért is szeretnénk, ha nem vállalnád
el. Hallottunk rólad és Johnról. Nem akarjuk, hogy bajotok essen, vagy valami
más történjen.
- De hogyan? Szombaton lesz a party ...
- Igen tudom. Holnap eljössz erre a címre és elmagyarázunk
mindent. - csúsztatott elém egy papír fecnit.
- És anya? Hogy van? Minden rendben van vele?
- Igen jól vannak! De most mennem kell. Holnap találkozunk.
- állt föl. Elköszönt majd távozott. Pár másod perc múlva én is távoztam miután
felfogtam, hogy mi is történik most velem. Miután kiléptem az ajtón rájöttem,
hogy mégsem tudom.
Mikor haza értem Vanessa kérdőre fogott. Persze hazudtam
neki, hogy a cégnél voltam. Mind addig jól ment a terv, míg rá nem kérdezett az
álhívásra Johntól.
- Most hívott nem rég Edward és John a háttérből ordítozott,
hogy KI VAN KAPCSOLVA. Ezek szerint nem Johnnal beszélgettél! Akkor kivel? -
idegeskedett Vanessa. Most meg mit mondjak? Nem akarom neki elmondani, hogy
tényleg igaz a levél amit Gabi írt.
- A céghez kellett sürgősen bemennem. - indultam a szobám
felé azzal a céllal, hogy úgy is bevette.
- Felhívtam Ryant és azt mondta, hogy nem voltál bent. Akkor
még is hol voltál? Van valakid?
- Igen van valakim és úgy hívják, hogy John Grimes! -
fordultam vissza. - utána jártam Gabi levelének, de nem akarom el kiabálni
magam! Ezért nem mondok semmit! - léptem be a szobámba. Bekapcsoltam a
telefonomat, majd írtam Johnnak egy bocsánat kérő SMS-t. Ledőltem egy kicsit,
de elnyomott az álom.
Másnap reggel szinte kipattant a szemem. Elmentem
lezuhanyozni majd reggeliztem. Vanessa nem volt otthon. Bekapcsoltam a TV-t,
hogy ne csöndben reggelizzek. Felkaptam a fejemet mikor egy ismerős hang
szólalt meg benne. Éppen az ikrek hülyültek benne. A Brit turnéjukról beszéltek
és nagyon várják, mert nagyon COOL lesz.
Miután megreggeliztem elindultam a címre, amit apa adott
tegnap. Fogtam egy taxit bemondtam a címet, ami London másik oldalán volt.
Közben a telefonomat nyomkodtam. John nem írt vissza semmit. Pedig általában
mindig válaszol. Kikerestem a hívás listából mire megtaláltam ő hívott engem.
- Szia! - kaptam a fülemhez a telefont.
- Na végre, hogy el értelek! - mondta. - aggódtam érted. Azt
hittem, hogy valami bajod esett. Már majdnem hívtam a Ghostbusteröket.
- Hmm miért is nem esett valami bajom?!
- Majd nem soká jön a turné és Londonba leszünk jó sokáig és
jó sokat lehetünk együtt. - közben megérkeztünk. Kifizettem a taxit majd
elindultam a hotel felé.
- Már alig váron, hogy egésznap hümm...
- Aha. Te egésznap hümmögni akarsz? Szólhattál volna és
hamarabb felhívlak és hümmögetem volna neked egésznap!
- Nincs egy kis fantáziád? - nevettem.
- De van!
- Megmutatnád? - léptem be a hotelbe.
- Csókolgatnálak egész nap, tetőtől talpig. A nyakadra apró
puszikat adnék majd lefelé haladnék. - kirázott a hideg, ahogyan lassan
belesuttogta a telefonba.
- De ezt majd jövő hét szerdán folytatom élőben.
- Szerdán? - léptem a recepciós pulthoz és átnyújtottam a
papír fecnit.
- Igen szerdán megyünk és megmentelek és egésznap hümmögtetünk.
- mondta. A recepciós nő bólintott, hogy mehetek. Elindultam a lift felé. Egy
átlagos hotel volt. Nem luxus, ami nem anyáékra utal.
- Amúgy most hol vagy? - az ujjaim reszkettek. Alig bírtam
megnyomni a gombot.
- Egy titkos helyen. Nem árulhatom el, hogy hol vagyok! Úgy,
mint te tegnap. - közben megérkezett a lift. Beszálltam majd megnyomtam a
kettes gombot.
- Jó azt majd elmondom.
- És mikor?
- Majd miután egésznap hümmögtünk. - a lift ajtaja lassan
nyílt ki. Kiléptem a folyosóra majd elkezdtem keresni az 56-os szobát.
- Oh csak akkor?
- Csak az után.
- Akkor edzésbe kell hoznom magam.
- Nem kell annyit edzened.
- De kell, hogy egésznap bírjam. Úgy, mint szombaton. -
nevetett. - de most mennem kell. Vigyázz magadra! Ma még lehet hívlak! - mondta
majd elköszöntünk és kinyomta. Eltettem a telefont majd tovább kerestem apuék
szobáját.
Mikor megtaláltam a szívem újra a torkomban dobogott, hogy
újra láthatom a szüleimet három év után. Oda léptem az ajtóhoz, nagyot nyeltem
majd bekopogtam. Azaz egy perc várakozás egy egész órának tűnt. Hallottam
ahogyan elfordul a kulcs a zárban. Majd ajtót nyitott...
